A Pozsonyi csata emlékműve

Zalaegerszeg, Baross liget
További képek a Fotólistában

Zalaegerszeg
Baross liget
A zalaegerszegi kórházzal szemben lévő ligetben.

Avatás2012. április 25.

Tóth Kata
2020.10.30. 19:56
Az Árpád vezette magyarok 907-ben történelmi győzelmet arattak Pozsonynál. Az elfeledett csata után 1105 évvel emlékművet helyeztek el Zalaegerszegen, a Dózsa ligetben. Pelényi Gyula tervei alapján készítette el az emlékművet a városban tevékeny szobrászművész, Hadnagy György. A fa domborművek a honfoglaláskori magyar hagyománykör elemeit idézik meg. Az emlékmű létrehozásához több városi személyiség, vállalat, közösség járult hozzá anyagilag.
"Történelmi források szerint a honfoglalás után a magyar törzsek által birtokolt terület megközelítette az Enns folyó vidékét, s hogy visszaszorítsák a honfoglalókat, a bajorok, vagyis a Keleti Frank Királyság döntő csapást akart mérni a magyarokra. A csata azonban a bajorok megsemmisítő vereségével végződött, míg a magyarok ezzel újabb területeket nyertek az Enns folyóig, amely 955-ig a magyar terület határa lett." [1]
Az avatásra 2012. április 25-én került sor. [2]
Az emlékműről a következőket tudtam meg Paál Istvántól:
"2012. április 25: A Zalai Magyar Nemzeti Szövetség Zalaegerszegen a Dózsa /jelenleg Baross/ ligetben felállítja, felavatja és felszentelteti a Pozsonyi csata 1105. évfordulójához közeledve a nemzetmentő győztes csata emlékművét.
A Pozsonyi csata emlékmű leírása, jellemzői:
Magassága: 3,7 méter.
Anyaga: vörös tölgy.
Alakja: felső részén legömbölyített alaplap, keretének felső részén turulmadár, alatta két nyilazó lovas harcos.
Felső centrális helyen Árpád fejedelem, alatta a csatában hősi halált halt 3 fia, Tarhos, Jutas, Üllő fej-reliefje.
Az emlékmű 2 oldal peremén vertikálisan ősmagyar motívumok reliefjei, az aranyszarvas, griffmadár és tulipán.
A mélyített belső lapon a július 3-7 közötti csata grafikus ábrázolása és leírása bevésett megoldással.
Az emlékmű oldalt kibővítve a csata lefolyásáról egy kisebb tájékoztatóval.
Az emlékmű kigondolója és formai tervezője: Paál István elnök. Építészeti tervezője: Pelényi Gyula építész. Reliefek kifaragója és felrögzítője: Hadnagy György iparművész. Grafikai és szövegi bevésések kivitelezője: Deák Ferenc Szakgimnázium oktatói.
Az emlékmű tartó rendszerének és fazsindelyes tetőrendszerének elkészítését és felállítását Ombódi József asztalos mester végezte.
A grafikus ábrázolás 2 éve lett módosítva, felújítva, a faanyag elhasználódása és a szövegek kevéssé való olvashatósága miatt. Az jelenlegi leírás, a csata bemutatása nyomdai technikával készült, vastag plasztik anyagra."[3]
Sajnos az emlékmű jelenlegi állapota művészileg szegényebb képet mutat, mint az eredeti fába vésett megoldás. Az avatáskori grafikus ábrázolások az archív fotókon láthatóak. [4]
Források:
[1] A pozsonyi csatáról - https://mult-kor.hu/cikk.php?id=36352
[2] https://zalaegerszeg.hu/cikk/18142/A_pozsonyi_csata_tiszteletere_keszult_emlekmu_Zalaegerszegen_Video
[3] Az információkat a Zalai Magyar Nemzeti Szövetség elnöke Paál István bocsátotta rendelkezésemre.
[4] Az emlékmű átadáskori képe - https://zalaegerszeg.hu/zeg-portal/webimage/2/4/4/4/5/wimage/SP_120425_szobor_27.jpg

Tóth Kata műlapja

Cím alapján hasonló

"A Pozsonyi csata emlékműve" c. alkotás fotói Zalaegerszeg településről

Feltöltő
Azonosító
422167
Feltöltve
2020.10.27. 18:08
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/125 • 4.6mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.10.27. 18:08

"A Pozsonyi csata emlékműve" c. alkotás fotói Zalaegerszeg településről

Feltöltő
Azonosító
422156
Feltöltve
2020.10.27. 18:04
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/50 • 4.6mm • ISO100

Tóth Kata 20.10.27. 18:04

"A Pozsonyi csata emlékműve" c. alkotás fotói Zalaegerszeg településről

Feltöltő
Azonosító
422157

422159

422160
Feltöltve
2020.10.27. 18:04
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ41/10 • 1/30 • 7.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.10.27. 18:04

"A Pozsonyi csata emlékműve" c. alkotás fotói Zalaegerszeg településről

Feltöltő
Azonosító
422164
Feltöltve
2020.10.27. 18:08
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/30 • 4.6mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.10.27. 18:08

"A Pozsonyi csata emlékműve" c. alkotás fotói Zalaegerszeg településről

Feltöltő
Azonosító
422165

422166
Feltöltve
2020.10.27. 18:08
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/30 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.10.27. 18:08

"A Pozsonyi csata emlékműve" c. alkotás fotói Zalaegerszeg településről

Feltöltő
Azonosító
422158
Feltöltve
2020.10.27. 18:04
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/80 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.10.27. 18:04

"A Pozsonyi csata emlékműve" c. alkotás fotói Zalaegerszeg településről

Feltöltő
Azonosító
422163
Feltöltve
2020.10.27. 18:08
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ41/10 • 1/60 • 7.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.10.27. 18:08
Összesen 10 fotó

Műlap története

20.10.30. 19:56
A közösség publikálta Tóth Kata "A Pozsonyi csata emlékműve" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.