Esztelnek (Estelnic), Főút
További képek a Fotólistában

Felsőesztelneken, a ferences kolostor kapujának közelében az iskola kis...Teljes szövegFelsőesztelneken, a ferences kolostor kapujának közelében az iskola kis épülete (régi óvoda) előtt.Kevesebb szöveg

Avatás2020. szeptember 6.


Sántha Imre Géza
2020.10.25. 22:00
A székelyföldi Felsőháromszék vidékének egyik jelentős hegyalji községe Esztelnek. Ennek a településnek máig leghíresebb szülötte Nagy Mózes iskolaalapító, katolikus pap, aki 1630 körűl született és 1709-ben hunyt el Zágonban. Nagyszombatban és Bécsben tanult teológiát, ez utóbbi helyen szentelték pappá. 1674-től Felsőháromszék több falujának volt plébánosa. Egész életét a reformáció által megingatott római katolikus egyház megerősítésére tette fel. Határozottan szembeszállt a reformáció terjedésével, és ennek is köszönhető, hogy Felsőháromszék nagy része a katolikus hiten maradt. Iskolát alapított előbb 1680-ban Esztelneken, majd ezt átköltöztette a Kézdivásárhely Kanta nevű részébe, mely akkoriban különálló település volt. Itt 1696-ban kezdődött el a tanítás. Papi teendői mellett kiválóan helyt állt az iskola irányításában is.
Esztelneken, az iskolaalapítás 300-ik évfordulóján 1980-ban emléktáblát avattak az alapító Nagy Mózes emlékére. 1994 tavaszán egy, két kopjafából álló emlékművet emeltek emlékére az alsóesztelneki temető közelében (erről adalékként fotót töltöttem fel). 2010 májusában az esztelneki iskola felvette nevét és 2020 szeptemberében szentelték fel az itt bemutatott mellszobrát az iskola közelében lévő régi óvoda épülete előtt.
Források:
https://www.3szek.ro/load/cikk/135568/nagy-mozes-szobrot-avattak-a-szulofaluban-esztelnek
https://estelnic.ro/index.php/hu/fooldal/bemutatkozas



Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Nagy Mózes" c. alkotás fotói Esztelnek (Estelnic) településről

Feltöltő
Azonosító
421865
Feltöltve
2020.10.25. 17:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ340/100 • 1/2000 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.10.25. 17:21

"Nagy Mózes" c. alkotás fotói Esztelnek (Estelnic) településről

Feltöltő
Azonosító
421856
Feltöltve
2020.10.25. 17:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ380/100 • 1/1100 • 6.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.10.25. 17:05

"Nagy Mózes" c. alkotás fotói Esztelnek (Estelnic) településről

Feltöltő
Azonosító
421857
Feltöltve
2020.10.25. 17:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ410/100 • 1/1100 • 8.5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.10.25. 17:06

"Nagy Mózes" c. alkotás fotói Esztelnek (Estelnic) településről

Feltöltő
Azonosító
421858
Feltöltve
2020.10.25. 17:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/1000 • 5.8mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.10.25. 17:08

"Nagy Mózes" c. alkotás fotói Esztelnek (Estelnic) településről

Feltöltő
Azonosító
421860
Feltöltve
2020.10.25. 17:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/600 • 4.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.10.25. 17:09

"Nagy Mózes" c. alkotás fotói Esztelnek (Estelnic) településről

Feltöltő
Azonosító
421862
Feltöltve
2020.10.25. 17:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ410/100 • 1/680 • 8.5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.10.25. 17:12

"Nagy Mózes" c. alkotás fotói Esztelnek (Estelnic) településről

Feltöltő
Azonosító
421861
Feltöltve
2020.10.25. 17:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/750 • 5.8mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.10.25. 17:09

"Nagy Mózes" c. alkotás fotói Esztelnek (Estelnic) településről

Feltöltő
Azonosító
421863
Feltöltve
2020.10.25. 17:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ510/100 • 1/250 • 17.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.10.25. 17:12

Adalék vagy máshol

"Nagy Mózes" c. alkotás fotói Esztelnek (Estelnic) településről

Nagy Mózes alsóesztelneki emlékműve, melyet 1994 május 14-én avattak fel, István Sándor fafaragó alkotása.
Feltöltő
Azonosító
421996
Feltöltve
2020.10.25. 21:18
Képinfó
Nem a helyszínről
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/200 • 5.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.10.25. 21:18
Nagy Mózes alsóesztelneki...Teljes szövegNagy Mózes alsóesztelneki emlékműve, melyet 1994 május 14-én avattak fel, István Sándor fafaragó alkotása.Kevesebb szöveg
Összesen 9 fotó

Műlap története

épp most
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Nagy Mózes" feltöltésünket!
12 órája
Sántha Imre Géza publikálta "Nagy Mózes" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.