Mese falikép
"1957. októberében minisztertanácsi döntés Károlyi László gróf egykori fóti kastélyát, 63 holdas parkjával és egyéb épületeivel együtt, a felállítandó gyermekváros céljára jelölte ki." [1]
A területen óvodaépületek, diákotthonok, lakóházak épültek, továbbá egészségház, iskola, könyvtár, mozi és színházterem, gyermekkórház, központi konyha, mosoda, strand és sok minden más biztosította a többségében családjukból önhibájukon kívüli okokból kikerült gyermekek részére a teljes körű ellátást, gondozást. A Fóti Gyermekváros 1993-ban vette fel a Károlyi István Gyermekközpont nevet. [2]
A park északnyugati részébe 10 óvodaépület készült 3 fajta típusterv variáció alapján. Ezen épületek foglalkoztató helyiségeinek hatalmas falfelületeire a kor neves művészei mesejeleneteket ábrázoló képzőművészeti alkotásokat készítettek. [1]
Az egyik épület foglalkoztató helyiségébe Szurcsik János és Király Sándor festőművészek közösen egy műmárvány faliképet készítettek.
"A falkép három zónára tagolódik, melyeket vízszintes sávok választanak el egymástól. A legalsó, lábazati zónát zöldes sárgás színű, foltos mintázat tölti ki. A középső zónában lovak, kecskék, szamár, róka és pulikutya láthatók, a bal szélen ló kantárát fogó kisfiúval, a jobb szélen furulyázó paraszt figurájával. A felső zónában macska, csiga, gólya és kisebb madarak, valamint játszadozó gyermekek láthatók, stilizált nap és növények előtt." [3]
Az alkotás védett (műtárgy-nyilvántartási azonosító: 327090). [3]
[2] Károlyi István Gyermekközpont története: https://www.wp.kigyk.hu/az-intezmeny-tortenete/
[3] Védett alkotás nyilvántartása: http://mutargy.kormany.hu
Szurcsik János életrajza (Wikipedia): https://hu.wikipedia.org/wiki/Szurcsik_J%C3%A1nos
Király Sándor életrajza (KMML): https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/2318?kiemeles=kir%C3%A1ly%20s%C3%A1ndor
Király Sándor életrajza (Wikipedia): https://hu.wikipedia.org/wiki/Kir%C3%A1ly_S%C3%A1ndor_(fest%C5%91)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41793-5f95303810d40-7605889ea399e9e6abe2c804_4.jpg)
"Mese falikép" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/50 • 18mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41793-5f95303812c6a-6d8e39bfb2c6b546148a49ac_4.jpg)
"Mese falikép" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/50 • 18mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41793-5f9530381486e-205fd7cfdac78f1cf49f9aad_4.jpg)
"Mese falikép" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/50 • 18mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41793-5f9530381694a-85a8aa51cb6c288a5a1634bc_4.jpg)
"Mese falikép" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • 18mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41793-5f9530381877e-25b9c5366e1ee02e71108e40_4.jpg)
"Mese falikép" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • 18mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41793-5f9530381a5f1-72fb5d71b043c296f4d2ca46_4.jpg)
"Mese falikép" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • 18mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41793-5f9530381c76a-6b8b7f3f1e368038563035ff_4.jpg)
"Mese falikép" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • 18mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41793-5f9530381e49f-631420c74b91abde1f1d5327_4.jpg)
"Mese falikép" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • 18mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41793-5f9530381fd42-27db8c9b52840ddfb39755d9_4.jpg)
"Mese falikép" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • 18mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41793-5f9530382180e-37ca4f7fe16e038d70e4d988_4.jpg)
"Mese falikép" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • 18mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41793-5f95303823407-f001fecca84ca60a1c297563_4.jpg)
"Mese falikép" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • 18mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41793-5f95303824dd3-0760287a9a6d42c1b943a020_4.jpg)
"Mese falikép" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • 18mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41793-5f95303826a2f-0efd9401e031dcc16d19dfbb_4.jpg)
"Mese falikép" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/50 • 18mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41793-5f9530382865f-56a27dc17914f2b24ff289aa_4.jpg)
"Mese falikép" c. alkotás fotói
ƒ38/10 • 1/50 • 24mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41793-5f95303829514-d5e19aaa32a9656ae6948868_4.jpg)
"Mese falikép" c. alkotás fotói
ƒ38/10 • 1/50 • 24mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41793-5f9530382b3c3-e2c52a407078d2ea7e70c56e_4.jpg)
"Mese falikép" c. alkotás fotói
ƒ48/10 • 1/20 • 45mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41793-5f9530382c69f-33c91abf6675c84468e93425_4.jpg)
"Mese falikép" c. alkotás fotói
ƒ48/10 • 1/25 • 42mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41793-5f9532dbd0676-56976feaecfa7507e677c0f8_4.jpg)
"Mese falikép" c. alkotás fotói
ƒ53/10 • 1/25 • 70mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41793-5f9530382f603-d02c17b9c66da2842db55645_4.jpg)
"Mese falikép" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/50 • 18mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41793-5f95303830e44-44a46acc941651615b6cbff2_4.jpg)