Hevesi Ákos-dombormű

Szombathely, Szent László király utca 10.

Állapot: Lebontott

Szombathely
Szent László király utca 10.
Az iskola belső udvarán az épület falán volt.

Avatás1984. szeptember 3.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Benkő Gabriella Emese
2020.10.21. 15:18
Hevesi Ákos "(Kismarja, 1884. július 9. – Chimillas, 1937. július 12.) gazdatiszt, a Forradalmi Kormányzótanács tagja... Részt vett a spanyol polgárháborúban, egyes források szerint Neibung Pál, más források szerint Tar Ákos néven. Részt vett a katonák kiképzésében, a „Rákosi zászlóalj" megszervezésében, amelynek parancsnokaként is harcolt. Később a Nemzetközi Brigád magyar zászlóaljának parancsnoka lett, ám a huescai harcokban elesett. "[1]

Szombathelyen a róla elnevezett szakközépiskolában domborműves emléktáblát avattak születésének 100. évfordulóján. Az iskola belső udvarán a falon helyezték el a vörös mészkőbe faragott portrét, melyet Nagy Géza [2] budapesti szobrászművész készített. Az iskola tanévnyitó ünnepségén leplezték le az alkotást, majd megkoszorúzták a helyi politikai vezetők és az iskola diákjai. Az emlékező szöveg: "Hevesi Ákos Iskolánk névadója születésének 100. évfordulójára."

Rendszerváltás után az iskolát más intézménnyel összevonták, a domborművet leszerelték. Érdeklődésemre csak annyit mondtak, hogy nincs az iskola területén. A városnál is érdeklődtem, semmilyen adatra nem bukkantam.

"Száz éve, 1884. július 9-én Kismarján született Hevesi Ákos. A róla elnevezett szombathelyi középiskolában a szünidő miatt valamivel később emlékeztek meg az évfordulóról. Hétfőn délután rendkívüli tanévnyitó ünnepséget tartottak, s ezen avatták fel Hevesi Ákos domborműves emléktábláját, amelyet az iskola oldali szakmunkásképzőjének falán helyeztek el. Az ünnepségen részt vett Rácz János, a megyei pártbizottság titkára és Szabó László, a megyei tanács elnökhelyettese. " [2]
Források:
[1] Hevesi: https://hu.wikipedia.org/wiki/Hevesi_%C3%81kos
[2] Avatás: Vas Népe, 1984. szeptember 5. (29. évfolyam, 208. szám) címlapon
Előfizetős forrás: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/VasmegyeVasNepe_1984_09/?pg=32&layout=s
További linkek
Fotók: https://www.nyugat.hu/cikk/szombathely_regen_iskolak
Iskola: http://efszk.sulinet.hu/?page_id=239
Iskola: https://hermanszombathely.hu/iskolatortenet/



Cím alapján hasonló

"Hevesi Ákos-dombormű" c. alkotás fotói Szombathely településről

Részlet: "Felavatták Hevesi Ákos munkásmozgalmi harcos emléktábláját a róla elnevezett középiskola falán BDK archívum - 1984."
Feltöltő
Azonosító
421405
Forrás
https://www.nyugat.hu/cikk/szombathely_regen_iskolak
Évszám
1984
Feltöltve
2020.10.21. 14:53
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.10.21. 14:53
1984, Archív felvétel
Részlet: "Felavatták Hevesi Ákos munkásmozgalmi harcos emléktábláját a róla elnevezett...Teljes szövegRészlet: "Felavatták Hevesi Ákos munkásmozgalmi harcos emléktábláját a róla elnevezett középiskola falán BDK archívum - 1984."Kevesebb szöveg

"Hevesi Ákos-dombormű" c. alkotás fotói Szombathely településről

"Felavatták Hevesi Ákos munkásmozgalmi harcos emléktábláját a róla elnevezett középiskola falán
BDK archívum - 1984."
Feltöltő
Azonosító
421406
Forrás
https://www.nyugat.hu/cikk/szombathely_regen_iskolak
Évszám
1984
Feltöltve
2020.10.21. 14:53
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.10.21. 14:53
1984, Archív felvétel
"Felavatták Hevesi Ákos munkásmozgalmi harcos emléktábláját a róla elnevezett középiskola falán
BDK archívum - 1984."
Összesen 2 fotó

Műlap története

11 órája
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Hevesi Ákos-dombormű" feltöltésünket!
16 órája
Benkő Gabriella Emese publikálta "Hevesi Ákos-dombormű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.