Faliképek
"1957. októberében minisztertanácsi döntés Károlyi László gróf egykori fóti kastélyát, 63 holdas parkjával és egyéb épületeivel együtt, a felállítandó gyermekváros céljára jelölte ki." [1]
A területen óvodaépületek, diákotthonok, lakóházak épültek, továbbá egészségház, iskola, könyvtár, mozi és színházterem, gyermekkórház, központi konyha, mosoda, strand és sok minden más biztosította a többségében családjukból önhibájukon kívüli okokból kikerült gyermekek részére a teljes körű ellátást, gondozást. A Fóti Gyermekváros 1993-ban vette fel a Károlyi István Gyermekközpont nevet. [2]
Az épületek többségében a kor neves művészei által készített műalkotások kerültek elhelyezésre. Az Egészségházban az egykori váróterem téglalap alakú csempékkel van burkolva. A fehér színű csempék között elszórtan láthatóak Csohány Kálmán figurális alkotásai. Lovak, bikák, szarvasok, halak, madarak, kakasok, továbbá az állatábrázolások mellett népi figurák is láthatóak: táncoló legények, lányok, furulyázó fiú, csikós, lovon ülő legény. Egy-két alkotás már az idők folyamán sajnos megsérült, az ablakoknál körbe álmennyezet került utólag beépítésre, ezáltal több kép félig-meddig eltakarásra került.
Az alkotás védett (műtárgy-nyilvántartási azonosító: 327099). [3]
[2] Károlyi István Gyermekközpont története: https://www.wp.kigyk.hu/az-intezmeny-tortenete/
[3] Védett alkotás nyilvántartása: http://mutargy.kormany.hu
Csohány Kálmán életrajza (KMML): https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/829?kiemeles=Csoh%C3%A1ny%20k%C3%A1lm%C3%A1n
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab695a8-fc690031afc9033751d66a0b_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/60 • 38mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab6b189-0f35d7326c60c62a49559dda_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/200 • 18mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab6cb3a-e376be65fa6ba99c083e9661_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/125 • 18mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab6ddbe-7f7193c47cf1c49defde759a_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/160 • 18mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab6fa53-7542f45a04a8fb8d569884d7_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/125 • 18mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab71713-054870249e2b9f91968b7f9b_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/125 • 18mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab733e6-3a953c39fbc184f9e0eaecbb_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/125 • 18mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab75421-b5dc65454b381d27528a7a07_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/200 • 18mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab767f7-a560b2a9c2ad4e28cac2ed5c_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/400 • 18mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab77f35-bbf7edcddb180344d45bf1ad_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/80 • 52mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab78cf8-051d6b903ac20e2b14189fdc_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/250 • 18mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab79bc4-52ceaaad5fc89e17588b2b67_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/160 • 18mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab7aa92-a451eca17c843480a0670f90_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ48/10 • 1/40 • 42mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab7c06e-7b5ccace1dbfc2ee79c83747_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/160 • 18mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab7d07b-6a25feda9ecd156d5d066eb6_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/40 • 105mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab7ddae-bf36aad1f4a2b0980c772274_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ38/10 • 1/160 • 22mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab7f3a5-00fab93fa215fe45271ac2a2_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/100 • 25mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab807b5-7f69ebd309a62e4b366301f2_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ48/10 • 1/60 • 42mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab81d1b-d2dee777278814c4115fffcb_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/125 • 18mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab8364e-0b442c27208d80376bb549a3_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ38/10 • 1/80 • 21mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab8516f-4901fc6777726d64c3fcf229_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/125 • 25mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab86835-92831c042e7d1ee84d3b6c4d_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ38/10 • 1/60 • 22mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab8762a-a98367cfd71757a0d37a9691_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/80 • 26mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab88b0e-b51c4fc0ec2acaa47f6b8e06_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/100 • 18mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab8a34f-83f0d4eb418a742ae4a79424_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/100 • 25mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab8b2cc-35fe38d1d2ef01a6e7ba51bc_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/100 • 25mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab8bb3d-e7a397aba7911c48344dd8ae_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/100 • 25mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab8c3d3-1e8ad8a0e59e9f4157b66b6e_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ38/10 • 1/125 • 24mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab8dbb7-21e772fcf32f83649d05aa6f_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/80 • 25mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab8fbd4-5465301f8f73db172b213e72_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ42/10 • 1/50 • 30mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab916f6-c64ed2acaab72571e1b9e07a_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ38/10 • 1/50 • 22mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab92c76-2c8c4f5b0ca2f2cada4c9b59_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ48/10 • 1/15 • 42mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab93807-e2af2c68a8d6202800f37997_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ38/10 • 1/25 • 22mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab94632-f5e6a8908dbf6ae38858aadb_4.jpg)
"Faliképek" c. alkotás fotói
ƒ38/10 • 1/25 • 21mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a41719-5f8ac9ab95a28-2effe3de753bce6e94599b8d_4.jpg)