Hármas családi portré

Dömsöd, Petőfi utca
Archív képek
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Petőfi Sándor és szülei

Dömsöd
Petőfi utca
A Petőfi utca végében lévő Petőfi-fánál, Ráckevei Duna-ág partjánál.

Avatás1980. március 16.

Polyák Ferenc (fafaragó)

kalaposlány
2020.10.19. 17:25
Dömsödön megkerestem Polyák Ferenc fafaragó Petőfi-családról készített fejszobrait, mivel előzetesen olvastam ezekről az alkotásokról. Egy régi újságcikkből kiderül, hogy a dömsödi Kis-Duna-parti Petőfi-fa viharban 1978-ban kettétört, melynek során egy nagyméretű leágazása leszakadt, de a fa nagyobbik része épen maradt. Ezután a település tanácselnöke maga kereste fel Polyák Ferenc fafaragó népművészt matkópusztai tanyáján, arra kérve, az akkor már közel száz hazai és külföldi kiállításon megismert, baltával dolgozó szobrászt, hogy faragja ki a Petőfi-fa letört ágából, Petőfi Sándor portréját. A faanyag nagysága láttán született az a gondolat, hogy a hármas családi portré, a költő és szülei portréja kerüljön kifaragásra. [2]

A hatalmas tölgyfa, a Petőfi-fa, leesett maradványaiból így születettek meg Petőfi Sándor és szülei fejszobrai, 1979-ben. [3]

A Petőfi-fa árnyékában, egymás mellett kerültek elhelyezésre a másfél - és közel két méteres fejszobrok. Középen Petőfi Sándor, a legnagyobbra faragva, mellette egyik oldalon édesanyja Hrúz Mária, a másik oldalon édesapja, a „jó öreg kocsmáros” , Petrovics István portréja látható. Körbejárva a szobrokat, azok rendkívüli nagysága is fokozza az alkotás hatását.

Polyák Ferenc, a matkópusztai fafaragó, alig múlt harminc éves, amikor nekifogott a hármas családi portré belevarázslásába a letört tölgyfába. Az 1980.március 16-án felavatott szobrok megvalósulásáról egy újságcikkben Polyák Ferenctől idézett levélrészletből tudhatunk meg olyan részleteket, melyek az ízes beszédű fafaragó mély gondolatait, ars poéticáját közvetítik felénk. [1]

Ebben a levélben írja 1980-ban, hogy „Éppen Szent György napján mentem Dömsödre tavaly a Petőfi-fát faragni -, hisz a Petőfi család is 1846-ban e napon költözött a faluba. Én is a fafaragás „Petőfije” vagyok, mék, kóborlok, alkotok – viszem a nép szeretetét, hitét. A szeretet adta a kezembe a baltát is. A sorscsapásos Petőfi arcát a baltámmal kényszerítettem ki a tölgyfából, szenvedéssel, erővel, lírai hévvel.” Meghatottak ezek a gondolatok. Az idézett levélben az alkotó fafaragó leírja, hogy mennyire félt is ettől a faragástól, úgy érezve, hogy talán nagy fába vágta a fejszéjét. „Birkóztam a fával, beszélgettem, s a szél a Kis-Dunától úgy fújt, mint amikor a költő a fa tövében merengett.” A sok ember által végignézett vajúdása, kitartása, tenyérfájdító faragása, meghozta gyümölcsét, s fába álmodott alkotások megvalósultak, „elkészült a hármas családi portré Petőfiékről.” [1]

A hármas portrét a róla szóló újságcikkekben változatos elnevezéssel szerepeltetik. Ezek közül én, az idézett levelében és az életrajzában szereplő elnevezéseket szerepeltettem az alkotás címeként. [1] [4]

A gondosan megalkotott fejszobrokon meghibásodások jelei fellelhetőek, különösen Hrúz Mária szobrán. Mielőbbi felújításra lenne szükség a korhadás megállítása érdekében, majd felületvédelemre, a további károsodások megelőzésére, hogy még sokáig állhasson ez az alkotás méltó helyén.
Források:
[1] Az avatásról, és a szobrász levélrészlete: Szabad Föld, 1980.03.23.: előfizetéses: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/SzabadFold_1980_1/?query=poly%C3%A1k%20ferenc%2C%20d%C3%B6ms%C3%B6d&pg=265&layout=s
[2] A szobrok készítésének előzménye: Új Tükör, 1980.06.15.: előfizetéses: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Tukor_1980_04-06/?pg=487&layout=s&query=petrovics
[3] Szobrok készülnek – Petőfi fájából: Új Tükör, 1979.11.04.: előfizetéses: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Tukor_1979_10-12/?query=poly%C3%A1k%20ferenc%2C%20d%C3%B6ms%C3%B6d&pg=234&layout=s
[4] Petőfi Sándor és szülei szobra: https://hu.wikipedia.org/wiki/Poly%C3%A1k_Ferenc

kalaposlány műlapja

Közös gyűjteményben
Petőfi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

"Hármas családi portré" c. alkotás fotói Dömsöd településről

Hrúz Mária portréja.
Feltöltő
Azonosító
420321
Feltöltve
2020.10.16. 07:43

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.16. 07:43
Hrúz Mária portréja.

"Hármas családi portré" c. alkotás fotói Dömsöd településről

Petőfi Sándor portréja.
Feltöltő
Azonosító
421177
Feltöltve
2020.10.19. 15:21

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.19. 15:21

Petrovics István portréja.
Feltöltő
Azonosító
420548
Feltöltve
2020.10.16. 14:40

kalaposlány 20.10.16. 14:40

420327
Feltöltve
2020.10.16. 07:47

kalaposlány 20.10.16. 07:47

420534
Feltöltve
2020.10.16. 14:31

kalaposlány 20.10.16. 14:31

420547
Feltöltve
2020.10.16. 14:39

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.16. 14:39
Petrovics István portréja.

"Hármas családi portré" c. alkotás fotói Dömsöd településről

Hrúz Mária portréja profilból.
Feltöltő
Azonosító
420323
Feltöltve
2020.10.16. 07:45

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.16. 07:45

Petőfi Sándor portréja félprofilból.
Feltöltő
Azonosító
420528
Feltöltve
2020.10.16. 14:07

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.16. 14:07
Petőfi Sándor portréja félprofilból.

"Hármas családi portré" c. alkotás fotói Dömsöd településről

Petrovics István portréja profilból.
Feltöltő
Azonosító
420540
Feltöltve
2020.10.16. 14:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.16. 14:32

Hrúz Mária, Petőfi Sándor és Petrovics István portréja.
Feltöltő
Azonosító
420565
Feltöltve
2020.10.17. 05:42

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.17. 05:42
Hrúz Mária, Petőfi Sándor és Petrovics István portréja.

"Hármas családi portré" c. alkotás fotói Dömsöd településről

Petőfi Sándor portréja.
Feltöltő
Azonosító
421178
Feltöltve
2020.10.19. 15:21

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.19. 15:21
Petőfi Sándor portréja.

"Hármas családi portré" c. alkotás fotói Dömsöd településről

Petrovics István, Petőfi Sándor és Hrúz Mária portréja.
Feltöltő
Azonosító
420557
Feltöltve
2020.10.16. 18:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.16. 18:37
Petrovics István, Petőfi Sándor és Hrúz Mária portréja.

"Hármas családi portré" c. alkotás fotói Dömsöd településről

Hrúz Mária portréja, a másik oldalról.
Feltöltő
Azonosító
420326
Feltöltve
2020.10.16. 07:47

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.16. 07:47
Hrúz Mária portréja, a másik oldalról.

"Hármas családi portré" c. alkotás fotói Dömsöd településről

Petőfi Sándor portréja profilból.
Feltöltő
Azonosító
420536
Feltöltve
2020.10.16. 14:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.16. 14:31
Petőfi Sándor portréja profilból.

"Hármas családi portré" c. alkotás fotói Dömsöd településről

Petrovics István portréja féloldalról.
Feltöltő
Azonosító
420543
Feltöltve
2020.10.16. 14:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.16. 14:37

Petőfi Sándor portréja hátulról.
Feltöltő
Azonosító
420531
Feltöltve
2020.10.16. 14:29

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.16. 14:29
Petőfi Sándor portréja hátulról.

"Hármas családi portré" c. alkotás fotói Dömsöd településről

Petőfi Sándor portréja hátoldala.
Feltöltő
Azonosító
420530
Feltöltve
2020.10.16. 14:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.16. 14:28
Petőfi Sándor portréja hátoldala.

"Hármas családi portré" c. alkotás fotói Dömsöd településről

A Petőfi család hármas portréja, a Petőfi-fa árnyékában.
Feltöltő
Azonosító
420549
Feltöltve
2020.10.16. 14:40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.16. 14:40
A Petőfi család hármas portréja, a Petőfi-fa árnyékában.

"Hármas családi portré" c. alkotás fotói Dömsöd településről

A Petőfi család hármas portréja a Petőfi-fa árnyékában. Elöl a Petőfi Sándor-emlékkő.
Feltöltő
Azonosító
420527
Feltöltve
2020.10.16. 14:05

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.16. 14:05
A Petőfi család hármas portréja a Petőfi-fa árnyékában. Elöl a Petőfi Sándor-emlékkő.

"Hármas családi portré" c. alkotás fotói Dömsöd településről

Petőfi Sándor portréja a Petőfi-fa törzse mögött.
Feltöltő
Azonosító
420566
Feltöltve
2020.10.17. 05:43

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.17. 05:43
Petőfi Sándor portréja a Petőfi-fa törzse mögött.

"Hármas családi portré" c. alkotás fotói Dömsöd településről

A Petőfi család hármas portréja a Petőfi-fa árnyékában.
Feltöltő
Azonosító
420329
Feltöltve
2020.10.16. 07:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.16. 07:49
A Petőfi család hármas portréja a Petőfi-fa árnyékában.

"Hármas családi portré" c. alkotás fotói Dömsöd településről

Petrovics István portréja hátoldala.
Feltöltő
Azonosító
420538
Feltöltve
2020.10.16. 14:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.16. 14:32
Petrovics István portréja hátoldala.

"Hármas családi portré" c. alkotás fotói Dömsöd településről

Hrúz Mária portré hátoldala.
Feltöltő
Azonosító
420325
Feltöltve
2020.10.16. 07:46

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.16. 07:46
Hrúz Mária portré hátoldala.

"Hármas családi portré" c. alkotás fotói Dömsöd településről

Hrúz Mária portréjának lábazatán az alkotói szignó: (évszám letörött) Polyák
Feltöltő
Azonosító
420324
Feltöltve
2020.10.16. 07:45
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.16. 07:45
Hrúz Mária portréjának lábazatán az alkotói szignó: (évszám letörött) Polyák

"Hármas családi portré" c. alkotás fotói Dömsöd településről

Petrovics István portréjának szignója: Polyák 1979.
Feltöltő
Azonosító
420544
Feltöltve
2020.10.16. 14:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.16. 14:37
Petrovics István portréjának szignója: Polyák 1979.

"Hármas családi portré" c. alkotás fotói Dömsöd településről

Petőfi Sándor portréja szignója: 1979 Polyák.
Feltöltő
Azonosító
420532
Feltöltve
2020.10.16. 14:30
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.16. 14:30
Petőfi Sándor portréja szignója: 1979 Polyák.

"Hármas családi portré" c. alkotás fotói Dömsöd településről

Csepel-sziget kerékpáros körtúrán.
Feltöltő
Azonosító
421306
Forrás
Saját fotó
Fotózva
2017. május
Évszám
2017
Feltöltve
2020.10.20. 17:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/500 • 5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.10.20. 17:05
2017. május
Csepel-sziget kerékpáros körtúrán.

Archív fotók

"Hármas családi portré" c. alkotás fotói Dömsöd településről

Készül Hrúz Mária portréja. Fénykép az alkotóval: Új Tükör, 1980.06.15-i számban, de a fotók 1979. éviek.
Feltöltő
Azonosító
420553
Forrás
előfizetéses: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Tukor_1980_04-06/?pg=487&layout=s&query=petrovics
Évszám
1979
Feltöltve
2020.10.16. 16:47
Képinfó
Alkotó a képen
(Polyák Ferenc)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.16. 16:47
1979, Archív felvétel

Készül Petőfi Sándor portréja. Fénykép az alkotóval: Új Tükör, 1980.06.15-i számban, de a fotók 1979. éviek.
Feltöltő
Azonosító
420552

Készül Petrovics István portréja. Fénykép az alkotóval: Új Tükör, 1980.06.15-i számban, de a fotók 1979. éviek.
Feltöltő
Azonosító
420551

Fényképek a Petőfi Túrakör honlapjáról, 2012. évi kirándulásaik beszámolójából.
Feltöltő
Azonosító
420567
Forrás
http://www.petofiturakor.hu/petofiemlekhelyek-magyarorszag-domsod.html
Évszám
2012
Feltöltve
2020.10.17. 07:53
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.17. 07:53
2012, Archív felvétel
Fényképek a Petőfi Túrakör honlapjáról, 2012. évi kirándulásaik beszámolójából.
Összesen 31 fotó

Műlap története

4 perce
1 új fotót töltöttem a "Hármas családi portré" műlaphoz!
20 órája
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Hármas családi portré" feltöltésünket!
23 órája
kalaposlány publikálta "Hármas családi portré" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.