Szent István király

Budapest, Margitsziget, Soó Rezső stny. 1

Állapot: Lebontott

Alternatív, helyi címek:I. István király

Budapest
Margitsziget, Soó Rezső stny. 1
A Palatinusz-fürdő füvesített területén volt.

Avatás1988. augusztus 19.

Polyák Ferenc (fafaragó)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
kalaposlány
2020.10.15. 08:08
Polyák Ferenc alkotására vonatkozóan találtam a Budapest című havi lap 1988. évi számában egy újságcikket, miszerint a Fővárosi Fürdőigazgatóság készíttetett egy szobrot Polyák Ferenc fafaragó népművésszel, I. István király halálának 950. évfordulója alkalmából. Dr. Beck Béla, akkori fürdőigazgatóság-igazgató levelében jelezte ezt a hírt a hivatkozott lapnak, kapcsolódva az ugyanabban az évben, augusztusban megjelent több oldalas, fényképes, „István király Budapesten” című cikkhez. Leírása szerint az általuk készíttetett István-király szobor a „Palatinusz strandon” volt található. Leveléhez fényképet is csatolt a szoborról. Egy későbbi információ szerint, ma ennek a fényképnek köszönhetjük a szobor megismerését. [1]

A fényképen látható szobor, Polyák Ferenc alkotói stílusát ismerve, valószínűleg közel két méter magasságú lehetett. A szobor, a gondosan megmunkált királyi koronával, és az arccal, egy kisebb füvesített területen lehetett elhelyezve, örökzöld fák előtt, a fénykép szerint. Ez, a fürdő egyik parkrészében lehetett, vélhetően a főbejárathoz közel.

Ezt a szobrot a Palatinusz fürdő területén nem találhatjuk ma már meg, de hogy erről megbizonyosodjak, levelet írtam a budapesti fürdőigazgatóságnak. Válaszukból kiderült, hogy az általam keresett szobor nem található meg fürdőik területén.

További keresések nyomán archív információkra lelhetünk. Ezek szerint „I. István király-portré, fa” néven szerepel a Művészet folyóiratban, 1988.augusztusi kihelyezéssel, "Margitsziget, Palatinusz Strandfürdő" területére, Polyák Ferenc fafaragó művész alkotásaként. [3]

Egy másik újsághír, az Esti Hírlap 1988.08.19-i számában, beszámol arról, hogy „Budapesten ma délben a Palatinusz strandon leplezik le I. István fából faragott fejszobrát, Polyák Ferenc fafaragóművész alkotását. Szent István halálának 950. évfordulója alkalmából.” [4]

A szobor elbontásának időpontja ismeretlen, ugyanúgy, mint esetleges jelenlegi helye.
.........................................................................................................................................

2020. decemberben kiegészítem az eddig feltárt információkat. A véletlen is segítségemre sietett, melynek nyomán újabb régi újsághírekre bukkantam, Polyák Ferenc fafaragó és a Palatínus fürdő közötti kapcsolat előzményére, illetve a Szent István-szobor készítésére vonatkozóan.

Az egyik 1987. évi hír utal Polyák Ferenc fafaragó és a fürdőigazgatóság kapcsolatának előzményére, amikor is a Fővárosi Fürdőigazgatóság színvonalas kulturális programokkal igyekezett a pihenő vendégeknek szolgálni, s ebbe a törekvésébe illeszkedett az 1987. június 6-7. napokra, a Palatínus fürdő területére meghirdetett fafaragási bemutató, mint akkor még talán szokatlan látványosság. Polyák Ferencet várták erre, aki kis- és nagyméretű baltákkal, szekercékkel alkotta műveit, s remélték, hogy a fürdő vendégeinek tetszését majd elnyeri a rendezvény. [5]

A következő hír a Szabad Föld 1988.július 22-i számában, mely szerint készíti a Szent István szobrot Polyák Ferenc a Palatínus strand területén. Az újságban látható fényképen, a szobor nagyságát is érzékelhetjük. Ezek szerint a szobor 1988. júliusban elkészült, de az augusztus 20-i ünnep tiszteletére avatták fel. [6]

Egy következő régi újságcikkben is találtam egy ideillő bejegyzést, melyben foglaltak érdekesen egészítik ki az eddigi információkat, emberközelbe hozzák a szobor alkotásának körülményeit. Szent István-szobrot, az egyik legkülönlegesebb megbízásaként említi Polyák Ferenc 1991. évi nyilatkozatában, amikor 1988-ra visszaemlékezve így mesélt erről: „A pesti Palatínus strandra készítettem el Szent István portréját. Micsoda háború lett belőle. Vegyem a keresztet a fejéről. De hát rajta van a koronán, mondtam. Akkor legyen nagyobb. Aztán meg kisebb.” [7]

A negyedik újsághír, mely a szobor leleplezésének napján született, tartalmazza, hogy a Palatínus strand bejáratának közelében helyezték el a szobrot. Ez megerősíti azt az előzetes feltételezésemet, hogy a bejárat közelében volt a szobor. [8]

E szobor jelentőségét mutatja be, hogy 1988-ban, az alkotmány napi országos ünnepi megemlékezések között sorolták fel a budapesti Palatínus strandon meghirdetett szoborleleplezést, melynek során 1988.08.19-én: „ma délben a Palatínus strandon leplezik le István király faragott fejszobrát, Polyák Ferenc alkotását, Szent István halálának 950. évfordulója alkalmából.” [4]
Források:
[1] Budapest havi lap, 1988. december: előfizetéses: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_1988/?query=poly%C3%A1k%20ferenc%2C%20szent%20istv%C3%A1n%20kir%C3%A1ly%2C%20budapest&pg=621&layout=s
[2] Levélváltás a budapesti fürdőigazgatósággal
[3] 1988. augusztusi közterületi alkotások felsorolásában: Művészet 1989. 1. szám: előfizetéses: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Muveszet1960_1989/?query=poly%C3%A1k%20ferenc%2C%20szent%20istv%C3%A1n%20kir%C3%A1ly%2C%20budapest&pg=65&layout=s
[4] leleplezés: Esti Hírlap 1988.08.19-i száma: előfizetéses: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/EstiHirlap_1988_08/?query=poly%C3%A1k%20ferenc%2C%20szent%20istv%C3%A1n%20kir%C3%A1ly%2C%20budapest&pg=172&layout=s
[5] Faragási bemutató a Palatínus strandon 1987.június 6-7.: előfizetéses: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Nepszabadsag_1987_05/?query=palat%C3%ADnus%2C%20poly%C3%A1k%20ferenc&pg=331&layout=s
[6] Készül a szobor a Palatínus strand területén. Szabad Föld 1988.07.22.: előfizetéses: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/SzabadFold_1988_2/?query=palatinus%2C%20poly%C3%A1k&pg=77&layout=s
[7] a szobor készítéséről: Vas Népe 1991.08.22.: előfizetéses: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/VasmegyeVasNepe_1991_08/?query=koron%C3%A1n%2C%20kereszt%2C%20poly%C3%A1k%20ferenc&pg=202&layout=s
[8] A szobor helye, leleplezés napja: Népszabadság 1988.08.19.: előfizetéses: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Nepszabadsag_1988_08/?query=palat%C3%ADnus%20%2C%20poly%C3%A1k%20ferenc&pg=223&layout=s

kalaposlány műlapja


Közös gyűjteményben
Szent István-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent István király" c. alkotás fotói

A fénykép a Budapest havi lap, 1988. decemberi számából.
Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
420238
Forrás
előfizetéses: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_1988/?query=poly%C3%A1k%20ferenc%2C%20szent%20istv%C3%A1n%20kir%C3%A1ly%2C%20budapest&pg=621&layout=s
Évszám
1988
Feltöltve
2020.10.15. 07:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.15. 07:52
1988, Archív felvétel
A fénykép a Budapest havi lap, 1988. decemberi számából.

"Szent István király" c. alkotás fotói

Készül a szobor a Palatínus strand területén. Szabad Föld 1988.07.22.:
Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
427000
Forrás
előfizetéses: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/SzabadFold_1988_2/?query=palatinus%2C%20poly%C3%A1k&pg=77&layout=s
Évszám
1988
Feltöltve
2020.12.18. 06:00
Képinfó
Alkotó a képen
(Polyák Ferenc)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.12.18. 06:00
1988, Archív felvétel
Készül a szobor a Palatínus strand területén. Szabad Föld 1988.07.22.:
Összesen 2 fotó

Műlap története

21.01.23. 16:23
A "Szent István király" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.12.18. 06:00
1 új fotót töltöttem a "Szent István király" műlaphoz
20.10.15. 08:08
kalaposlány publikálta "Szent István király" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.