Fót, Vörösmarty tér 2.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Játékok

Fót
Vörösmarty tér 2.
A Károlyi István Gyermekközpont egyik épületében található.

Készítés1959

Kovács Margit (keramikus)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szapet
2020.10.15. 20:40
Óriási élményben volt részem az év elején, januárban. Művészettörténészek társaságában, a Károlyi István Gyermekközpont vezetőségének kíséretében végigjárhattam a gyermekváros épületeit és megcsodálhattam a javarészt 1959-ben készített és elhelyezett alkotások szinte mindegyikét.

"1957. októberében minisztertanácsi döntés Károlyi László gróf egykori fóti kastélyát, 63 holdas parkjával és egyéb épületeivel együtt, a felállítandó gyermekváros céljára jelölte ki." [1]

A területen óvodaépületek, diákotthonok, lakóházak épültek, továbbá egészségház, iskola, könyvtár, mozi és színházterem, gyermekkórház, központi konyha, mosoda, strand és sok minden más biztosította a többségében családjukból önhibájukon kívüli okokból kikerült gyermekek részére a teljes körű ellátást, gondozást. A Fóti Gyermekváros 1993-ban vette fel a Károlyi István Gyermekközpont nevet. [2]

Az épületek többségében a kor neves művészei által készített műalkotások kerültek elhelyezésre. Egy csodálatos falikerámia bemutatásával kezdeném a sort, ami Kovács Margit keramikus keze munkáját dicséri. A ligetes bokros-fás területen kisebb és nagyobb gyermekeket láthatunk: bújócskáznak, virágot locsolnak, állatokkal játszanak, mesét hallgatnak. A kis tavacskában vadkacsák úszkálnak, a tóparton egy béka kuruttyol, kis csibék rohannak az anyjuk után, itt-ott nyulak szaladgálnak és galambok repkednek.

Azonnal észrevehető, hogy az alkotás eredetileg nem itt volt, házon belül valamikor áthelyezésre került. Az 1959-es évszám fent középen a fehér galambok csoportja fölött, illetve jobb oldalt alul is látható, alatta a művésznő szignója: KM.

Induljunk egy sétára közösen a Gyermekközpontban, fedezzük fel együtt a következő csodát, nemsokára egy csodálatos kerámiapillér kerül bemutatásra.
Források:
[1] Magyar Építőművészet 1960. (9. évfolyam, 1. szám)
[2] Károlyi István Gyermekközpont története: https://www.wp.kigyk.hu/az-intezmeny-tortenete/
További linkek
Kovács Margit életrajza (Wikipedia): https://hu.wikipedia.org/wiki/Kov%C3%A1cs_Margit
Kovács Margit életrajza (KMML): https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/2588?kiemeles=Kov%C3%A1cs%20margit

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Falikerámia" c. alkotás fotói Fót településről

Feltöltő
Azonosító
420269
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.15. 19:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ42/10 • 1/50 • 32mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.15. 19:29
2020. január

"Falikerámia" c. alkotás fotói Fót településről

Feltöltő
Azonosító
420270
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.15. 19:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/60 • 18mm • ISO1000

420271

420272
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.15. 19:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/80 • 18mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.15. 19:29
2020. január

"Falikerámia" c. alkotás fotói Fót településről

Feltöltő
Azonosító
420273

420274
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.15. 19:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/40 • 18mm • ISO1000

420275

420276
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.15. 19:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/25 • 18mm • ISO1000

420277

420278
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.15. 19:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/20 • 18mm • ISO1000

420279

420280

420281
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.15. 19:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/30 • 18mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.15. 19:29
2020. január

"Falikerámia" c. alkotás fotói Fót településről

Feltöltő
Azonosító
420282

420283
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.15. 19:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/13 • 26mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.15. 19:29
2020. január

"Falikerámia" c. alkotás fotói Fót településről

Feltöltő
Azonosító
420284
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.15. 19:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ42/10 • 1/25 • 30mm • ISO1000

420285

420286
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.15. 19:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ42/10 • 1/15 • 30mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.15. 19:29
2020. január

"Falikerámia" c. alkotás fotói Fót településről

Feltöltő
Azonosító
420287

420288
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.15. 19:29
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/20 • 18mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.15. 19:29
2020. január

Archív fotók

"Falikerámia" c. alkotás fotói Fót településről

Feltöltő
Azonosító
420309
Forrás
Facebook - Kovács Margit Kerámiamúzeum
Feltöltve
2020.10.15. 20:26
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.15. 20:26
Archív felvétel
Összesen 21 fotó

Műlap története

26 órája
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Falikerámia" feltöltésünket!
2 napja
Szapet publikálta "Falikerámia" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.