Bodajk, Bányász lakótelepi elágazás
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Bazalt

Bodajk
Bányász lakótelepi elágazás

Felállítás2007
Készítés2000

Göröntsér Vera
2021.02.19. 18:02
Amikor Bodajkon jártam a Tékozló fiút keresve, a buszról leszállva az első benyomást ez a bazalt-alkotás adta. Lényegében a buszmegállóban, annak hátsó részén, a sarok felé helyezték el. Érdekes, mélyfekete, amorf forma, minden oldalról más "arcot" mutat. Talapzatán egy tábla, ami szerint Bodajk nagyközség állíttatta, kivitelezője Art Bazalt Művészeti Alapítvány, Lugossy László, 2007. Egy rejtvény!
Ami nézőpontomból egyértelmű, a művész neve, ami gyakorlatilag garancia. A kivitelező neve nem mond semmit, de nem is találtam érdemi információt – igaz, az állíttató sem kérdéses.
Nézegettem itthon a bazaltot és elmélkedtem. Nem találtam a fonalat, vagyis az elejét, hogy is induljak el? De elérkezett az idő, levelet írtam Bodajk önkormányzatának. A város (már város!) művelődésszervezője válaszolt, aki révén második körben derült ki az alkotás címe és még némi információmorzsa. Kolléganője emlékezett a szobor állítására, íme: "...a közlekedési csomópont (buszmegálló...) felújítása során került arra a kis térre díszítésként, a szobrászművész nevezte el, nem hivatalosan "Terminátornak"." [1]
Vagyis nem jutottam jelentősen előre, de mégis... Mély levegőt vettem és megpróbáltam elérni az alkotót. Nagyon megörültem a válasznak, nem is mertem remélni, hogy él az email-cím, amit találtam.
Visszaemlékezése szerint 1999-2000-ben, egy tihanyi "kőszobrász szimpózium" (itt kapcsolódhat a kivitelező) keretében készült az alkotás. A cím – bár a fenti levél szerint "szóbeszéd", nem váltott ki ellenkezést és már "látom is". A művész szerint Szász Dénes https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Bodajk/pages/fejezetek_bodajk/025_bodajk_kulturalis_elete.htm bodajki kurátor egyengette az alkotás útját Bodajkra, így került felállításra.
Források:
[1] Levélváltás Bodajk város művelődésszervezőjével;
[2] Levélváltás Lugossy László alkotóval.

Kapcsolódó
Tékozló fiú

Cím alapján hasonló

"Terminátor" c. alkotás fotói Bodajk településről

Feltöltő
Azonosító
419601
Feltöltve
2020.10.10. 15:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.10. 15:19

"Terminátor" c. alkotás fotói Bodajk településről

Feltöltő
Azonosító
419602
Feltöltve
2020.10.10. 15:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.10. 15:19

"Terminátor" c. alkotás fotói Bodajk településről

Feltöltő
Azonosító
419613
Feltöltve
2020.10.10. 15:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO80

Göröntsér Vera 20.10.10. 15:25

419604
Feltöltve
2020.10.10. 15:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/160 • 6.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.10. 15:19

"Terminátor" c. alkotás fotói Bodajk településről

Feltöltő
Azonosító
419605
Feltöltve
2020.10.10. 15:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO80

419606

419607
Feltöltve
2020.10.10. 15:22

Göröntsér Vera 20.10.10. 15:22

419608
Feltöltve
2020.10.10. 15:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO80

419609
Feltöltve
2020.10.10. 15:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.10. 15:22

"Terminátor" c. alkotás fotói Bodajk településről

Feltöltő
Azonosító
419610

419611

419612

419614
Feltöltve
2020.10.10. 15:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.10. 15:25

"Terminátor" c. alkotás fotói Bodajk településről

Feltöltő
Azonosító
419615
Feltöltve
2020.10.10. 15:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 9.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.10. 15:25

"Terminátor" c. alkotás fotói Bodajk településről

Feltöltő
Azonosító
419603
Feltöltve
2020.10.10. 15:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 10.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.10. 15:19

"Terminátor" c. alkotás fotói Bodajk településről

Feltöltő
Azonosító
419616
Feltöltve
2020.10.10. 15:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • 9.8mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.10. 15:25
Összesen 16 fotó

Műlap története

02.22. 18:41
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Terminátor" feltöltésünket!
02.19. 18:02
Göröntsér Vera publikálta "Terminátor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.