Abasár, Fő tér 17.
További képek a Fotólistában

Abasár
Fő tér 17.
Az Abasári Szent Péter és Pál apostol templom kertjében.

Avatás1991. április 7.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Gyurkóné Edit
2020.10.08. 19:37
2020. szeptember elején jártunk Abasáron. A templomkertben pillantottuk meg ezt a szépen kivitelezett emlékművet.
A tudnivalókat elég nehéz volt kideríteni, de végül sikerült.
A legfőbb információkat Juhász Bélától kaptam, aki az avatáskor a község polgármestere volt. Őtőle tudom, hogy az emlékművet helyi kőművesek építették. A tervezője Papp Géza volt, aki 1991-ben, a helyi plébános volt.
A képviselőtestület 500 eFt-tal támogatta az emlékmű létrejöttét, a többi pénz közadakozásból jött össze.
Sajnos a dombormű alkotójának a nevét senki sem tudja megmondani. Én egy monogramot lefotóztam, hátha valaki ki tudja deríteni.
Juhász Béla úr annyit még elmesélt nekem, hogy az avatáson jelen volt Habsburg Ottó, és a misét az akkori egri érsek celebrálta.
Köszönöm szépen ezeket az információkat.

Cím alapján hasonló

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Abasár
Feltöltő
Azonosító
419360
Feltöltve
2020.10.08. 18:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ32/10 • 1/60 • 4.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 20.10.08. 18:40

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Abasár
Feltöltő
Azonosító
419361
Feltöltve
2020.10.08. 18:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ32/10 • 1/125 • 4.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 20.10.08. 18:41

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Abasár
Feltöltő
Azonosító
419362

419363
Feltöltve
2020.10.08. 18:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ32/10 • 1/60 • 4.5mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 20.10.08. 18:41

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Abasár
Feltöltő
Azonosító
419364
Feltöltve
2020.10.08. 18:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ32/10 • 1/60 • 4.5mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 20.10.08. 18:42

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Abasár
Feltöltő
Azonosító
419365
Feltöltve
2020.10.08. 18:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ32/10 • 1/60 • 4.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 20.10.08. 18:42

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Abasár
Feltöltő
Azonosító
419366
Feltöltve
2020.10.08. 18:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ32/10 • 1/60 • 4.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 20.10.08. 18:43

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Abasár
Feltöltő
Azonosító
419367
Feltöltve
2020.10.08. 18:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ32/10 • 1/320 • 4.5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 20.10.08. 18:43

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Abasár
Feltöltő
Azonosító
419368
Feltöltve
2020.10.08. 18:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ32/10 • 1/60 • 4.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 20.10.08. 18:43

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Abasár
Feltöltő
Azonosító
419370
Feltöltve
2020.10.08. 18:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ50/10 • 1/100 • 10.9mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 20.10.08. 18:44

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Abasár
Feltöltő
Azonosító
419369
Feltöltve
2020.10.08. 18:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ32/10 • 1/60 • 4.5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 20.10.08. 18:43

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Abasár
Feltöltő
Azonosító
419371
Feltöltve
2020.10.08. 18:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ32/10 • 1/60 • 4.5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 20.10.08. 18:44

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Abasár
Feltöltő
Azonosító
419372
Feltöltve
2020.10.08. 18:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ32/10 • 1/60 • 4.5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 20.10.08. 18:45
Összesen 13 fotó

Műlap története

22.09.03. 16:18
Megérintettem a "Hősi emlékmű" alkotást
20.10.08. 22:43
A "Hősi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.10.08. 19:37
Gyurkóné Edit publikálta "Hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.