Őrangyal
A Szent Mihály főangyalról nevezett templom Sopron legősibb plébániatemploma.
Felszentelésén Mátyás király is részt vett.
Szent Mihály, a mennyei seregek vezére, „ki olyan, mint az Isten”,- Sopron védőszentje is egyben.
A közelmúltban fejeződött be a nagyszabású, 2018-ban elkezdett renoválása.
„A templom nyugati homlokzatának közepén emelkedik a 48 méter magas torony”[1]
Kövei a kőbányájáról is híres, várvidéki Szentmargitbányáról valók.
A négyszögletes alsó része, valamint a nyolcszögletes második és harmadik emelete a XIII. századból való.[2]
A torony harmadik emeletén egy angyalt látunk, amely Sopron címerét tartja.
Az 1853-1866 közötti helyreállítást Storno Ferenc vezette. „A pajzsokat, az angyalos címert, a nyolc nagyablak kőrácsait és a torony alatti vízköpőket Storno Ferenc készítette.[3]
„Erősítője és megedzője a hívő léleknek az élet küzdelmeiben, kísértéseiben, a gonoszlélek elleni helytállásában, a jó halál reménységében. Különleges támasza és szószólója a haldoklóknak és halottaknak, ezért temetőket, ezek kápolnáit, csontkamráit (ossarium) is pártfogásába ajánlják.[4]
„Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Amen.”[5]
„A Szent Mihályban szól a harang szava,
Akárha Sopron szózata hangzana:
Te háromajkú, egyszivű táj,
Múltadat óva teremts jövendőt!
Békével járjon mind, aki jót akar,
Legyen horvát vagy német, avagy magyar
És bármelyik hit is nevelte,
El ne feledje, hogy egy az Isten!”[4]
[2] Czellár Katalin: Sopron (Panoráma 1981.)
[3] Czellár Katalin: Sopron (Panoráma 1981.) (112. oldal)
[4] Szent Mihály/ Magyar Katolikus Lexikon: http://lexikon.katolikus.hu/M/Mih%C3%A1ly.html
[5] Szent Mihály ima: http://hagiosz.net/?q=szentmihalyima
-http://www.sopron.hu/Sopron/portal/front_show?contentId=18043
[6] Sarkady Sándor: A soproni Szent Mihály templomra / http://www.szozat.org/index.php/emlekezet/tartalommutato/27984-sarkady-sandor-a-soproni-szent-mihaly-templomra
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a41666-5f7eac8605252-3e385d00615850caed0e7828_4.jpg)
"Őrangyal" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 300mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a41666-5f7eaca0efadc-c27db91bebf453f02c368fd4_4.jpg)
"Őrangyal" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/250 • 35mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a41666-5f7eacd8ef187-7c5ff1f779a3a5104bc61003_4.jpg)
"Őrangyal" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/250 • 50mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a41666-5f7eacbf2e059-95089236e62e811d8ad0eebb_4.jpg)
"Őrangyal" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • 300mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a41666-5f7eac52ab4bb-e4adb38c91df4151f7db6488_4.jpg)
"Őrangyal" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 300mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a41666-5f7eacff49972-dc281e83cca0530c03ef4c28_4.jpg)
"Őrangyal" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/400 • 116mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a41666-5f7eac28647af-a05bac01b3b1a9f0338c9a8d_4.jpg)
"Őrangyal" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a41666-5f8f4d9e662a3-9ddd71f43e91acb0c979695c_4.jpg)
"Őrangyal" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 51.6mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a41666-5f8f4d9e67461-026642130410013753d20d25_4.jpg)
"Őrangyal" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 82.4mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a41666-655da2959413d-f4d2cd434e8f49c9930a10d5_4.jpg)
"Őrangyal" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/400 • 18mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a41666-655da29596151-4b463a2e879a3fe54217b08c_4.jpg)
"Őrangyal" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • 95mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a41666-655da29599132-b6fad298018a6862a3666b31_4.jpg)
"Őrangyal" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/400 • 18mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a41666-655da34db5de9-c715d188d2014ab65ead1d7d_4.jpg)
"Őrangyal" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • 95mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a41666-655da295a16ac-8d05afecc617bac14ff32c58_4.jpg)
"Őrangyal" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a41666-655da2959e979-e3590b8bdbd661508a8d2178_4.jpg)
"Őrangyal" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/800 • 95mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a41666-655da51b636b5-08672f0d9268f958eb57bfe6_4.jpg)
"Őrangyal" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/400 • 18mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a41666-655da6c27c73e-32edb8a2134f97959da63153_4.jpg)
"Őrangyal" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/1250 • 300mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a41666-655da2959b5a0-8c5c6774773201e38797f738_4.jpg)