Tűnt idő (Les temps perdus)

Siófok, Semmelweis utca 1.

Alternatív, helyi címek:Elmúlt idő

Siófok
Semmelweis utca 1.
A siófoki kórház kertjében a H épület oldalában található az alkotás.

Felállítás2017
Felállítás1975

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Ády
2020.10.14. 12:57
Az alkotást a városi kórház kertjében, a főbejárat közelében állították fel 1975-ben. Az 1972-es Tihanyi kiállításon debütáló háromalakos kompozíció az álmodozó ifjúságnak, a hervadásnak és az elmúlás elfogadását jeleníti meg. A falnak támaszkodó életnagyságú bronz női alakokat Varga Imre szobrászművész készítette.
Számomra kicsit furcsa, hogy ránézésre, és mondanivalójában is lehangoló alkotás, miért került egy kórház kertjébe. Ide inkább egy vidám pozitív kompozíció kellett volna helyezni anno.

Az alkotást 2015-ben az eredeti helyéről eltávolították a kórház átépítése, bővítése miatt. 2017-ben befejeződtek az átalakítások, ekkor került ide a H épület mellé. Viszont itt kicsit eldugottabb helyen áll, az eredetihez képest, és elég modern hátteret kapott.

"Varga személyes lírai attitűdje kibontakozásának bravúros remekművei a Professzor és a Tűnt idő című kompozíciók. A felvetett problémával kapcsolatos ambivalencia, az állítva tagadás, a téma idézőjelbe tétele jellemző ezekre a művekre..."
....Az élettel szembeni kiábrándultság, illúziótlanság s egyben az élet, a szépség tiszteletének emlékműve is a Tűnt idő. A különböző életkorú, a bájtalan és bájos között jellemzett három széphölgy sután és ormótlanul fekszik és áll a málló vakolatú falnak dőlve. A két idősebb arca nem árul el érzéseket, csak határtalan fáradtságot, fedetlen bájaik nem hagynak sok kétséget foglalkozásukat illetően. A legfiatalabb és legszebb, álló nőalak megtört nyugalma, tekintetének rebbenő simogatása mégis megcsillant őszinte emberi érzéseket, az értelmes emberi élet iránti nosztalgiát...." [1]
Források:
[1] Művészet folyóirat, 1979. júlus (20. évfolyam, 7. szám) 17. o.
További linkek
Varga Imre szobrászművész életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/Varga_Imre_(szobr%C3%A1sz)

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Tűnt idő (Les temps perdus)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
285951
Feltöltve
2017.07.26. 14:48

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.07.26. 14:48

285950

285952

285949

285948

285954

285960

285955

285953

285961

285959

285964

285956

285965

285962

285957

285963

285958

Összesen 18 fotó

Műlap története

20.10.14. 12:57
Ády publikálta "Tűnt idő (Les temps perdus)" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.