A Mindszenty kápolna üvegablakai 3.

Zalaegerszeg, Zárda utca 25.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A címeres ablakok

Zalaegerszeg
Zárda utca 25.
Az iskolakápolna karzatán.

Felállítás2000

Budaházi Tibor (festőművész)
Mohay Stúdió (üvegművész, közreműködő)

Nem köztéri:Templombelső
Tóth Kata
2020.10.09. 12:07
A Notre Dame rend által fenntartott Mindszenty József Általános Iskola iskolakápolnája gazdagon díszített üvegablakokkal. A templomtérben az iskolához kötődő szentek és egyházi személyek, illetve a katolikus egyház által elfogadott hét szentség ábrázolása látható. (Lásd csatolt műlapok.)
A karzaton (kóruson) is helyet kapott három szerény üvegablak, amelyet a millennium évében, 2000-ben készített el Budaházi Tibor tervei alapján a budapesti Mohay Stúdió.
A kórus oldalán, mintegy a templomtér üvegablakainak folytatásaként egy Krisztus címer, "jelvény" figyelhető meg, amely alapja egy régi Szentháromság jelkép - három koncentrikus kör. A három kör együttesen az Atya, a körökben a kereszt Krisztus szimbóluma. A jelvény közepén öt, különböző színű, egymásba fonódó galamb: az öt földrészt, és egyúttal a Szentlelket is szimbolizálja. A kör motívum hangsúlyozza a Lélek örökkévalóságát, végtelenségét, amire az ablak felirata is utal: Christus Herie Hodi Semper - Krisztus tegnap, ma, örökké. Az ablakon látható az elkészítés éve: Iubilaeum - A. D. 2000.
A második ablak egy millenniumi emlékablak, amelyen egy hagyományos magyar címer szerepel.
A harmadik ablak a kórus hátsó oldalán kapott helyet, és az iskolát fenntartó Notre Dame rend címere látható rajta. A rend alapító atyja a francia Fourier Szent Péter, az ő jelmondata volt: "Habemus Dominum et bonam Dominam", azaz van jó Urunk és Úrnőnk. [1] A címerben a jó Úrra, Jézus Krisztusra utal a kereszt, a jó Úrnőre, Szűz Máriára pedig a liliom. A liliom szirmai jelképezik továbbá az erényeket, amelyek követésére a Notre Dame nővérek fogadalmat tesznek: tisztaság, szegénység, engedelmesség - mindezeket kiegészítve pedig felesküdnek a tanítás szolgálatára is. [2]
Az ablakon a felirat: 400 éves a Notre Dame rend, 1597-1997, illetve ezen az ablakon olvasható az üvegablakok elkészítésébek dátuma, és az alkotók nevei.
A kápolna üvegablakai az iskola egykori tanító-nővére, Tóth Mária Mercédesz nővér kezdeményezése nyomán készültek el. [3]
Az ablakok a rácsozat miatt nehezen fényképezhetőek.
Források:
[1] Ünnepi Harangszó, 1994. július, 6p. - http://www.mariamagdolna.hu/misc/unnepi-harangszo/1994-05.pdf
[2] Jubileumi évkönyv 2019, A Notre Dame női kanonok- és tanítórend Zalaegerszegre településének és iskolái megnyitásának 90. évében, 30. p.
[3] Jubileumi évkönyv 2019, A Notre Dame női kanonok- és tanítórend Zalaegerszegre településének és iskolái megnyitásának 90. évében, 33. p.

Tóth Kata műlapja

Cím alapján hasonló

"A Mindszenty kápolna üvegablakai 3." c. alkotás fotói

Alkotó
Budaházi Tibor (festőművész)Mohay Stúdió (üvegművész, közreműködő)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
418431
Feltöltve
2020.10.01. 17:57
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/40 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.10.01. 17:57

"A Mindszenty kápolna üvegablakai 3." c. alkotás fotói

Alkotó
Budaházi Tibor (festőművész)Mohay Stúdió (üvegművész, közreműködő)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
418430
Feltöltve
2020.10.01. 17:57
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/30 • 4.6mm • ISO100

418429
Feltöltve
2020.10.01. 17:57
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/60 • 4.6mm • ISO100

418428
Feltöltve
2020.10.01. 17:57
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/30 • 4.6mm • ISO250

418435
Feltöltve
2020.10.01. 17:58
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/50 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.10.01. 17:58

"A Mindszenty kápolna üvegablakai 3." c. alkotás fotói

Alkotó
Budaházi Tibor (festőművész)Mohay Stúdió (üvegművész, közreműködő)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
418427

418432

418433
Feltöltve
2020.10.01. 17:57
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/30 • 4.6mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.10.01. 17:57

"A Mindszenty kápolna üvegablakai 3." c. alkotás fotói

Alkotó
Budaházi Tibor (festőművész)Mohay Stúdió (üvegművész, közreműködő)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
418434
Feltöltve
2020.10.01. 17:58
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/125 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.10.01. 17:58
Összesen 9 fotó

Műlap története

23.07.05. 06:19
Az "A Mindszenty kápolna üvegablakai 3." műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.10.09. 12:07
A közösség publikálta Tóth Kata "A Mindszenty kápolna üvegablakai 3." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.