Kaposvár, Kossuth tér
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Márton Áron püspök szobra

Kaposvár
Kossuth tér

Avatás2020. október 3.

Párkányi Gabriella
2020.10.08. 21:16
Márton Áron püspök Erdély katolikus főpásztorának szobrát a Csíksomlyói Búcsújárók kezdeményezésére Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata állíttatta a Püspökség, valamint a Nagyboldogasszony Plébánia egyetértésével.
Az emlékmű megvalósításának céljából meghívásos pályázatot írtak ki, melyet Párkányi Raab Péter szobrászművész nyert el, és kapta meg a megbízást.
A szobor Trianon 100. évfordulóján kerül felállításra, mely kapcsán a kiírók és az alkotó fejet kívánnak hajtani a szégyenletes békediktátum igazi megszenvedői, kárvallottjai, a határainkon kívül rekedt nemzettársaink előtt.
Ahogyan a pályázati kiírásban is olvasható: "A szobor tisztelgés az elszakított részek üldöztetést, mártíromságot elszenvedett püspökei, papjai és a magyarságukért, hitükért meghurcolt valamennyi testvérünk emléke előtt."
A kompozícióban a fiatal püspök alakja megérint egy csíksomlyói keresztet, mely kereszten a „lelkiismeret apostolának” címere és jelmondata látható:
„Nem futamodom meg a munkától, a bajtól, a szenvedéstől.”
A pályázatban a helyszínre is javaslatot kellett tenni. A kiírók mindenképpen a Fő tér illetve annak közelében szerették volna elhelyezni a szobrot. Végül közösen a Székesegyház főhomlokzatához, a bejárattól balra került elhelyezésre, ahol az Önkormányzat a téren belül egy külön kis intim teret hozott létre az emlékműhöz.
Jelenleg a székesegyház éppen felújítás, megújulás alatt áll. Kb 1,5 év múlva remek fotók készíthetőek majd a megújult Székesegyházzal és mellette a Polgármesteri Hivatal archaikus épületével együtt.
A szobor életnagyságnál nagyobb, 5/4-es méretű alkotás. Anyaga: bronz és süttői mészkő.
A szobor október 3-án kiemelt figyelemmel és szeretettel lett felavatva. Beszédet mondtak:
Dr. Kövér László az Országgyűlés elnöke, Szita Károly polgármester, Dr. Kéki Zoltán a búcsújárók képviseletében
A szobrot megáldotta Varga László megyés püspök
Jelenlétükkel megtisztelték az eseményt:
Dr. Mátrai Márta az Országgyűlés háznagya, Soltész Miklós államtitkár, Pótápi Árpád államtitkár, Dr. Fekete László elnök
Az alkotó szavai az emlékműről:
„ Márton Áron püspök személye és munkássága az összetartozás szimbólumává vált. Ő már nem ismeretlen számunkra. Ennek bizonyítéka, hogy számos köztéri szobor őrzi emlékét. Ezek között a szobrok között remekművek is vannak. A pályázat kapcsán felmerült bennem a kérdés: Mi újat mondhatnék én még Márton Áronról?
Ezért formáztam meg a püspököt fiatalon. Egy olyan embert ábrázoltam, aki bárhova eljuthatott volna a világi pályán. Ám Ő mégis a lemondást, a küzdelmet, a szolgálatot, majd a szenvedést választotta népéért és hitéért.
Tekintete, karaktere az őszinteséget és tisztaságot tükrözi. A nép gyermekeként jutott el Istenhez, hogy a népét szolgálja.”
Források:
Pályázati kiírás
Az alkotó szavai

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
418144
Feltöltve
2020.09.29. 23:48
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 5D Mark II
ƒ9/1 • 1/200 • 45mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Párkányi Gabriella 20.09.29. 23:48

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
418143
Feltöltve
2020.09.29. 23:47
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 5D Mark II
ƒ63/10 • 1/320 • 105mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Párkányi Gabriella 20.09.29. 23:47

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
418145
Feltöltve
2020.09.29. 23:48
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 5D Mark II
ƒ9/1 • 1/320 • 55mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Párkányi Gabriella 20.09.29. 23:48

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
418148
Feltöltve
2020.09.29. 23:50
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 5D Mark II
ƒ10/1 • 1/200 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Párkányi Gabriella 20.09.29. 23:50

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
418147
Feltöltve
2020.09.29. 23:50
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 5D Mark II
ƒ10/1 • 1/200 • 32mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Párkányi Gabriella 20.09.29. 23:50

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
418150
Feltöltve
2020.09.29. 23:50
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 5D Mark II
ƒ56/10 • 1/125 • 65mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Párkányi Gabriella 20.09.29. 23:50

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
418142
Feltöltve
2020.09.29. 23:46
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 5D Mark II
ƒ9/1 • 1/200 • 45mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Párkányi Gabriella 20.09.29. 23:46

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
418146
Feltöltve
2020.09.29. 23:50
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 5D Mark II
ƒ10/1 • 1/500 • 90mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Párkányi Gabriella 20.09.29. 23:50

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
418149
Feltöltve
2020.09.29. 23:50
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 5D Mark II
ƒ11/1 • 1/320 • 45mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Párkányi Gabriella 20.09.29. 23:50

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
419527
Feltöltve
2020.10.09. 22:19
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 5D Mark II
ƒ5/1 • 1/200 • 105mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Párkányi Gabriella 20.10.09. 22:19

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
419528
Feltöltve
2020.10.09. 22:22
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 5D Mark II
ƒ4/1 • 1/125 • 105mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Párkányi Gabriella 20.10.09. 22:22

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
419529
Feltöltve
2020.10.09. 22:24
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 5D Mark II
ƒ10/1 • 1/200 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Párkányi Gabriella 20.10.09. 22:24

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
459506
Feltöltve
2021.09.21. 19:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.21. 19:35

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
459507
Feltöltve
2021.09.21. 19:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.21. 19:35

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
459508
Feltöltve
2021.09.21. 19:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 30mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.21. 19:35

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
459509
Feltöltve
2021.09.21. 19:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 105mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.21. 19:35

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
459511
Feltöltve
2021.09.21. 19:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ48/10 • 1/160 • 58mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.21. 19:35

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
459512
Feltöltve
2021.09.21. 19:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

459513
Feltöltve
2021.09.21. 19:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/160 • 90mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.21. 19:35

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
459514
Feltöltve
2021.09.21. 19:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/250 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.21. 19:35

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
459515
Feltöltve
2021.09.21. 19:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 100mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.21. 19:35

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
459516
Feltöltve
2021.09.21. 19:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.21. 19:35

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
459517
Feltöltve
2021.09.21. 19:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/160 • 65mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.21. 19:35

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
459518

459519

459520
Feltöltve
2021.09.21. 19:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.21. 19:35

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
459522
Feltöltve
2021.09.21. 19:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 32mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.21. 19:35

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
459523
Feltöltve
2021.09.21. 19:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.21. 19:35

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
459524
Feltöltve
2021.09.21. 19:35
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/400 • 116mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.21. 19:35

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
459525
Feltöltve
2021.09.21. 19:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.21. 19:35

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
459610
Feltöltve
2021.09.22. 08:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 21mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.22. 08:33

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
520434
Feltöltve
2023.03.28. 17:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ44/10 • 1/250 • 11.7mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.03.28. 17:13

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
520435
Feltöltve
2023.03.28. 17:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/800 • 5.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.03.28. 17:15

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
520436

534966
Feltöltve
2023.08.03. 12:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.08.03. 12:40

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
534967
Feltöltve
2023.08.03. 12:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.08.03. 12:40

Adalék vagy máshol

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
459521
Feltöltve
2021.09.21. 19:35
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 58mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.21. 19:35
Összesen 37 fotó

Műlap története

23.08.03. 13:30
A "Márton Áron" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.08.03. 12:40
2 új fotót töltöttem a "Márton Áron" műlaphoz
23.03.28. 17:15
2 új fotót töltöttem a "Márton Áron" műlaphoz
23.03.28. 17:13
1 új fotót töltöttem a "Márton Áron" műlaphoz
21.09.23. 10:11
A "Márton Áron" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.09.22. 16:23
A "Márton Áron" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.09.22. 08:33
1 új fotót töltöttem a "Márton Áron" műlaphoz
21.09.21. 19:35
19 új fotót töltöttem a "Márton Áron" műlaphoz
20.10.10. 23:27
A "Márton Áron" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.10.09. 22:24
1 új fotót töltöttem a "Márton Áron" műlaphoz
20.10.09. 22:22
1 új fotót töltöttem a "Márton Áron" műlaphoz
20.10.09. 22:19
1 új fotót töltöttem a "Márton Áron" műlaphoz
20.10.08. 21:16
A közösség publikálta Párkányi Gabriella "Márton Áron" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.