Hajdúböszörmény, Újvárosi utca

Hajdúböszörmény
Újvárosi utca
A római katolikus templom főoltárának bal oldalán

Avatás1900. június 4.

Nem köztéri:Templombelső
Hőgye Lajos Tibor
2020.09.22. 14:08
A Szent István tiszteletére felszentelt római katolikus templom kiemelkedő szépségű Mária szobráról így ír a helyi, egyháztörténeti könyv:
"1900-ban az oltár két oldalán helyezték el, a két igazán gyönyörű, carrarai fehér márványból készült szobrot, - Nevezetesen a Jézus Szíve és a Mária Szíve szobrokat - amelyek Martinelli Antal budapesti szobrászművész alkotásai. A szobrok ára 800 korona volt, mely összeget felerészben özv. Cseh Béláné, báró Maldényi Aranka, valamint Radácsi Ferenc és felesége Oláh Mária adományoztak a templom javára. A szobrokat ünnepélyes keretek között, pünkösd másnapján áldotta meg Zsigray János kerületi esperes, karcagi plébános, Mildner Béla püspökladányi és a helyi Sembery Miklós plébános." [1]
Források:
[1] Hegede Éva - Hegede Ágnes: A hajdúböszörményi római katolikus egyházközség története, 2007. 22. o.

Kapcsolódó
Jézus Szíve
Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Mária Szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
417191
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2020.09.21. 10:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.09.21. 10:58
2020. február

"Mária Szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
417192
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2020.09.21. 10:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.09.21. 10:59
2020. február

"Mária Szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
417193
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2020.09.21. 11:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.09.21. 11:00
2020. február

"Mária Szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
417194
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2020.09.21. 11:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.09.21. 11:00
2020. február

"Mária Szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
417195
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2020.09.21. 11:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/10 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.09.21. 11:01
2020. február

"Mária Szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
417196
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2020.09.21. 11:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.09.21. 11:01
2020. február

"Mária Szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
417197
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2020.09.21. 11:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.09.21. 11:02
2020. február

"Mária Szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
417198

417208
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2020.09.21. 11:23

Hőgye Lajos Tibor 20.09.21. 11:23
2020. február

"Mária Szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
417209
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2020.09.21. 11:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.09.21. 11:24
2020. február

"Mária Szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
467727
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2021.11.11. 10:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ28/10 • 1/60 • 5.4mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.11. 10:27
2010. április
Összesen 11 fotó

Műlap története

21.11.11. 10:27
1 új fotót töltöttem a "Mária Szíve" műlaphoz
20.09.22. 14:08
A közösség publikálta Hőgye Lajos Tibor "Mária Szíve" c. műlapját
20.09.21. 11:24
1 új fotót töltöttem a "Mária Szíve" műlaphoz
20.09.21. 11:23
1 új fotót töltöttem a "Mária Szíve" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.