Budapest, V. kerület, Széchenyi István tér 5-6.

Alternatív, helyi címek:Gresham-palota épületdíszei

Budapest
V. kerület, Széchenyi István tér 5-6.
Az épülettel szemben állva a jobb oldali oldalrizaliton.

Felállítás1907

Göröntsér Vera
2020.09.22. 18:13
Az 1907-re elkészült palota, a Gresham Biztosítő székháza [2] bővelkedik díszítésekkel. Egyben a kor neves művészeinek munkáit láthatjuk a homlokzat finoman megmunkált díszítményein. Az Építőművészet számában megjelent, az épületet tervező Quittner leírásában is olvasható: "A Gresham-palota építésénél a takarékosság szinte ismeretlen fogalomnak látszik. Homlokzata területére is egyike legnagyobb kőépületeinknek, a végigvonuló remek figurális friz, a legfölső emelet festői, csipkeszerüen könnyed árkádja, a portálék szerkezete és formaképzése, a kiemelt pontokon alkalmazott zománcdísz, mindmegannyi tanúsága annak a bőkezűségnek, amelyet a társaság otthonára szánt." Sajnos, ez az összefoglaló meglehetősen rövidre sikerült, nem tartalmazza a részletes információkat – mint az szokásos. Más forrás után kellett nézni.
Elég sokat átnéztem, de jórészt ugyanazt írják, vagyis másolják. Nem csak forrást nem jelölnek, de az ide vonatkozó résznél pl. mindenhová bekerült egy titokzatos szám, ami miatt számomra kevésbé tűnik hitelesnek (ld. kitervezte.hu).
Szelke László doktori disszertációja vezetett a hiteles forráshoz, írja: "A két oldalkiszögellés oromzatán látható két relief figurát, melyek a művészetet és a tudományt jelképezik, Margó Ede és Pongrácz Szigfrid készítette." Ld. Épitő Ipar cikke: "A Gresham életbiztosító társaság épülete Budapesten." (1908. március 1/ 9. szám, p. 87.) [1]
A két dombormű témáját tekintve jól azonosítható. A két művész közötti munkamegosztásról nincs jelzés. Valószínű így, együtt készítették mindkét alkotást, mint ahogy a szomszédos Pesti Magyar Kereskedelmi Bank épülete kupolájának szoborcsoportjánál is történt. (AZ: 40988)
Nehéz leírni az alkotást, ill. felépítését. Szigorúan véve egy dombormű, de körbeveszi és része az a mozaik díszítés, ami amúgy az egész épület homlokzatát behálózza, itt viszont saját funkciót is kap. Ez adja a dombormű "keretét" is, de egyes részleteket sajátos módon emel ki, magán a megformált alakon. Felfelé követve a díszítést, a főalak feje felett szőlőből és azok leveleiből, indáiból font gyümölcskoszorúk helyezkednek el. A kompozíció részeként négy oldalon oszlopok csúcsosodnak, amik felső részén ugyancsak a koszorúk jelennek meg. (Ezek a motívumok a homlokzat ornamentális díszítéséhez tartoznak, ezért rögzítettem Maróti Gézát is, mivel ezek a díszek az ő munkájához köthetők. [4])
A főalakként megformált bájos nőalak kezében lantot tart, ami Apolló hangszere A görög istenség a költészet, zene... művészet istene. A görög mitológiára történő utalás ellenére magának a képnek inkább keleties jellege van. A hölgy csinos, fejét főkötő fedi, ami a füle környékén kap éppen egy csillogó mozaikdíszt. Ruházatának díszítését is "mozaik-szegecsek" adják, a lantot hajlatát is aranyló sáv emeli ki. A nőalak feje felett virágok alkotnak glóriát, testét is ilyen liánokra fűzött virágok veszik körül. Lehet mondani, ez a dombormű viszonylag kis részlete az egész, gondosan tervezett ornamentikának, de a kidolgozás külön értékké teszi.
Források:
[1] Szelke László: A Gresham- palota története és angolszász kapcsolatai
(Doktori disszertáció, 2012) https://core.ac.uk/download/pdf/35132389.pdf
[2] http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/594
[3] Quittner Zsigmond: A Gresham-palota. (Magyar Építőművészet 5. 1907 / 12. szám) Előfizetéses: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MagyarPalyazatokEpitomuveszet_1907_07-12/?query=%20Gresham-palota&pg=333&layout=s
[4] Ács Piroska (szerk.): Mi vagyunk az Atlantisz (Iparművészeti Múzeum, 2002), p. 23.

Blogbejegyzések a műlapról
Gondolatok Margó Edéről
Kozma János blogja @ 2008.10.03. 14:47
Margó Ede eredeti nevén Morgenstern 1872. május 8-án született Budapesten. Budapesten és Párizsban tanult. A Műcsarnokban először Hannele (1900) című finoman mintázott domborművével aratott sikert, amely előzőleg Párizsban is elismerést szerzett számára. Az 1900-as évi Párizsi világkiállításon a...

Kapcsolódó
Négy évszak
Kapcsolódó
Sir Thomas Gresham
Kapcsolódó
Két fekvő alak
Kapcsolódó
Tudomány

Cím alapján hasonló

"Művészet" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
417154
Feltöltve
2020.09.20. 22:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/800 • 12.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.09.20. 22:20

"Művészet" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
417149
Feltöltve
2020.09.20. 22:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/800 • 61mm • ISO80

Göröntsér Vera 20.09.20. 22:17

"Művészet" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
417144
Feltöltve
2020.09.20. 22:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/500 • 20.7mm • ISO80

417145

417148

417150

417152
Feltöltve
2020.09.20. 22:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/640 • 12.8mm • ISO80

417147
Feltöltve
2020.09.20. 22:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/800 • 87.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.09.20. 22:17

"Művészet" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
417146

417153
Feltöltve
2020.09.20. 22:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/640 • 12.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.09.20. 22:20

"Művészet" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
417151
Feltöltve
2020.09.20. 22:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.09.20. 22:20

"Művészet" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
417155
Feltöltve
2020.09.20. 22:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/640 • 4.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.09.20. 22:20
Összesen 12 fotó

Műlap története

20.09.22. 18:13
Göröntsér Vera publikálta "Művészet" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.