A református templom üvegablakai 2.

Zalaegerszeg, Göcseji út
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A címeres üvegablakok

Zalaegerszeg
Göcseji út
A református templom templomterének jobb és bal oldalán.

Felállítás1991. december
Felállítás1942. november 29.

Zsellér Imre (üvegművész)
Orosz Csaba (iparművész, közreműködő)

Nem köztéri:Templombelső
Tóth Kata
2020.09.26. 21:36
A zalaegerszegi református templom üvegablakai 1942-ben Zsellér Imre budapesti üvegművész munkája nyomán közadakozásból készültek el. A karzat két oldalán található nagyméretű üvegablakok a református Soli Deo Gloria ifjúsági diákszövetség adományaiból készülhettek el (lásd: csatolt műlap).
A templomtérben helyet kapott oldalanként 9-9 üvegablak különlegessége, hogy az adományozók címereit ábrázolják a kövezkezők szerint.
A szószékkel szemben állva a bal oldalon:
Zalaegerszeg rt (rendezet tanácsú) város két világháború közötti címere: a címerábra Mária Magdolnát, Zalaegerszeg katolikus nagytemplomának védőszentjét ábrázolja két rózsatő között, jobb kezében arany kenőcsös szelencével.
A gyulafehérvári Deseő család: az adományozó Dr Deseő Árpád zalaegerszegi vizsgálóbíró, aki 1927. decemberétől az egyházközség főgondnoka volt.
Zala vármegye címere: a több változatban ismert címert Zsellér a megyeházáról kapott festett címer alapján készítette el.
Pusztaszentgyörgyi és tetétleni Darányi család címere: Darányi Kálmán tette lehetővé, hogy a MÁV tulajdonában lévő telket az egyházközség ingyen megkapja, és ott templomát felépítse. Tiszteletből és hálából helyezték el a család címerét.
További adományozó családok: Bethleni gróf Bethlen család, Borosjenői és szegedi gróf Tisza család, Homoród-szentpáli Gavallér család, Primor kálnoki és hodgyai Bedő család, Báró losonczi Bánffy család.
A szószéktől jobbra látható üvegablakok:
Dukai és szentgyörgyvölgyi Széll család.
Báró Bottlik István.
Vas vármegye: a vármegye alispánja 150 pengő kiutalásáról intézkedett, amelyet "törvényhatósági segély" címen fizettek ki.
Gróf losonczy Bánffy család.
Széki Gróf Teleki család.
Balog - Geszthessy család.
Tordai Ereős Borbély András.
Zilahi Matoltsy Sándor.
Tasnádi Nagy család.
A második világháborúban az ablakok egy része megsérült, tönkrement. Néhány ablakot még a bombázások előtt levettek, ezeket ládában őrizték.
A templomépítés 50. évfordulójára Orosz Csaba iparművész állította helyre a címeres üvegablakokat, és ekkor helyezték el őket az eredeti állapotnak megfelelően. [1]
Források:
[1] Halász Imre: A zalaegerszegi református templom címeres üvegablakai
in: Protestánsok Egerszegen, Zalaegerszeg, 2017. 67-81 p.

Tóth Kata műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"A református templom üvegablakai 2." c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)Orosz Csaba (iparművész, közreműködő)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
417110
Feltöltve
2020.09.20. 16:31
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/14 • 3.8mm • ISO901

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.09.20. 16:31

"A református templom üvegablakai 2." c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)Orosz Csaba (iparművész, közreműködő)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
417111
Feltöltve
2020.09.20. 16:45
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/20 • 3.8mm • ISO742

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.09.20. 16:45

417112
Feltöltve
2020.09.20. 16:45
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/20 • 3.8mm • ISO787

417113

417114
Feltöltve
2020.09.20. 16:45
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/20 • 3.8mm • ISO860

417115
Feltöltve
2020.09.20. 16:45
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/17 • 3.8mm • ISO831

417116
Feltöltve
2020.09.20. 16:45
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/17 • 3.8mm • ISO806

417117

417118
Feltöltve
2020.09.20. 16:45
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/20 • 3.8mm • ISO621

417119
Feltöltve
2020.09.20. 16:45
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/20 • 3.8mm • ISO679

417120
Feltöltve
2020.09.20. 16:45
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/20 • 3.8mm • ISO764

417121
Feltöltve
2020.09.20. 16:45
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/20 • 3.8mm • ISO811

417122

417123

417124
Feltöltve
2020.09.20. 16:45
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/20 • 3.8mm • ISO835

417125

417126

417062
Feltöltve
2020.09.20. 12:22
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/33 • 3.8mm • ISO170

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.09.20. 12:22

"A református templom üvegablakai 2." c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)Orosz Csaba (iparművész, közreműködő)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
417058
Feltöltve
2020.09.20. 12:22
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/33 • 3.8mm • ISO257

417059
Feltöltve
2020.09.20. 12:22
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/33 • 3.8mm • ISO209

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.09.20. 12:22

Adalék vagy máshol

"A református templom üvegablakai 2." c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)Orosz Csaba (iparművész, közreműködő)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
417067
Feltöltve
2020.09.20. 12:22
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/25 • 3.8mm • ISO404

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.09.20. 12:22
Összesen 21 fotó

Műlap története

20.09.26. 21:36
A közösség publikálta Tóth Kata "A református templom üvegablakai 2." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.