P. Simon Péter Jukundián-emléktábla

Csíkszentkirály (Sâncrăieni), Templomalja utca, 604. szám

Csíkszentkirály (Sâncrăieni)
Templomalja utca, 604. szám
A római katolikus templommal szemben lévő régi iskolaépület széles...Teljes szövegA római katolikus templommal szemben lévő régi iskolaépület széles homlokzatának észak felőli részén.Kevesebb szöveg

Avatás2016. november 27.


Sántha Imre Géza
2020.09.15. 12:10
Az alcsíki székely falu Csíkszentkirály régi iskolaépületének homlokzatán láthatóak az egykor itt tanult, híresebbé vált személyiségek bronzba öntött arcképei, igényes kivitelezésű és feliratozású márványtáblákon. Ezen domborműves emléktáblák között találjuk Páter Simon Péter Jukundián (1813-1894) szerzetes paptanár, zenei író arcképét is. Ő ebben az iskolában indult tanulmányi útra, melyet a közeli Csíksomlyón folytatott, majd Bécsben szerzett diplomát. Csíksomlyóra visszakerülve a Kegytemplomot őrző ferences szerzetesek kötelékében vált a hívek, az egyház szolgálójává, tanítójává. Volt tartományfőnök és az itteni tanító- és kántorképző intézet alapítója (1858) és igazgatója. Kiváló hitszónok, pedagógus, orgonista volt. Különös figyelmet szentelt az egyházi énekekre, zenére. 1869-ben adta ki énekeskönyvét, melyet a szintén csíki, ferences szerzetes Kájoni János énekszerző műveire alapozott és melyben főként a nép ajkáról gyűjtött énekeket jelentetett meg, tette ezeket a liturgia közvetlen részesévé. Az emléktáblára ezt így vésték fel: "Ősi, népi, megzenésített imádságaink megmentője."
Az emléktáblaállítást Csíkszentkirály Önkormányzata támogatta.
Források:
https://szekelyhon.ro/aktualis/csikszek/emlekplakett-simon-jukundian-tiszteletere
https://www.arcanum.hu/en/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/s-778D5/simon-jukundian-77B0D/



Cím alapján hasonló

"P. Simon Péter Jukundián-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkszentkirály (Sâncrăieni)
Feltöltő
Azonosító
416307
Feltöltve
2020.09.13. 18:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ420/100 • 1/160 • 9.1mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.09.13. 18:23

"P. Simon Péter Jukundián-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkszentkirály (Sâncrăieni)
Feltöltő
Azonosító
416308
Feltöltve
2020.09.13. 18:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ640/100 • 1/60 • 26.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.09.13. 18:23

"P. Simon Péter Jukundián-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkszentkirály (Sâncrăieni)
Feltöltő
Azonosító
416309
Feltöltve
2020.09.13. 18:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ560/100 • 1/50 • 24.2mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.09.13. 18:24

"P. Simon Péter Jukundián-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkszentkirály (Sâncrăieni)
Feltöltő
Azonosító
416310
Feltöltve
2020.09.13. 18:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ480/100 • 1/80 • 13.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.09.13. 18:24

"P. Simon Péter Jukundián-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkszentkirály (Sâncrăieni)
Feltöltő
Azonosító
416311
Feltöltve
2020.09.13. 18:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/220 • 5.8mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.09.13. 18:25

"P. Simon Péter Jukundián-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkszentkirály (Sâncrăieni)
Feltöltő
Azonosító
416312
Feltöltve
2020.09.13. 18:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ380/100 • 1/250 • 6.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.09.13. 18:25
Összesen 6 fotó

Műlap története

20.09.15. 12:10
Sántha Imre Géza publikálta "P. Simon Péter Jukundián-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.