Peresznye, Dózsa utca

Angol cím:St. Cross

Peresznye
Dózsa utca
A templomdombon.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Réthy Gyula (kőfaragó)

Bertha János
2020.09.14. 19:08
A Szent Kereszt ünnepe szeptember 14-e.
„Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne.”[1]

A templomdombon, a középkori eredetű Szent Egyed tiszteletére szentelt templom közelében, Isten dicsőségére állíttatták a nagy keresztet a peresznyei hívek.
Felirata: „Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus”
Az állíttatás évszáma nem került a talapzatra, de a készítő kőfaragó életrajzi adataiból következtetni lehet, hogy a XIX. század végén, vagy az 1900-as évek első harmadában készülhetett.

„A 4. sz. végéről való legenda szerint Szent Ilona a Golgotán kereste és megtalálta a Szent Keresztet és a szenvedés többi eszközét. A szegekből koronát és fia lovának zablát készíttetett. A Szent Keresztet Rómába vitte, s tiszteletére fölépíttette a S. Croce-bazilikát.”[2]
Források:
[1] https://szentiras.hu/KNB/Jn3,7-15
[2] http://lexikon.katolikus.hu/I/Ilona.html

Bertha János műlapja


Kapcsolódó
Szent Ilona

Cím alapján hasonló

"Szent Kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Réthy Gyula (kőfaragó)
Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
416363
Feltöltve
2020.09.14. 08:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 70mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.14. 08:34

"Szent Kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Réthy Gyula (kőfaragó)
Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
416359
Feltöltve
2020.09.14. 08:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.14. 08:31

"Szent Kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Réthy Gyula (kőfaragó)
Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
416360
Feltöltve
2020.09.14. 08:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/320 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.14. 08:32

"Szent Kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Réthy Gyula (kőfaragó)
Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
416362
Feltöltve
2020.09.14. 08:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.14. 08:34

"Szent Kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Réthy Gyula (kőfaragó)
Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
416361
Feltöltve
2020.09.14. 08:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/250 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.14. 08:33

"Szent Kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Réthy Gyula (kőfaragó)
Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
416364
Feltöltve
2020.09.14. 08:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.14. 08:35
Összesen 6 fotó

Műlap története

20.09.14. 19:08
Bertha János publikálta "Szent Kereszt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.