Emmaus-ház homlokzati szobrai

Állapot: Veszélyben

A Szentgyörgy-hegy keleti oldalán, a sárga sáv jelzésű turistaút közelében.

Felállítás1944

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Tóth Kata
2021.03.22. 18:08
Emmaus az a település, ahol Jézus a feltámadása után két tanítványával találkozott.
Lukács evangéliuma, így számol be az eseményről:
"Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvanfutamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve, és beszélgettek egymással mindarról, ami történt. Miközben egymással beszélgettek és vitáztak, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. Látásukat azonban mintha valami akadályozta volna, hogy ne ismerjék fel őt. ......" [1]
A tanítványok csak a kenyér megtörése során bizonyosodnak meg arról, hogy akivel találkoztak az a feltámadt Krisztus:
"És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük.."[2]
Emmaus volt egyike azoknak a helyeknek, ahol utoljára látták Jézust, mielőtt felment volna az Atyához a mennybe.
A Szentgyörgy-hegy keleti oldalán álló Emmaus-házat Ify Lajos építette az apjától örökölt birtokon. Az építésre [3] és feltehetően a homlokzati szobrok elhelyezésére is, a negyvenes évek elején került sor.
Ify 1893-ban Keszthelyen született. 1929-től 1948-ig, majd húsz éven át plébánosként Fonyódon szolgált. 1948-ban, amikor nyugdíjazták, visszavonult a Szentgyörgy-hegyre. Egészen 1967-ben bekövetkezett haláláig itt élt. 1950 júniusa és novembere között itt látta vendégül Mécs László költőt. [4]
A homlokzat szobrai az alábbiak szerint azonosíthatók:
- középen Jézus Krisztus,
- tőle balra, kehellyel a kezében Mária Magdolna,
- Jézustól jobbra Szűz Mária,
- a homlokzati fülkében, könyvvel a kezében Szent Anna.

A magánterületen álló épület nagyon rossz állapotban van. Ha a falak ledőlnek, a szobrok is megsemmisülhetnek. A területet (lyukas) kerítés veszi körbe. A szobrok fotózása a földrajzi környezet és a növényzet miatt nehézkes.
Források:
[1] Lk. 24. 13 - 16.
[2] Lk. 24. 30 - 31.
[3] A keritésen elhelyezett ismertető tábla szövege - Lásd adalék kép.
[4] Kovács Emőke: Nyár a Nektárban - Magyar Nemzet, 2020. július 22. - https://magyarnemzet.hu/lugas-rovat/nyar-a-nektarban-8412714/
További linkek
Egy ember, aki kétszer halt meg - Az elfeledett Ify Lajos plébános portréja
Bögös András - Kovács Emőke: //www.libri.hu/konyv/bogos_andras.egy-ember-aki-ketszer-halt-meg.html (Kiadás éve - 2022)
Bertha János
2023.01.26. 15:14
„Magasztalunk téged, mennyei Atyánk, mert életünk útjain velünk vagy mindig, de kiváltképp most, midőn Szent Fiad, Jézus szeretetének asztalánál gyűjt egybe minket, magyarázza a Szentírást és megtöri a kenyeret, mint egykor az emmauszi tanítványoknak.”[1]
Az egykori remeteség utolsó napjait látjuk… .
Az életveszélyessé vált épületek egy része még áll, de sorsa megpecsételődni látszik, - … most kőhalom.
Tóth Kata műlapja állít emléket a szent helynek. Talán egykor itt is megújul a templom, az a lelki élet, amely jellemezte a Szent György-hegy oldalában álló Emmausz-házat.
Források:
[1] Magyarázza a Szentírást és megtöri a kenyeret…: https://ujember.hu/liturgia-5656/

Tóth Kata műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Emmaus-ház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Kisapáti
Feltöltő
Azonosító
437244
Feltöltve
2021.03.21. 18:03
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/250 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.21. 18:03

"Emmaus-ház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Kisapáti
Feltöltő
Azonosító
437236
Feltöltve
2021.03.21. 18:03
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ113/10 • 1/250 • 8.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.21. 18:03

"Emmaus-ház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Kisapáti
Feltöltő
Azonosító
437242
Feltöltve
2021.03.21. 18:03
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ113/10 • 1/160 • 8.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.21. 18:03

"Emmaus-ház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Kisapáti
Feltöltő
Azonosító
437245
Feltöltve
2021.03.21. 18:03
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ123/10 • 1/200 • 10.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.21. 18:03

"Emmaus-ház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Kisapáti
Feltöltő
Azonosító
437243
Feltöltve
2021.03.21. 18:03
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ51/10 • 1/1000 • 16.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.21. 18:03

"Emmaus-ház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Kisapáti
Feltöltő
Azonosító
437235
Feltöltve
2021.03.21. 18:03
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ61/10 • 1/250 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.21. 18:03

"Emmaus-ház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Kisapáti
Feltöltő
Azonosító
437237
Feltöltve
2021.03.21. 18:03
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ64/10 • 1/320 • 23mm • ISO100

437239
Feltöltve
2021.03.21. 18:03
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ145/10 • 1/160 • 19.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.21. 18:03

"Emmaus-ház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Kisapáti
Feltöltő
Azonosító
437238

437241
Feltöltve
2021.03.21. 18:03
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ145/10 • 1/200 • 19.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.21. 18:03

"Emmaus-ház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Kisapáti
Feltöltő
Azonosító
437246
Feltöltve
2021.03.21. 18:03
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ64/10 • 1/250 • 23mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.21. 18:03

"Emmaus-ház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Kisapáti
Feltöltő
Azonosító
437247
Feltöltve
2021.03.21. 18:03
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ64/10 • 1/500 • 23mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.21. 18:03

"Emmaus-ház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Kisapáti
Feltöltő
Azonosító
514469
Feltöltve
2023.01.21. 08:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/400 • 145mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.21. 08:49

"Emmaus-ház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Kisapáti
Feltöltő
Azonosító
514470
Feltöltve
2023.01.21. 08:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.21. 08:49

"Emmaus-ház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Kisapáti
Feltöltő
Azonosító
514471
Feltöltve
2023.01.21. 08:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.21. 08:54

514472
Feltöltve
2023.01.21. 08:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/320 • 195mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.21. 08:54

"Emmaus-ház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Kisapáti
Feltöltő
Azonosító
514473
Feltöltve
2023.01.21. 08:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.21. 08:55

"Emmaus-ház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Kisapáti
Feltöltő
Azonosító
514476
Feltöltve
2023.01.21. 09:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/40 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.21. 09:01

"Emmaus-ház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Kisapáti
Feltöltő
Azonosító
514477
Feltöltve
2023.01.21. 09:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/200 • 155mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.21. 09:01

"Emmaus-ház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Kisapáti
Feltöltő
Azonosító
514478
Feltöltve
2023.01.21. 09:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 18mm • ISO100

514479
Feltöltve
2023.01.21. 09:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 300mm • ISO100

514480

514481
Feltöltve
2023.01.21. 09:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 195mm • ISO100

514482

514483
Feltöltve
2023.01.21. 09:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/125 • 195mm • ISO100

514484

514485
Feltöltve
2023.01.21. 09:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/160 • 122mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.21. 09:01

"Emmaus-ház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Kisapáti
Feltöltő
Azonosító
514486
Feltöltve
2023.01.21. 09:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/80 • 18mm • ISO100

514487
Feltöltve
2023.01.21. 09:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ4/1 • 1/60 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.21. 09:01

"Emmaus-ház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Kisapáti
Feltöltő
Azonosító
514488
Feltöltve
2023.01.21. 09:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.21. 09:05

"Emmaus-ház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Kisapáti
Feltöltő
Azonosító
514490
Feltöltve
2023.01.21. 09:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/100 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.21. 09:05

Adalék vagy máshol

"Emmaus-ház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

A kápolna torony felöli oldala.
Település
Kisapáti
Feltöltő
Azonosító
416250
Feltöltve
2020.09.12. 10:44
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/432 • 3.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.09.12. 10:44
A kápolna torony felöli oldala.

"Emmaus-ház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Tájékoztató tábla a terület kerítésén.
Település
Kisapáti
Feltöltő
Azonosító
437248
Feltöltve
2021.03.21. 18:05
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/200 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.21. 18:05

A romos Remete-lak.
Település
Kisapáti
Feltöltő
Azonosító
437249

Ify Lajos életrajza.
Település
Kisapáti
Feltöltő
Azonosító
514474
Feltöltve
2023.01.21. 09:01
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.21. 09:01
Ify Lajos életrajza.

"Emmaus-ház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Kisapáti
Feltöltő
Azonosító
514475
Feltöltve
2023.01.21. 09:01
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/80 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.21. 09:01

"Emmaus-ház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Kisapáti
Feltöltő
Azonosító
514489
Feltöltve
2023.01.21. 09:05
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.21. 09:05
Összesen 37 fotó

Műlap története

23.02.09. 16:47
Az "Emmaus-ház homlokzati szobrai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.01.26. 15:14
Az "Emmaus-ház homlokzati szobrai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.01.26. 15:13
Az "Emmaus-ház homlokzati szobrai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.01.21. 09:05
3 új fotót töltöttem az "Emmaus-ház homlokzati szobrai" műlaphoz
23.01.21. 09:01
14 új fotót töltöttem az "Emmaus-ház homlokzati szobrai" műlaphoz
23.01.21. 08:55
1 új fotót töltöttem az "Emmaus-ház homlokzati szobrai" műlaphoz
23.01.21. 08:54
2 új fotót töltöttem az "Emmaus-ház homlokzati szobrai" műlaphoz
23.01.21. 08:49
2 új fotót töltöttem az "Emmaus-ház homlokzati szobrai" műlaphoz
21.03.22. 18:08
A közösség publikálta Tóth Kata "Emmaus-ház homlokzati szobrai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.