Abaliget, Tópart utca
További képek a Fotólistában

Angol cím:Bat

Abaliget
Tópart utca
A Denevér Múzeum előtt

Felállítás2019

László Mária
2020.09.11. 10:26
Mosonyi Tamás acélszobra az Abaligeti-barlang közelében van. A téli időszakban
bőregerek százai, száz és száz kis esernyő külön vagy csomókban figyelhető meg a
patakos barlangban. A denevérek, az ember leghasznosabb és minden eszközzel megvédendő, repülős, emlős barátainak a világát ismerteti meg a látogatókkal a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság által működtetett tematikus Denevér Múzeum kiállítása, mely 2004-ben nyílt meg.
A szobor a "Zöld Baranya - a turizmus zöldítése innovatív termékekkel, a természeti és tájképi örökség összekapcsolásával" elnevezésű projekt keretében kerülhetett a múzeum elé.
"Mosonyi Tamás munkáiban közös, hogy valamiféle átalakulást, mozgásfolyamatot mutatnak be. Nincs ez másképp a „Denevér” című szobrában sem, ahol a repülés egyes fázisait felidéző köracél rajzolatok ismétlődéseiből bontakozik ki a denevér alakja. Az ismétlődő íves formák nemcsak a szárnycsapások fázisait, de a denevérek tájékozódási eszközét, az ultrahanghullámokat is eszünkbe juttatják. A szobor tehát a denevér lényegét, a természet funkcionalista remekét repülési manőverezés közben mutatja be. A denevér testének megformálása egyes helyeken egybeforr a szárnycsapások mintázatával, erősen stilizált. A szerkezetre koncentrál, míg máshol megmutat, kiélesít részeket, hiszen a denevérről gyors mozgása közben is csak pillanatképeket láthatunk.
A szobor hegesztett acél technológiával acél és rozsdamentes acél csövekből, köracélokból és lemezekből készült." ( [1] 37. oldal)
Források:
[1] Land art Baranyában. Pécs, Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, 2019.
http://www.zeleni-osijek.hr/wp-content/uploads/2020/02/Land-art-katalog.pdf
[2] Alfred Edmund Brehm: Az állatok világa. Tizenötödik rend: Denevérek (Chiroptera). Digitális kiad.
https://mek.oszk.hu/03400/03408/html/704.html
[3] Abaliget Cave and Bat Museum
https://www.iranypecs.hu/en/article/abaliget-cave-and-bat-museum
[4] Interreg V-A Magyarország-Horvátország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020. Budapest, Széchenyi Programiroda.
http://www.huhr-cbc.com/uploads/editors/Interreg%20V-A%20HUHR%20leaflet,%20final%20Feb%202016(1).pdf
Angol leírás, sztori
László Mária
2020.09.11. 10:26
"A common feature in works by Tamás Mosonyi is that they all show some sort of transformation or movement sequence. This is exactly the case with his creation titled “Bat” in which the figure of the bat is revealed from the repetition of shapes of steel rod,
alluding to phases of flight. These repetitive curved shapes make us associate not only to the phases of wing movement but also to ultrasound waves used in bat echolocation. The sculpture thus shows the essence of a bat, nature’s functionalist perfection while itis manoeuvring through the air. Shown quite stylised and focusing on structure, the body shape of the bat fuses in some places with wing slapping phases, while other parts are
shown in extra detail, since as a bat flutters, what we see is just snapshot images.
The composition was made using welded steel technology, from steel and stainless steel pipes, rods and plates." [1]
Források:
[1] Land art Baranyában
http://www.zeleni-osijek.hr/wp-content/uploads/2020/02/Land-art-katalog.pdf

Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Denevér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abaliget
Feltöltő
Azonosító
416068
Feltöltve
2020.09.10. 16:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.09.10. 16:06

"Denevér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abaliget
Feltöltő
Azonosító
416067
Feltöltve
2020.09.10. 16:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO320

416070
Feltöltve
2020.09.10. 16:08

László Mária 20.09.10. 16:08

"Denevér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abaliget
Feltöltő
Azonosító
416066

416069
Feltöltve
2020.09.10. 16:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO400

416074
Feltöltve
2020.09.10. 16:09

László Mária 20.09.10. 16:09

"Denevér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abaliget
Feltöltő
Azonosító
416073
Feltöltve
2020.09.10. 16:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.09.10. 16:08

"Denevér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abaliget
Feltöltő
Azonosító
416076
Feltöltve
2020.09.10. 16:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.09.10. 16:09

"Denevér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abaliget
Feltöltő
Azonosító
416077

416075

416072
Feltöltve
2020.09.10. 16:08
Képinfó
Szignó a képen

455217
Feltöltve
2021.08.14. 22:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO100

László Mária 21.08.14. 22:34

"Denevér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abaliget
Feltöltő
Azonosító
455218

455219

455220
Feltöltve
2021.08.14. 22:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 21.08.14. 22:34

"Denevér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abaliget
Feltöltő
Azonosító
455221
Feltöltve
2021.08.14. 22:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 21.08.14. 22:38

"Denevér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abaliget
Feltöltő
Azonosító
455222

455223
Feltöltve
2021.08.14. 22:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 21.08.14. 22:38

"Denevér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abaliget
Feltöltő
Azonosító
455224
Feltöltve
2021.08.14. 22:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 21.08.14. 22:38

"Denevér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abaliget
Feltöltő
Azonosító
455225
Feltöltve
2021.08.14. 22:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 21.08.14. 22:41

"Denevér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abaliget
Feltöltő
Azonosító
455226
Feltöltve
2021.08.14. 22:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 21.08.14. 22:41

Adalék vagy máshol

"Denevér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abaliget
Feltöltő
Azonosító
416071
Feltöltve
2020.09.10. 16:08
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.09.10. 16:08
Összesen 22 fotó

Műlap története

23.05.06. 11:22
Megérintettem a "Denevér" alkotást
21.08.14. 22:41
2 új fotót töltöttem a "Denevér" műlaphoz
21.08.14. 22:38
4 új fotót töltöttem a "Denevér" műlaphoz
21.08.14. 22:34
4 új fotót töltöttem a "Denevér" műlaphoz
20.09.11. 10:26
László Mária publikálta "Denevér" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.