Récény (Ritzing), Hauptstraße

Alternatív, helyi címek:Mariensäule

Récény (Ritzing)
Hauptstraße
A Fő utca 1. sz. házzal szemben.

Felállítás18. század

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2020.09.08. 18:22
Récény (ma Ritzing) a trianoni békediktátum következtében lett Ausztria része.
Korábban Sopron vármegye Soproni járásához tartozott.

A Mária-oszlop az 1700-as évek első harmadában készülhetett, az itt is dúló pestis-járvány idején. A magas, aranyozott szőlőindás díszítésű korinthoszi oszlop tetején Szűz Mária jogarral, kezében a gyermek Jézussal ábrázolt. Feje körül aranyozott csillagok.
A talapzaton álló két mellékalak a pestis-szentek közül Szent Rókus és Szent Sebestyén.
Mindkettőt a rájuk jellemző attribútumokkal látjuk.
Szent Sebestyén, nyilakkal átlőve, Szent Rókus vándorköpenyben, a lábán lévő pestis okozta sebet mutatja, a kutya szájában viszi neki a kenyeret.

Kisboldogasszony,- Szűz Mária születésének ünnepe szeptember 8-a.[1]
Latinul „Immaculata Conceptio, régi nevén „Asszonyunk Máriának foganata.”[2]
„… Mária életének első pillanatától fogva mentes volt az áteredő bűntől, és a megszentelő kegyelem állapotában volt. Mária különleges módon részesült a krisztusi megváltásban, s így számára Isten elővételezte a kegyelmi állapotot, hogy mentes legyen az áteredő bűntől. A szeplőtelen fogantatás kifejezés hallatára még kat. hívők is sokszor Jézus szűzi fogantatására gondolnak, de itt Mária kegyelmi kiváltságáról van szó.”[1]
Nyilvántartott műemlék.[3]
Források:
[1] http://lexikon.katolikus.hu/S/szepl%C5%91telen%20fogantat%C3%A1s.html
[2] https://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/szuz_maria_szeplotelen_fogantatasa
[3] https://de.wikipedia.org/wiki/Liste_der_denkmalgesch%C3%BCtzten_Objekte_in_Ritzing_(Burgenland)
-http://lexikon.katolikus.hu/R/R%C3%B3kus.html
-http://lexikon.katolikus.hu/S/Sebesty%C3%A9n.html

Bertha János műlapja


Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Récény (Ritzing)
Feltöltő
Azonosító
414694
Feltöltve
2020.08.30. 17:25
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/160 • 175mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.30. 17:25

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Récény (Ritzing)
Feltöltő
Azonosító
414685
Feltöltve
2020.08.30. 17:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/160 • 116mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.30. 17:19

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Récény (Ritzing)
Feltöltő
Azonosító
414686
Feltöltve
2020.08.30. 17:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.30. 17:19

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Récény (Ritzing)
Feltöltő
Azonosító
414692
Feltöltve
2020.08.30. 17:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 110mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.30. 17:23

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Récény (Ritzing)
Feltöltő
Azonosító
414688
Feltöltve
2020.08.30. 17:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/160 • 70mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.30. 17:20

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Récény (Ritzing)
Feltöltő
Azonosító
414689
Feltöltve
2020.08.30. 17:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/250 • 90mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.30. 17:21

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Récény (Ritzing)
Feltöltő
Azonosító
414695
Feltöltve
2020.08.30. 17:25
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/200 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.30. 17:25

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Récény (Ritzing)
Feltöltő
Azonosító
414690
Feltöltve
2020.08.30. 17:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/500 • 145mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.30. 17:22

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Récény (Ritzing)
Feltöltő
Azonosító
414691
Feltöltve
2020.08.30. 17:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.30. 17:23

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Récény (Ritzing)
Feltöltő
Azonosító
414693
Feltöltve
2020.08.30. 17:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.30. 17:24

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Récény (Ritzing)
Feltöltő
Azonosító
414684
Feltöltve
2020.08.30. 17:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 32mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.30. 17:18

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Récény (Ritzing)
Feltöltő
Azonosító
414683
Feltöltve
2020.08.30. 17:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.30. 17:16
Összesen 12 fotó

Műlap története

20.09.08. 18:22
Bertha János publikálta "Immaculata" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.