Csömör, Szabadság út
További képek a Fotólistában

Csömör
Szabadság út
A helyi római katolikus templom mögötti kis területen.

Avatás2020. augusztus 20.

Göröntsér Vera
2020.08.28. 15:25
A hír későn jött, éppen egy héttel az avatást követően. Korábban híradást nem találtam.
Igaz, láttam a debreceni alkotást, de most fellélegeztem. Él még Szent István ünnepe, nem keveredett össze mással még a vírus hatására sem. Államiságunk fennállásának 2020. évfordulója, az augusztus 20-i ünnep – értelmezésbeli változásokkal – de létezik.
Fontosnak tartották ezt Csömörön is, ahol 2018 márciusa óta, amikor az egyházközség javaslatára a gondolat felmerült, készültek a szobor állítására. "...2018 márciusában indítvány érkezett a csömöri római katolikus egyházközségtől az önkormányzathoz, hogy 2020-ra Szent István-szobrot szeretnének állíttatni a helybeli történelmi egyházközösségek, a nemzetiségi önkormányzatok és a csömöriek minél szélesebb körének támogatásával, amennyiben a műszaki felügyeletet és a kisebbik költségrészt vállalja az önkormányzat..."
Adományok gyűjtése indult meg az ökumenikus imaórán közzétett hirdetésre. Jótékonysági koncertek bevételei, különböző Csömörhöz kötődő szervezetek és magánemberek adományaiból gyűlt a pénz, az önkormányzat további támogatása mellett. Meszlényi Molnár János helyi szobrászművészt bízták meg az egész alakos alkotás elkészítésével.
Az így létrejött 215 centiméter magas, bronzból készült, teljes alakos alkotást Csömör négy egyházi felekezetének lelkészei, majd a Mária Rádió műsor-igazgatója (ferences rendi szerzetes) áldották meg.
A szobor megáldását követően ökumenikus imaórát tartottak és sor kerülhetett az új kenyér megáldására is. Délután az új kenyér megáldása ismétlődött meg az ünnepi szentmise keretében.
Az alkotás Szent István alakját még viszonylag fiatal, markáns arcú férfiként mutatja. Uralkodásra termett alakja mészkő posztamensen áll, jobb kezével földre támasztott kardját markolja, másik kezében az országalmát tartja. Alakját szokásosan az a palást borítja, amit a legenda szerint Gizella királyné szőtt egy apácakolostorban társnőivel és a királlyal közösen ajándékozták az egyháznak, hogy később valamennyi magyar király koronázó palástjaként szolgálhasson.
Az úton Csömör felé tervezgettem, hogy a műlapra, az alkalomhoz választok egyet Szent István intelmei közül, amelyeket Imre fiának fogalmazott meg és minden időkben meggondolandó és követendő bölcsességek összessége. A posztamens felirata felmentett, ahol a következő idézet olvasható: "Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz." Alatta a király ismert jele (aláírásként).
Források:
https://magyarkurir.hu/hirek/szent-istvan-szobrot-avattak-csomorom

Közös gyűjteményben
Szent István-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csömör
Feltöltő
Azonosító
414381
Feltöltve
2020.08.28. 14:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 14:16

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csömör
Feltöltő
Azonosító
414380
Feltöltve
2020.08.28. 14:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 14:16

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csömör
Feltöltő
Azonosító
414386
Feltöltve
2020.08.28. 14:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 14:16

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csömör
Feltöltő
Azonosító
414382
Feltöltve
2020.08.28. 14:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/320 • 7.8mm • ISO80

414384
Feltöltve
2020.08.28. 14:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 14:16

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csömör
Feltöltő
Azonosító
414385
Feltöltve
2020.08.28. 14:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80

414396
Feltöltve
2020.08.28. 14:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • 12.1mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 14:17

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csömör
Feltöltő
Azonosító
414399
Feltöltve
2020.08.28. 14:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/160 • 8.9mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 14:17

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csömör
Feltöltő
Azonosító
414397
Feltöltve
2020.08.28. 14:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/200 • 8.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 14:17

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csömör
Feltöltő
Azonosító
414401

414388
Feltöltve
2020.08.28. 14:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 22.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 14:16

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csömör
Feltöltő
Azonosító
414389
Feltöltve
2020.08.28. 14:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 35.5mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 14:16

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csömör
Feltöltő
Azonosító
414392
Feltöltve
2020.08.28. 14:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • 13.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 14:16

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csömör
Feltöltő
Azonosító
414390
Feltöltve
2020.08.28. 14:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/320 • 22.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 14:16

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csömör
Feltöltő
Azonosító
414391
Feltöltve
2020.08.28. 14:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 30.6mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 14:16

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csömör
Feltöltő
Azonosító
414393
Feltöltve
2020.08.28. 14:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 14:17

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csömör
Feltöltő
Azonosító
414394
Feltöltve
2020.08.28. 14:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 32.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 14:17

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csömör
Feltöltő
Azonosító
414402
Feltöltve
2020.08.28. 14:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • 12.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 14:17

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csömör
Feltöltő
Azonosító
414387
Feltöltve
2020.08.28. 14:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 14:16

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csömör
Feltöltő
Azonosító
414403
Feltöltve
2020.08.28. 14:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/500 • 12.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 14:17

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csömör
Feltöltő
Azonosító
414404
Feltöltve
2020.08.28. 14:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 53.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 14:17

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csömör
Feltöltő
Azonosító
414406
Feltöltve
2020.08.28. 14:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 37.7mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 14:17

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csömör
Feltöltő
Azonosító
414400
Feltöltve
2020.08.28. 14:17
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/80 • 6.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 14:17

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csömör
Feltöltő
Azonosító
414407
Feltöltve
2020.08.28. 14:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 14:17

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csömör
Feltöltő
Azonosító
414405
Feltöltve
2020.08.28. 14:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/320 • 53.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 14:17

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csömör
Feltöltő
Azonosító
414383
Feltöltve
2020.08.28. 14:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 14:16

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csömör
Feltöltő
Azonosító
414398
Feltöltve
2020.08.28. 14:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/250 • 8.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 14:17

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csömör
Feltöltő
Azonosító
414395
Feltöltve
2020.08.28. 14:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 24.5mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 14:17
Összesen 28 fotó

Műlap története

20.08.28. 15:25
Göröntsér Vera publikálta "Szent István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.