Budapest, XIII. kerület, Népfürdő utca 36.

Budapest
XIII. kerület, Népfürdő utca 36.
A Dagály fürdő területén, a medencék vonalán túl.

Felállítás2019

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2020.09.07. 18:44
Ez a meglepetés tk. az első, amit a fürdőben tett rövid látogatásom alkalmából találtam. Ami fokozza az élményt, minden jel szerint ugyanaz, amit a Fina vizi világbajnokság alkalmából állítottak fel (jóval közelebb az akkori bejárathoz) itt, mint a nyíltvízi úszás sportágát megtestesítő vízi lényt.

Az elég nyilvánvaló volt, hogy a szobrok nem veszhettek el. Legjobban a Polip-ot hiányoltam (az ő bázisa az atlétikai stadion volt), de sajnos, amikor keresni próbáltam, levelemre nem kaptam választ. A többiekkel, ill. néhányukkal viszont találkoztam itt-ott. Így a bálna is feltűnt 2018-ban, az Ybl Budai Kreatív Ház előtt, az akkor frissen felújított műemléki épület, az egykori szivattyúház új funkciójának bemutatkozásakor. Az ennek jegyében szervezett első kulturális program megnyitása alkalmából a fiatal, de már egyéni stílusa és "lécállatai" révén jól ismert, pályája közel derekánál járó (a cím: "Félúton") művész eddigi munkáit és jövőbeni terveit, az irányt mutatta be.
A vízi VB-re készített kollekció képviseletében volt jelen a kékbálna, vagyis ez a lécállat-szobor.

Most pedig minden előzetes infó nélkül felbukkant egykori ideiglenes felállítási helyéhez viszonylag közel (a fürdő területének közepe táján), de a megváltozott, ill. nagyobbrészt a világbajnokságot megelőző időknek megfelelően visszaváltozott környezetben. Most nekem úgy tűnik, az elhelyezés lehet akár végleges. Új társa, a gumiabroncsokból létrehozott Cápa-szobor pedig helyettesíti a léc-változatot, átveszi az Úszás képviseletét.

Kapcsolódó
Kékbálna
Kapcsolódó
Kékbálna
Kapcsolódó
Cápa
Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Kékbálna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
414362
Feltöltve
2020.08.28. 09:12
EXIF információk...
HUAWEI / ALE-L21
ƒ200/100 • 1/1495 • 3.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 09:12

"Kékbálna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
414364
Feltöltve
2020.08.28. 09:12
EXIF információk...
HUAWEI / ALE-L21
ƒ200/100 • 1/1903 • 3.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 09:12

"Kékbálna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
414705
Feltöltve
2020.08.30. 18:10
EXIF információk...
HUAWEI / ALE-L21
ƒ200/100 • 1/761 • 3.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.30. 18:10

"Kékbálna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
414363
Feltöltve
2020.08.28. 09:12
EXIF információk...
HUAWEI / ALE-L21
ƒ200/100 • 1/1102 • 3.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 09:12

"Kékbálna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
414366
Feltöltve
2020.08.28. 09:12
EXIF információk...
HUAWEI / ALE-L21
ƒ200/100 • 1/1611 • 3.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 09:12

"Kékbálna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
414367
Feltöltve
2020.08.28. 09:12
EXIF információk...
HUAWEI / ALE-L21
ƒ200/100 • 1/1821 • 3.7mm • ISO100

414368

414369
Feltöltve
2020.08.28. 09:12
EXIF információk...
HUAWEI / ALE-L21
ƒ200/100 • 1/1163 • 3.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 09:12

"Kékbálna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
414370
Feltöltve
2020.08.28. 09:12
EXIF információk...
HUAWEI / ALE-L21
ƒ200/100 • 1/1196 • 3.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 09:12

"Kékbálna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
414365
Feltöltve
2020.08.28. 09:12
EXIF információk...
HUAWEI / ALE-L21
ƒ200/100 • 1/974 • 3.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 09:12

"Kékbálna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
414372
Feltöltve
2020.08.28. 09:12
EXIF információk...
HUAWEI / ALE-L21
ƒ200/100 • 1/837 • 3.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 09:12

"Kékbálna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
414373
Feltöltve
2020.08.28. 09:12
EXIF információk...
HUAWEI / ALE-L21
ƒ200/100 • 1/1269 • 3.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 09:12

"Kékbálna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
414371
Feltöltve
2020.08.28. 09:12
EXIF információk...
HUAWEI / ALE-L21
ƒ200/100 • 1/761 • 3.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.28. 09:12
Összesen 13 fotó

Műlap története

20.09.07. 18:44
Göröntsér Vera publikálta "Kékbálna" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.