Szent József a gyermek Jézussal és az adoráló angyalok

Budapest, XIX. kerület, Kós Károly tér
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A Munkás Szent József római katolikus templom szentélyében álló szobrok

Budapest
XIX. kerület, Kós Károly tér
A szentélyben állnak a szobrok.

Felállítás1969

Nem köztéri:Templombelső
Kotricz Tünde (TundeK62)
2020.08.29. 22:28
Held Imre káplán és a Wekerle-telepi hívek 1917-ben határozták el a Béke-templom létrehozását. A templom építése 1926-ban kezdődött Heintz Béla okleveles építész tervei alapján. A templomot 1932. június 29-én szentelték fel. Neoromán stílusban készült el az épület. Hossza 50 méter, szélessége 30 méter, magassága 19 méter.
A templom leírásában szó van a főoltárról, de ezt hiába keresi a mostani látogató. A második világháború alatt a szentélyben lévő középső üvegablak is annyira megsérült, hogy helyette az ötvenes években újat készíttettek.
1969-ben a templomot újra festették. Ekkor készült el a Szent Józsefet ábrázoló márvány szobor, és a szentélyben elhelyezett 4 darab adoráló angyal, melyek Máriahegyi János munkái.
A templom ma már műemlék.
A négy angyal szoborfülkében áll Szent József és a kis Jézus szobra körül. Testtartásuk hódolatot, imádatot fejez ki, ezért adták nekik az adoráló angyal címet.
Források:
A templom terében elhelyezett tájékoztató táblák.

Cím alapján hasonló

"Szent József a gyermek Jézussal és az adoráló angyalok" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
414311
Fotózva
2019. december
Feltöltve
2020.08.26. 21:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/40 • 51.6mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

414312
Fotózva
2019. december
Feltöltve
2020.08.26. 21:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/40 • 84.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2019. december

"Szent József a gyermek Jézussal és az adoráló angyalok" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
414313
Fotózva
2019. december
Feltöltve
2020.08.26. 21:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/15 • 43.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2019. december

"Szent József a gyermek Jézussal és az adoráló angyalok" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
414319
Feltöltve
2020.08.26. 21:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/25 • 129mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent József a gyermek Jézussal és az adoráló angyalok" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
414314
Fotózva
2019. december
Feltöltve
2020.08.26. 21:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 7.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2019. december

"Szent József a gyermek Jézussal és az adoráló angyalok" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
414315
Feltöltve
2020.08.26. 21:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 11.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent József a gyermek Jézussal és az adoráló angyalok" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
414316
Feltöltve
2020.08.26. 21:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/25 • 47.4mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent József a gyermek Jézussal és az adoráló angyalok" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
414317
Feltöltve
2020.08.26. 21:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/8 • 95.9mm • ISO800

414318

414320
Feltöltve
2020.08.26. 21:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/20 • 128.1mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent József a gyermek Jézussal és az adoráló angyalok" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
414322
Feltöltve
2020.08.26. 21:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/8 • 129mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent József a gyermek Jézussal és az adoráló angyalok" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
414323
Feltöltve
2020.08.26. 21:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/8 • 43.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent József a gyermek Jézussal és az adoráló angyalok" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
414324
Feltöltve
2020.08.26. 21:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/8 • 99mm • ISO1000

414325

414321
Feltöltve
2020.08.26. 21:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/40 • 129mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent József a gyermek Jézussal és az adoráló angyalok" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
414310
Fotózva
2019. december
Feltöltve
2020.08.26. 21:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/40 • 51.6mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2019. december
Összesen 16 fotó

Műlap története

22 napja
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Szent József a gyermek Jézussal és az adoráló angyalok" c. műlapját!
25 napja

Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.