Budapest, XIX. kerület, Kós Károly tér

Budapest
XIX. kerület, Kós Károly tér
A Wekerle-telepi római katolikus templom melletti urnatemető végében áll.

Felállítás1937


Nem köztéri:Templombelső
Kotricz Tünde (TundeK62)
2020.08.26. 20:06
Nemrég a kezembe került Laborcz Ferenc szobrászművész emlékkiállításának katalógusa, melyet 1980-ban, a Magyar Nemzeti Galériában rendeztek meg. A katalógus végén van egy műtárgyjegyzék, a kiállított tárgyakról. Ebben szerepelt ez a műalkotás is. https://www.kozterkep.hu/adattar/konyv/283
Emlékeztem, mintha láttam volna egy nagyméretű mészkő feszületet a télen, amikor fotóztam Pesten, de aztán nem találtam a képeket, tehát múlt héten ismét nekifutottam az ügynek. Elsétáltam a templomhoz, és az épület mellett, nyitott térben, de mégiscsak nyitva tartással rendelkezően egy urnatemetőt alakítottak ki 1937-ben. Ott helyezték el, az akkor még képzőművészeti tanulmányait végző Labocz Ferenc életnagyságú Krisztus-alakját, a feszületen. Az alkotás mészkőből készült.
Ha hinni lehet a szobrászról készült adatoknak tulajdonképp ez a szobor az első alkotása, amit köztéren elhelyeztek. Illetve, a nyolc darab bronzkoszorú, mely a mohácsi világháborús emlékművön látható, de az igazán egy kis, kiegészítő alkotás, és nem igazi szobor...
A Feszületet állandóan látni lehet, mert nyílt térben van, de kovácsoltvas kerítés határolja a bejáratot, hiszen az egy urnatemető, amit a templom mellett alakítottak ki.
Források:
https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/2715



Cím alapján hasonló

"Feszület" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
414298
Feltöltve
2020.08.26. 19:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • 7.1mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Feszület" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
414299
Feltöltve
2020.08.26. 19:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/50 • 13.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Feszület" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
414306
Feltöltve
2020.08.26. 19:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/50 • 17.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Feszület" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
414300
Feltöltve
2020.08.26. 19:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/40 • 20.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Feszület" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
414301
Feltöltve
2020.08.26. 19:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/30 • 46.1mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Feszület" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
414302
Feltöltve
2020.08.26. 19:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/30 • 61mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Feszület" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
414303
Feltöltve
2020.08.26. 19:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 7.5mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Feszület" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
414305
Feltöltve
2020.08.26. 19:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Feszület" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
414304
Feltöltve
2020.08.26. 19:31
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 7.5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Feszület" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
414307
Feltöltve
2020.08.26. 19:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 6.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Feszület" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
414297
Feltöltve
2020.08.26. 19:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Összesen 11 fotó

Műlap története

22 napja
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Feszület" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.