Tokaj, Bajcsy-Zsilinszky Endre út 20.
További képek a Fotólistában

Tokaj
Bajcsy-Zsilinszky Endre út 20.
A Tokaji Ferenc Gimnázium melletti Irodalmi Emlékparkban látható.

Avatás2020. augusztus 19.


Kiss Katalin
2020.08.19. 14:20
Tokajban a 48. Írótábor különleges volt az idén, nem csak a fajsúlyos központi téma, Trianon miatt, hanem azért is, mert a koronavírus-járvány ennek a nagy múltú rendezvénynek a lebonyolítását is befolyásolta.
A 48. alkalommal megtartott Írótáborban a záró napon Reményik Sándor emléktábláját avatták fel a Millenniumi Irodalmi Emlékparkban Rudolf Ilona fiatal miskolci szobrász alkotását.
Szakadó eső miatt a gimnázium épületében zajlott az ünnepség, ahol L. Simon László mondott ünnepi beszédet. A dombormű leleplezése esernyők alatt, borult időben történt.

„Eredj, ha tudsz…” címmel hirdette meg a Tokaji Írótábor Egyesület elnöksége a 48. Tokaji Írótábort, amelynek központi témája: Trianon a magyar irodalomban és társművészetekben akkor és ma.
http://www.mek.oszk.hu/04000/04056/html/roplap/pdf/roplap1956_0700.pdf

Reményik Sándor (1890-1941) Kolozsváron született és ott is halt meg.
A két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Munkássága a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után - jórészt politikai megfontolásokból - évtizedekre száműzték a magyar irodalomból. Áprily Lajos és Tompa László mellett a "helikoni triász" tagjaként az erdélyi magyar irodalom egyik vezető költőjeként tartjuk számon.
Az erdélyi magyarságban csak lassan tudatosodott, hogy hontalanná vált saját szülőföldjén. A triász tagjainak érzékeny lelki alkata nem bírta sokáig ezt a terhet, Reményik belső vívódásai felemésztették idegrendszerét, amely végül korai halálához vezetett.
A húszas évek derekától úgy érezte, hogy népe felmorzsolódása is elkerülhetetlen. De azért mindig az életet hirdette. Reménytelenül is csillagokkal népesítette be az erdélyi éjszakát. Ha nem lesz többé iskolánk c. verse egy nép élni akarásának szimbóluma.
A magyar irodalomból évtizedekre száműzött Reményik Sándornak a Házsongárdi temetőben - Kolozsvár történelmi temetőkertjében - álló síremlékén ez a mondat olvasható: „Egy lángot adok, ápold, add tovább.”
Ezzel a felszólítással ad igaz és szép indíttatást Reményik Sándor a két világháború közötti erdélyi magyar líra egyik kiemelkedő alakja.
Források:
http://www.tokajiirotabor.hu/rolunk/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Rem%C3%A9nyik_S%C3%A1ndor
https://mariemarel2.wordpress.com/2008/04/01/remenyik-sandor-ha-nem-lesz-tobbe-iskolank/

Kiss Katalin műlapja


Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Reményik Sándor" c. alkotás fotói Tokaj településről

Feltöltő
Azonosító
413664
Feltöltve
2020.08.19. 14:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ56/10 • 1/8 • 35.8mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 20.08.19. 14:03

"Reményik Sándor" c. alkotás fotói Tokaj településről

Feltöltő
Azonosító
413656
Feltöltve
2020.08.19. 13:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ49/10 • 1/8 • 16.1mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 20.08.19. 13:59

"Reményik Sándor" c. alkotás fotói Tokaj településről

Feltöltő
Azonosító
413657
Feltöltve
2020.08.19. 13:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ51/10 • 1/8 • 19mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 20.08.19. 13:59

"Reményik Sándor" c. alkotás fotói Tokaj településről

Feltöltő
Azonosító
413658
Feltöltve
2020.08.19. 14:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ51/10 • 1/60 • 19mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 20.08.19. 14:00

"Reményik Sándor" c. alkotás fotói Tokaj településről

Feltöltő
Azonosító
413660
Feltöltve
2020.08.19. 14:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ42/10 • 1/60 • 10.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 20.08.19. 14:01

"Reményik Sándor" c. alkotás fotói Tokaj településről

Feltöltő
Azonosító
413659
Feltöltve
2020.08.19. 14:00

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 20.08.19. 14:00

"Reményik Sándor" c. alkotás fotói Tokaj településről

Feltöltő
Azonosító
413661
Feltöltve
2020.08.19. 14:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ56/10 • 1/8 • 33.2mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 20.08.19. 14:02

"Reményik Sándor" c. alkotás fotói Tokaj településről

Feltöltő
Azonosító
413662
Feltöltve
2020.08.19. 14:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ36/10 • 1/8 • 5.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 20.08.19. 14:02

"Reményik Sándor" c. alkotás fotói Tokaj településről

Feltöltő
Azonosító
413663
Feltöltve
2020.08.19. 14:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ41/10 • 1/8 • 9.6mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 20.08.19. 14:03

"Reményik Sándor" c. alkotás fotói Tokaj településről

Feltöltő
Azonosító
413655
Feltöltve
2020.08.19. 13:58
Képinfó
Alkotó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ35/10 • 1/60 • 5mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 20.08.19. 13:58

"Reményik Sándor" c. alkotás fotói Tokaj településről

Feltöltő
Azonosító
413667
Feltöltve
2020.08.19. 14:16
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ38/10 • 1/8 • 7.2mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 20.08.19. 14:16

"Reményik Sándor" c. alkotás fotói Tokaj településről

Feltöltő
Azonosító
413668
Feltöltve
2020.08.19. 14:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 20.08.19. 14:17

Adalék vagy máshol

"Reményik Sándor" c. alkotás fotói Tokaj településről

Feltöltő
Azonosító
413666
Feltöltve
2020.08.19. 14:05
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ47/10 • 1/125 • 14.1mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 20.08.19. 14:05

"Reményik Sándor" c. alkotás fotói Tokaj településről

Feltöltő
Azonosító
413665
Feltöltve
2020.08.19. 14:05
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ33/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 20.08.19. 14:05
Összesen 14 fotó

Műlap története

08.20. 18:01
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Reményik Sándor" feltöltésünket!
08.19. 14:20
Kiss Katalin publikálta "Reményik Sándor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.