Ápolónő gyermekkel

Szolnok, Tószegi út 21.

Állapot: Áthelyezve innen

Alternatív, helyi címek:Nővér gyermekkel

Szolnok
Tószegi út 21.
Az egykori Egészségügyi Szakiskola előkertjében volt.

Elbontás2005
Avatás1967
Készítés1963


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
kalaposlány
2020.08.18. 09:14
1967. január első napjaiban, bensőséges ünnepség keretében felavatták Simon Ferenc, Ápolónő gyermekkel című szobrát a szolnoki Egészségügyi Szakiskola előkertjében. [1]

Ma már ez a szobor nem látható itt. Ennek a szobornak a története 1963-ra nyúlik vissza, s 2005-ig tart ezen a helyen.

E történet az alábbiak szerint alakult:

Simon Ferenc életrajzában ez a szobor 1963-as évszámmal szerepel. Ebben az évben készítette el a kétalakos, 1963. évi legnagyobb szabású munkáját, de ez még nem a kőből kifaragott végleges alkotás volt. Ebben az évben egy kiállításon szerepelt ezzel az alkotásával, valószínűleg a gipszből készített alap-változattal. Ekkor már szerepelt az újságcikkben, hogy az Egészségügyi Szakiskola kertjében lesz felállítva. [1] [2]

1965-ben egy régi újságcikkben szerepel, ez esetben „Nővér és gyermeke” címmel jelzett szoborról, hogy majd az Egészségügyi Szakiskolába kerül. [3]

1966-ban is még mindig azt olvashatjuk, hogy a „ szolnoki Egészségügyi Szakiskola kertjébe kerülő kétalakos kompozíció, már régóta a műteremben magasodik, fehéren, gipszbe öntve”. [4]

E több éves történet után következett el 1967. január, melynek első napjaiban megtörtént a szobor elhelyezése és felavatása. [5]

2005-ben azonban az Egészségügyi Szakiskolát a Tószegi útról átköltöztették a szolnoki, Abonyi út 36. alatt lévő volt általános iskola épületébe. A szakiskola kérését méltányolva, magukkal vihették kedvelt szobrukat, mely addigra már a szakiskola jelképévé vált. Az Ápolónő gyermekkel c. Simon Ferenc szobrász által készített szobor így 2005-ben ennek az iskolának a kertjébe került áthelyezésre. [6]

Simon Ferenc szobrának elnevezését, alkotásainak felsorolásából vettem át, az a leghitelesebb, de nem fér hozzá kétség, hogy az idézett újságcikkekben ugyanerről a szoborról van szó.

Néhány helyen a szobor 1963-as évszámmal szerepel, Fentiek alapján egyértelmű, hogy az alkotás 1963-ban született meg, melynek kőbe vésett végleges formája valószínűleg 1966 év vége felé készülhetett el, majd 1967. január elején került kihelyezésre és felavatásra.
Források:
[1] Simon Ferenc életrajza: https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/4109?kiemeles=simon%20ferenc
[2] Kiállításon az alkotás 1963-ban: 1963.12.22-i szám, 5. oldal: https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1963_12/?pg=116&layout=s&query=simon%20ferenc%2C%20kamaraki%C3%A1ll%C3%ADt%C3%A1s
[3] Nővér és gyermeke néven ugyanez a szobor: Szolnok Megyei Néplap1965.03.18-i szám, 5. oldal: https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1965_03/?pg=102&layout=s&query=n%C5%91v%C3%A9r%20%C3%A9s%20gyermek
[4] Még gipszbe öntve a műteremben, 1966-ban: Szolnok Megyei Néplap1966.08.28-i szám, 5. oldal: https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1966_08/?pg=160&layout=s&query=simon%20ferenc
[5] Avatás: Szolnok Megyei Néplap 1967-01-08-i szám, 11. oldal: https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1967_01/?pg=54&layout=s&query=%C3%A1pol%C3%B3n%C5%91%20gyermekkel
[6] A szobor átköltöztetése innen: Szolnok Megyei Néplap 2005.05.05-i szám, 2. oldal: https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_2005_05/?pg=49&layout=s&query=a%20szobor%20is%20k%C3%B6lt%C3%B6zik

kalaposlány műlapja



Cím alapján hasonló

"Ápolónő gyermekkel" c. alkotás fotói

Ápolónő gyermekkel c. szobor 1967-ben az avatás utáni napokban.
Szolnok Megyei Néplap 1967-01-08-i szám, 11. oldalon.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
413511
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1967_01/?pg=54&layout=s&query=%C3%A1pol%C3%B3n%C5%91%20gyermekkel
Évszám
1967
Feltöltve
2020.08.18. 06:51
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.08.18. 06:51
1967, Archív felvétel
Ápolónő gyermekkel c. szobor 1967-ben az avatás utáni napokban.
Szolnok Megyei Néplap 1967-01-08-i szám, 11. oldalon.

"Ápolónő gyermekkel" c. alkotás fotói

Ápolónő gyermekkel, az eredeti helyén, a Tószegi úti Egészségügyi Szakiskola kertjében.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
413518
Forrás
https://mandadb.hu/common/file-servlet/document/798997/default/doc_url/00021.jpg
Évszám
1967
Feltöltve
2020.08.18. 07:34
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
HP / HP Scanjet G4050

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.08.18. 07:34
1967, Archív felvétel
Ápolónő gyermekkel, az eredeti helyén, a Tószegi úti Egészségügyi Szakiskola kertjében.

"Ápolónő gyermekkel" c. alkotás fotói

Az egykori Egészségügyi Szakiskola, az előkertben ballra az Ápolónő gyermekkel c. szoborral. A szolnoki Egészségügyi Szakiskola és Kollégium Emlékoldal facebook oldalról mentve.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
413519
Forrás
https://www.facebook.com/szolnokiegeszsegugyiszakiskolaeskollegium/photos/a.1209695732405508/3132436760131386/?type=3&theater
Évszám
1970
Feltöltve
2020.08.18. 08:36
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.08.18. 08:36
1970, Archív felvétel
Az egykori Egészségügyi Szakiskola, az előkertben ballra az Ápolónő gyermekkel c. szoborral. A...Teljes szövegAz egykori Egészségügyi Szakiskola, az előkertben ballra az Ápolónő gyermekkel c. szoborral. A szolnoki Egészségügyi Szakiskola és Kollégium Emlékoldal facebook oldalról mentve.Kevesebb szöveg
Összesen 3 fotó

Műlap története

20.08.18. 09:14
kalaposlány publikálta "Ápolónő gyermekkel" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.