Budapest, Margitsziget, Szabadtéri Színpad

Budapest
Margitsziget, Szabadtéri Színpad
Margitszigeti Szabadtéri Színpad előcsarnoka

Felállítás1984

Füleki Adrienn (képzőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2020.09.02. 18:04
Évekkel ezelőtt fotóztam ezt az alkotást, de azóta sem tudtam azonosítani.
Azaz, akkor a Szabadtéri Színpad előterébe (nem először) azért tértem be, mert egy domborművet kerestem, Csurgai Ferenc betonból készült művét 1984-ből, címe: Színpad. https://csurgai.art/magamrol/kozteri/
Most megint a kezembe került, újra próbáltam "ráhúzni" a részben elfogadható adatokat. De nem, nem engedi. Pl. honlapján olvasva: 3m x 3m, vagyis négyzet alaprajzú.
Most pedig újra itt vagyok letörten, nem sikerült az azonosítás!

Talán valaki kereste már, éppen ezt. Talán valaki segít.

Estére nagy öröm ért! Ády biztatott, így levélben megkérdeztem Csurgai Ferencet, hogy ha nem is ő, de valószínűleg ugyanabban az időben készíthette ezt az alkotást valaki. A válasz szerint (email-fordultával érkezett, köszönet érte!) az akkor negyedik éves grafikus hallgató, Füleki Adrienn tervezte és készítette az alkotást (feltételezem, ez a murália is diplomamunka lehetett).
Innen persze új gond adódik, mert róla nem igazán találtam adatot, vagyis nem egyértelmű.. Folytatni kell a keresés, jó lenne többet tudni, pl. a címet, de a készítés körülményeit is.
Tehát, folyt. köv.!

Cím alapján hasonló

"Dombormű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
413463
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2020.08.17. 18:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/10 • 6.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.17. 18:43
2016. május

"Dombormű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
413466
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2020.08.17. 18:43
EXIF információk...

ƒ35/10 • 1/13 • 4.3mm

413464

413468
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2020.08.17. 18:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.17. 18:43
2016. május

"Dombormű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
413465
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2020.08.17. 18:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/13 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.17. 18:43
2016. május

"Dombormű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
413467

413469
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2020.08.17. 18:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.17. 18:43
2016. május
Összesen 7 fotó

Műlap története

18 napja
Göröntsér Vera publikálta "Dombormű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.