Fertőrákoson, a püspöki kastéllyal szemben a Fő utca házai hátrébb állnak az utcafronttól, hogy a kastély tömege és homlokzata jobban érvényesüljön. Az így kialakított tér közepén az 1950-es évek elejétől a rendszerváltásig szovjet hősi emlékmű állt, aminek lebontása után a tér csak a helyi buszjárat végállomásául szolgált. 2003 júniusában az önkormányzat itt alakította ki az „1921-es soproni népszavazás emlékparkját” és állíttatta fel a 244/2001. (XII. 14.) Korm. rendelettel ajándékba kapott emlékművet: egy díszkutat. Azóta e tér a helyszíne minden évben a Hűség Napján, december 14-én tartott megemlékezésnek.^[1]

Az 1919. szeptember 10-i saint-germain-i békeszerződés Nyugat-Magyarország területét, így Sopron és környékének 9 települését – köztük Fertőrákost – Ausztriához csatolta. A tábornoki bizottság 1921. augusztus 29-re tűzte ki a területek átadás-átvételét. Sopron tehát jogilag ugyanúgy elveszett, mint korábban Kolozsvár, Kassa, vagy Pozsony, csakhogy a szerződéskötés pillanatában e területek a Nemzeti Hadsereg, illetve a különítményesek félkatonai erőinek ellenőrzése alatt álltak, így a magyar kormánynak lehetősége nyílt a kiürítés elodázására. Fegyveres felkelés tört ki, a zömében különítményesekből és egyetemistákból álló magyar felkelők augusztus 28-án Ágfalvánál fegyveresen megtámadták a megszállásra érkezett osztrák vámos- és csendőrerőket, s visszaszorították őket. Szeptember 7-én, egy újabb összecsapást követően, a komoly veszteséget elszenvedett osztrákok visszavonultak a történelmi határra. A felkelők október 4-én Felsőőrön „alkotmányozó gyűlést” tartottak és kikiáltották az önálló Lajtabánságot, a magyar kormány pedig hagyta, hogy a szerveződő csoportok bejussanak a térségbe, sőt azok fegyverhez jutását is segítette. Ezen események vezettek a velencei tárgyalásokhoz, amelynek eredményeként október 13-án népszavazást írtak elő 10 település hovatartozását illetően. 1921. december 14-én Sopron, december 15-én a közigazgatásilag hozzá tartozó Brennbergbánya, december 16-án pedig Ágfalva, Balf, Fertőboz, Fertőrákos, Harka, Kópháza, Nagycenk és Sopronbánfalva lakosai járulhattak az urnák elé.^[2]

Fertőrákosnak az 1920. évi népszámlálás szerint 3025 lakosa volt, valamennyi katolikus, nemzetiség szerint 2923 német (96,6 %), 62 magyar, 6 horvát és 34 egyéb. Az 1525 szavazásra jogosult lakosa közül 1370 szavazott.^[3] Ausztria mellett adta le voksát 812 fő (60,7 %), Magyarország mellett 525 fő (39,3 %); érvénytelen volt 33 szavazat. Mivel a népszavazás végeredményét Sopron és a környező falvak egyesített szavazata adta, a községet – további öt, ugyancsak Ausztria mellett szavazó faluval együtt – 1922. január 1-jén visszacsatolták Magyarországhoz.^[4] Nem véletlen, hogy a népszavazás emlékének megörökítéséről szóló 1922. évi XXIX. törvényben nem „Sopron és környéke lakosságát” említik, hanem – egyfajta amalgámként kezelve a lakosságot –, a „soproni népszavazási terület lakosságát”. (Ez a finom distinkció a Hűség Napjáról szóló 2001-es kormányrendeletben már elmaradt.) A burgenlandiak egy része az eredményt az óta is vitatja, s arra hivatkozva, hogy a helyi referendum során több szabálytalanság történt (vidékiek Sopronba utaztatása, rég elhunytak szavazata, többéves borvásárlási ígérvények, takarmányosztás stb.), a Sopronnak adományozott Civitas Fidelissima címet gúnyosan Civitas Schwindelissimaként emlegeti...^[3]

A díszkút egy kb. 40 centiméter átmérőjű, 80 centiméter magas törzsön elhelyezett ugyancsak 80 centiméter átmérőjű medencéből áll. Központi része kissé magasabbra nyúlik a kávánál. A kút 12 turbinalapátra emlékeztető, ívelt kőlapokból kirakott 2,5 méter átmérőjű, betonágyon nyugvó alap közepéből nő ki. A törzsön három összefonódó leveles faág látható, a medence kávájáról pedig három stilizált madár meríti csőrét a nem létező vízbe, jelképezve a három legfontosabb, a magyar, német és horvát közösség összefogását.^[1] A medence külsején és a központi részén körbefutó szőlőinda emlékeztet a község szőlőtermelő hagyományaira. A központi részen felirat: 1922–2002. Az emlékművön szignót nem találtam.

Annak ellenére, hogy a 2. világháború után a község német ajkú lakosságának közel 85 %-a elhagyta Fertőrákost (elmenekült vagy kitelepítették), a népszavazási emlékmű felállítása még ma is ambivalens érzelmeket kelt a lakosság egy részében.

Az emlékmű alkotója Kovács György szobrász-restaurátor (Budafok, 1948), fertőhomoki lakos. Budapesten, a Dési Huber István festőművészről elnevezett kört látogatta, majd 1968 és 1973 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola faszobrász-restaurátor szakát végezte el, mesterei Szabó Iván és Szakál Ernő voltak. Eleinte inkább a fafaragás érdekelte, ám Szakáll hatására és indíttatására elkezdett kővel foglalkozni. Nyári gyakorlatait is többnyire Szakáll soproni, Árpád utcai műhelyében végezte. A főiskola után Sopronban telepedett le, s az Országos Műemléki Felügyelőség kőszobrász-restaurátor ottani csoportjában dolgozott. 1979-ben e csoport vezetőjének nevezték ki. A Soproni Képes Céh tagja. 1983 és 1988 között mesterségét és művészetét oktatta a Képzőművészeti Egyetemen.^[5]
Számos emlékezetes munkája közül a Szent Mihály-templom tornyának restaurálására, a Fertőszéplaki Szent Szív-kálvária újjávarázsolására és a sopronbánfalvi kolostorhegyi barokk lépcsőre a legbüszkébb. Önálló restaurátori tevékenysége mellett ő tervezett és faragott Sopron környékén több szobrot és emlékművet, így a II. világháború áldozatainak és a kitelepített németek közös emlékművét Balfon, a Rongyosok szobrát a Károly-magaslaton, az Életfát Fertőhomokon, a Hűségkutat Nagycenken, valamint az 1956-os forradalom mementóit Zsirán és Lövőn.^[6]

S végül egy kis saját fájdalom. A díszkút közepén megtalálható a fém fúvóka, a medencétől pedig megoldott a talajszint alatti vízelvezetés; elvileg tehát üzemképes, csak hát – gondolom – az üzemeltetési költségeket a község már nem képes előteremteni, így jó magyar szökőkút módjára szárazon pihen...

---