Jókai Mór-emléktábla

Torja (Turia), Főút 97 szám

Torja (Turia)
Főút 97 szám
Az altorjai katolikus templommal szemben, a Jókai Mór Általános Iskola keleti falán

Felállítás1994


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Sántha Imre Géza
2020.08.17. 09:59
Jókai Mór, talán a leghíresebb magyar író nem rendelkezett erdélyi családi gyökerekkel mégis élete során számtalanszor ellátogatott ide, egyik kedvenc honi térségévé vállt Erdély, Székelyföld. Ezen elragadó vidékek nagyon sok szellemi és tárgyi kincset rejteget a történelmi időkből, melyek közül az író meritett is a műveihez. Legelőször székely származású felesége Laborfalvi Róza révén járt Erdélyben 1853-ban, és már akkor elragadta az itteni táj, a népélet, a székely szellemiség különlegessége. Székelyföld egyik fenséges földtani látványossága a Szent Anna tó és Bálványos a régi vár romjaival, melyeket Jókai már első útja alatt felkeresett. Annyira magával ragadta a táj szelleme, szépsége, hogy regényt is írt Bálványosvár címen (1883) az Aporok legendás váráról, a pogány és a keresztény székelyek viadaláról és megbékéléséről, az Aporok torjai fészkéről. Bálványosvár Torja székely községhez kötődik, ahol szintén megfordult a jeles írónk, merített a hely szelleméből az említett művéhez.
Az Altorjai általános iskola Jókai Mór nevét vette fel az 1990-es években és 1994-ben avatták fel az iskola déli falán a Vetró András által mintázott Jókai plakettel ellátott márvány-emléktáblát. Sajnos eddig még nem sikerült kiderítenem az avatás pontos dátumát, ennek ünnepségi részleteit, a megyei sajtó nem tudósított erről a rendezvényről. Ennek a Jókai domborműnek egy másolatát, az író által egykor szintén felkeresett Uzonban avatták fel 2000 őszén.
Források:
http://www.muvelodes.ro/index.php/Cikk?id=394




Cím alapján hasonló

"Jókai Mór-emléktábla" c. alkotás fotói Torja (Turia) településről

Feltöltő
Azonosító
412849
Feltöltve
2020.08.10. 09:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ800/100 • 1/240 • 83mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.08.10. 09:33

"Jókai Mór-emléktábla" c. alkotás fotói Torja (Turia) településről

Feltöltő
Azonosító
412850
Feltöltve
2020.08.10. 09:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ710/100 • 1/240 • 45.9mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.08.10. 09:33

"Jókai Mór-emléktábla" c. alkotás fotói Torja (Turia) településről

Feltöltő
Azonosító
412851
Feltöltve
2020.08.10. 09:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ800/100 • 1/640 • 83mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.08.10. 09:34

"Jókai Mór-emléktábla" c. alkotás fotói Torja (Turia) településről

Feltöltő
Azonosító
412852
Feltöltve
2020.08.10. 09:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ640/100 • 1/280 • 33.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.08.10. 09:34

"Jókai Mór-emléktábla" c. alkotás fotói Torja (Turia) településről

Feltöltő
Azonosító
412853
Feltöltve
2020.08.10. 09:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/2000 • 7.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.08.10. 09:35

"Jókai Mór-emléktábla" c. alkotás fotói Torja (Turia) településről

Feltöltő
Azonosító
412854
Feltöltve
2020.08.10. 09:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/550 • 11.4mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.08.10. 09:35
Összesen 6 fotó

Műlap története

08.17. 09:59
Sántha Imre Géza publikálta "Jókai Mór-emléktábla" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.