Angyalföldi szocreál lakótelepi dombormű VI.

Budapest, XIII. kerület, Mosoly utca 42/B.

Budapest
XIII. kerület, Mosoly utca 42/B.
A kapubejárat fölött.

Felállítás1947

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dénes Ildikó
2020.08.02. 21:41
A Gyöngyösi utca 51/A., 51/B. és 53. számú házak kapui fölötti domborműveket láttam meg először. Amikor az ismertetőt készítettem, a forrásokban láttam, hogy több házon is vannak domborművek. Visszamentem a területre, és körbejártam a Mosoly utca - Vőlegény utca – József Attila tér – Gyöngyösi út – Násznagy utca által határolt lakótelepet. A kapubejáratok fölött négy különböző domborművet találtam. 3 – 6 kapubejárat fölött is látható ugyanolyan dombormű. Minden címmel külön műlapot készítek. A domborművek ugyanolyanok, de a házak, domborművek állapota más. A Mosoly utca és Vőlegény utca házait felújították, a domborműveket sárga falfestékkel lefestették.
Ez a dombormű látható a
Mosoly utca 42/B., 40/B.,
Vőlegény utca 1/A.,
József Attila tér 2/b.,
József Attila 7/b.,
József Attila tér 8/A.
számú épületeken.

Miután minden címről nem volt megfelelő számú fotó, másodszor is visszamentem fotózni. A Kovid-19 karantén miatt erre csak május 29-én került sor. A februári fotók és a májusi fotók között különbség látható. A februári képeken nincs a fákon levél, a napsütés fényereje kevesebb és a májusi képeket egy új fényképezőgéppel készítettem.

„A Kámfor utca - Göncöl utca - Gyöngyösi utca - Vőlegény utca - Mosoly utca - Göncöl utca - Fiastyúk utca - Nővér utca - Gyöngyösi utca - Béke utca által határolt terület városkép szempontjából kiemelt terület.” [1]

„A szocialista realista lakótelep épületei egyedi városképi értéket hordoznak…. A homlokzatok némi archaizáló jelleget kaptak, kicsit pompásabbnak, veretesebbnek próbáltak tűnni, oszlopok, timpanonok és a modern építészetre egyáltalán nem jellemző díszítőelemek jelentek meg.” [2]

A domborművön szerintem egy felnőtt nő, feltehetően egy anya és két fiatalabb személy - a gyerekei láthatók. Az anya kezében gabonakéve, a fiú fején gyümölccsel púpozott kosár van. Ez lehet utalás mezőgazdaságra, betakarításra. Arra is, hogy falvakból jöttek fel emberek a gyárakba dolgozni, akik itt kaptak lakást. Az anya a jobbján álló lány kezében levő tálba kancsóból vizet tölt.
Feltehetően a domborművek festetlenek voltak eredetileg, egy legújabb felújítás során festhették be sárga falfestékkel.
Források:
[1] https://www.budapest13.hu/wp-content/uploads/2012/10/kertvaros-kamfor-beke-gyongyosi-nover-fiastyuk-goncol_kszt_modositasanak_tervezete.pdf
[2] https://www.budapest13.hu/wp-content/uploads/2017/10/telepulesi-arculati-kezikonyv_2017.10.31.pdf

"Angyalföldi szocreál lakótelepi dombormű VI." c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
412105
Feltöltve
2020.08.02. 21:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ640/100 • 1/850 • 4.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.08.02. 21:27

"Angyalföldi szocreál lakótelepi dombormű VI." c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
412106
Feltöltve
2020.08.02. 21:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ710/100 • 1/950 • 4.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.08.02. 21:27

"Angyalföldi szocreál lakótelepi dombormű VI." c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
412107
Feltöltve
2020.08.02. 21:27
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ28/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.08.02. 21:27

"Angyalföldi szocreál lakótelepi dombormű VI." c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
412108
Feltöltve
2020.08.02. 21:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ800/100 • 1/900 • 4.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.08.02. 21:27

"Angyalföldi szocreál lakótelepi dombormű VI." c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
412109
Feltöltve
2020.08.02. 21:27
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/800 • 7.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.08.02. 21:27

"Angyalföldi szocreál lakótelepi dombormű VI." c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
412110
Feltöltve
2020.08.02. 21:27
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/800 • 10.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.08.02. 21:27

"Angyalföldi szocreál lakótelepi dombormű VI." c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
412111
Feltöltve
2020.08.02. 21:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ710/100 • 1/800 • 35.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.08.02. 21:27

"Angyalföldi szocreál lakótelepi dombormű VI." c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
412112
Feltöltve
2020.08.02. 21:27
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/640 • 35.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.08.02. 21:27

"Angyalföldi szocreál lakótelepi dombormű VI." c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
412113
Feltöltve
2020.08.02. 21:28
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/500 • 42.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.08.02. 21:28

412114

412115
Feltöltve
2020.08.02. 21:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ640/100 • 1/900 • 59mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.08.02. 21:28

"Angyalföldi szocreál lakótelepi dombormű VI." c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
412116
Feltöltve
2020.08.02. 21:28
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/500 • 42.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.08.02. 21:28

"Angyalföldi szocreál lakótelepi dombormű VI." c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
412117
Feltöltve
2020.08.02. 21:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ710/100 • 1/900 • 77.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.08.02. 21:28

"Angyalföldi szocreál lakótelepi dombormű VI." c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
412118
Feltöltve
2020.08.02. 21:28
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ50/10 • 1/400 • 71.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.08.02. 21:28

"Angyalföldi szocreál lakótelepi dombormű VI." c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
412119
Feltöltve
2020.08.02. 21:28
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ56/10 • 1/500 • 152mm • ISO140

412120

412121
Feltöltve
2020.08.02. 21:29
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ50/10 • 1/400 • 107mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.08.02. 21:29
Összesen 17 fotó

Műlap története

3 napja
Dénes Ildikó publikálta "Angyalföldi szocreál lakótelepi dombormű VI." c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.