Hajdúböszörmény, Kálvin tér
További képek a Fotólistában

A templom kertjében áll.

Avatás2019. október 27.

Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Bácsi Lajos (kőfaragó, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
TundeK62
2020.08.08. 23:59
Hajdú-Bihar megye második legnagyobb városa Hajdúböszörmény. Előre várható volt, hogy ott is emlékművet fognak állítani valamelyik nagy református templom mellett, a reformáció évfordulójára.
Az Agnus dei-emlékművet a hajdúböszörményi reformáció 450. évfordulójára avatták, 2019. október 27-én, délután három órakor: https://www.facebook.com/1958541301065878/photos/a.1963329793920362/2322718284648176/?type=3&theater
Sajnos a híradásokban nem találtam alkotói nevekre, azt az érintettekkel kommunikálva tudom, illetve látom fotóikat az avatáson készült képek között.
A városban két nagy református templom van, az emlékmű a Kálvin téri templom kertjébe került. Gondolom azért is, mert a főtéren, a Bocskai téren álló templomnak nagyon kicsi saját területe van.
Viszont lesz még egy utam Böszörménybe, mert nem tudtam megközelíteni az emlékművet, mert éppen nem volt egyházi alkalom az ottjártam idején.
Az Isten bárányáról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Agnus_Dei
Források:
https://www.facebook.com/HajduboszormenyVarosGaleria/photos/a.3111289655608018/3111292585607725/?type=3&theater
https://www.facebook.com/1958541301065878/photos/a.1963329793920362/2322718284648176/?type=3&theater

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Agnus Dei" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosGyőrfi ÁdámVarga Imre (bronzöntő, közreműködő)Bácsi Lajos (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
411742
Feltöltve
2020.07.30. 20:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 14.5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.30. 20:43

"Agnus Dei" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosGyőrfi ÁdámVarga Imre (bronzöntő, közreműködő)Bácsi Lajos (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
411743
Feltöltve
2020.07.30. 20:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 82.4mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.30. 20:43

"Agnus Dei" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosGyőrfi ÁdámVarga Imre (bronzöntő, közreműködő)Bácsi Lajos (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
411744
Feltöltve
2020.07.30. 20:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 109.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.30. 20:43

"Agnus Dei" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosGyőrfi ÁdámVarga Imre (bronzöntő, közreműködő)Bácsi Lajos (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
411745
Feltöltve
2020.07.30. 20:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 28.7mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.30. 20:43

"Agnus Dei" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosGyőrfi ÁdámVarga Imre (bronzöntő, közreműködő)Bácsi Lajos (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
411746
Feltöltve
2020.07.30. 20:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 92.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.30. 20:43

"Agnus Dei" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosGyőrfi ÁdámVarga Imre (bronzöntő, közreműködő)Bácsi Lajos (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
411747
Feltöltve
2020.07.30. 20:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • 6.9mm • ISO80

411748
Feltöltve
2020.07.30. 20:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 47.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.30. 20:43

"Agnus Dei" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosGyőrfi ÁdámVarga Imre (bronzöntő, közreműködő)Bácsi Lajos (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
411749
Feltöltve
2020.07.30. 20:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO125

411750

411741
Feltöltve
2020.07.30. 20:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.30. 20:43

"Agnus Dei" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosGyőrfi ÁdámVarga Imre (bronzöntő, közreműködő)Bácsi Lajos (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
513753
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2023.01.11. 16:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.01.11. 16:22

513754
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2023.01.11. 16:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ39/10 • 1/400 • 7.8mm • ISO100

513755

513756
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2023.01.11. 16:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.01.11. 16:23
2019. november

"Agnus Dei" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosGyőrfi ÁdámVarga Imre (bronzöntő, közreműködő)Bácsi Lajos (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
513757
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2023.01.11. 16:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

513758
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2023.01.11. 16:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ51/10 • 1/250 • 19mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.01.11. 16:23
2019. november

"Agnus Dei" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosGyőrfi ÁdámVarga Imre (bronzöntő, közreműködő)Bácsi Lajos (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
513759
Fotózva
2019. december
Feltöltve
2023.01.11. 16:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.01.11. 16:25

513760

513761
Fotózva
2019. december
Feltöltve
2023.01.11. 16:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ47/10 • 1/320 • 14.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.01.11. 16:26
2019. december

"Agnus Dei" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosGyőrfi ÁdámVarga Imre (bronzöntő, közreműködő)Bácsi Lajos (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
513762
Fotózva
2019. december
Feltöltve
2023.01.11. 16:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ37/10 • 1/500 • 6.7mm • ISO100

513763

513764
Fotózva
2019. december
Feltöltve
2023.01.11. 16:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ43/10 • 1/200 • 10.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.01.11. 16:26
2019. december
Összesen 22 fotó

Műlap története

23.01.11. 16:26
4 új fotót töltöttem az "Agnus Dei" műlaphoz
23.01.11. 16:25
2 új fotót töltöttem az "Agnus Dei" műlaphoz
23.01.11. 16:23
3 új fotót töltöttem az "Agnus Dei" műlaphoz
23.01.11. 16:22
3 új fotót töltöttem az "Agnus Dei" műlaphoz
20.10.01. 08:31
Az "Agnus Dei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.08.15. 19:25
Az "Agnus Dei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.08.08. 23:59
TundeK62 publikálta "Agnus Dei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.