Fehéregyháza (Albeşti), Múzeum utca 97.

A Petőfi emlékparkban, a Turulmadaras emlékmű közelében, a főbejárattól balra.

Avatás2003. július 27.


Sántha Imre Géza
2020.07.30. 13:12
A fehéregyházi Petőfi emlékparkban több, Petőfihez kötődő szobor, dombormű található. Ezek közül az egyik a Giuseppe Cassone (1843-1910) költő, műfordító, irodalmár, Petőfi verseinek olasz fordítójának emlékműve, fal-talapzatra szerelt domborműve, mely a park többi, újabb szoborművéhez hasonlóan Kiskunfélegyháza város adománya. Lantos Gyöngyi csongrádi alkotását előbb Fehéregyházán, majd ennek egy másodpéldányát egy év múlva (2004. március 15.) Kiskunfélegyházán is felavatták.
Cassone Petőfi műveinek csaknem háromnegyed részét fordította olaszra, a magyar költőt, az ő kitartó hősiességét amúgy is nagyon tisztelte, már ifjú korától kezdve tanulva a magyar nyelvet. A következőket írta Meltz Károlynak Kolozsvárra: „Rajongok Petőfiért, a zseniális költőért, aki egyike a világ legnagyobb dalnokainak, s gondosan tanulom a magyar nyelvet, hogy hazámat Petőfi válogatott költeményeinek fordításával gazdagíthassam”.
Források:
Dombormű. Petőfi népe. Kecskemét. 58/176 szám. 2003 július 30.
Bölöni Domokos: Emlékezés Fehéregyházán. Népújság (Marosvásárhely), 2003 július 28.
https://www.e-nepujsag.ro/articles/petofi-olaszul-marosvasarhelyen



Kapcsolódó
Giuseppe Cassone

Cím alapján hasonló

"Giuseppe Cassone" c. alkotás fotói Fehéregyháza (Albeşti) településről

Feltöltő
Azonosító
411532
Feltöltve
2020.07.29. 22:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.29. 22:19

"Giuseppe Cassone" c. alkotás fotói Fehéregyháza (Albeşti) településről

Feltöltő
Azonosító
411533
Feltöltve
2020.07.29. 22:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/18 • 9.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.29. 22:19

"Giuseppe Cassone" c. alkotás fotói Fehéregyháza (Albeşti) településről

Feltöltő
Azonosító
411534
Feltöltve
2020.07.29. 22:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/240 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.29. 22:20

"Giuseppe Cassone" c. alkotás fotói Fehéregyháza (Albeşti) településről

Feltöltő
Azonosító
411535
Feltöltve
2020.07.29. 22:20
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/7 • 9.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.29. 22:20

"Giuseppe Cassone" c. alkotás fotói Fehéregyháza (Albeşti) településről

Feltöltő
Azonosító
411536
Feltöltve
2020.07.29. 22:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/125 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.29. 22:20

"Giuseppe Cassone" c. alkotás fotói Fehéregyháza (Albeşti) településről

Feltöltő
Azonosító
411538
Feltöltve
2020.07.29. 22:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/60 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.29. 22:23

"Giuseppe Cassone" c. alkotás fotói Fehéregyháza (Albeşti) településről

Feltöltő
Azonosító
411540
Feltöltve
2020.07.29. 22:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/58 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.29. 22:28
Összesen 7 fotó

Műlap története

4 perce
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Giuseppe Cassone" feltöltésünket!
5 napja
Sántha Imre Géza publikálta "Giuseppe Cassone" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.