Sopronnémeti, Rábaköz pihenőhely
További képek a Fotólistában

Angol cím:Tin Christ

Avatás2020. május 27.

Majoros Áron
2020.08.02. 15:54
Az m86 Rábaközi pihenőnél kialakított emlékhely Magyarországon a XV. század óta meglévő útszéli kereszt, illetve szent szobor állításának tradícióját követi és hagyományát erősíti meg. Az út menti kereszt és szent szobor állítás megemlékező, hálaadó, gonoszűző funkcióval is rendelkezik.
Az m86 Rábaközi pihenőnél kialakított emlékhely a két szobor közül az egyik a Pléhkrisztus, és a másik az Áldó Mária, melyek az adott útszakaszon elhunyt embereknek állítanak méltó emléket. Lehetőség van a elcsendesedés mellett az imádságra, ugyanakkor a névtáblák és koszorúk elhelyezésére is.
A két szobornál Majoros Áron Zsoltra jellemző szobrászati formanyelv jelenik meg, mely sajátos hidat képez a klasszikus archaikus plasztikai gondolkodás és a napjaikat megújító, layerekből építkező képi-téri szemléletnek. A szobrok rétegekből épülő rendszere beengedi a fényt, ezáltal oldja a test tömegét és helyet ad a szakrális, transzcendens tartalomnak.
Források:
https://colas.hu/colas-hungaria/hir/m86-rabakozi-pihenonel-kialakitott-emlekhely-tortenete/ (Itt az általam átadott műleírás szerepel.)

Majoros Áron műlapja

Kapcsolódó
Áldó Mária

Cím alapján hasonló

"Pléhkrisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronnémeti
Feltöltő
Azonosító
411094
Feltöltve
2020.07.27. 20:45
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 70D
ƒ0/1 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Majoros Áron 20.07.27. 20:45

"Pléhkrisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronnémeti
Feltöltő
Azonosító
411091
Feltöltve
2020.07.27. 20:41
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 70D
ƒ56/10 • 1/800 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Majoros Áron 20.07.27. 20:41

"Pléhkrisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronnémeti
Feltöltő
Azonosító
411092
Forrás
majorosaron.com
Feltöltve
2020.07.27. 20:42
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 70D
ƒ56/10 • 1/800 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Majoros Áron 20.07.27. 20:42

"Pléhkrisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronnémeti
Feltöltő
Azonosító
411093
Feltöltve
2020.07.27. 20:45
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 70D
ƒ0/1 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Majoros Áron 20.07.27. 20:45

"Pléhkrisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronnémeti
Feltöltő
Azonosító
411095
Feltöltve
2020.07.27. 20:46
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 70D
ƒ35/10 • 1/2500 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Majoros Áron 20.07.27. 20:46

"Pléhkrisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronnémeti
Feltöltő
Azonosító
446532
Feltöltve
2021.06.21. 10:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.06.21. 10:13

"Pléhkrisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronnémeti
Feltöltő
Azonosító
446533
Feltöltve
2021.06.21. 10:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.06.21. 10:14

"Pléhkrisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronnémeti
Feltöltő
Azonosító
446534
Feltöltve
2021.06.21. 10:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.06.21. 10:14

"Pléhkrisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronnémeti
Feltöltő
Azonosító
446535
Feltöltve
2021.06.21. 10:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/640 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.06.21. 10:14

"Pléhkrisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronnémeti
Feltöltő
Azonosító
446536
Feltöltve
2021.06.21. 10:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.06.21. 10:14

"Pléhkrisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronnémeti
Feltöltő
Azonosító
446537
Feltöltve
2021.06.21. 10:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ105/10 • 1/200 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.06.21. 10:14
Összesen 11 fotó

Műlap története

21.06.21. 10:14
1 új fotót töltöttem a "Pléhkrisztus" műlaphoz

21.06.21. 10:13
1 új fotót töltöttem a "Pléhkrisztus" műlaphoz
20.08.02. 15:54
A közösség publikálta Majoros Áron "Pléhkrisztus" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.