Budapest, V. kerület, Erzsébet tér 2.

Alternatív, helyi címek:A Türsch-ház épületdísze

Budapest
V. kerület, Erzsébet tér 2.
Az épület homlokzatán.

Felállítás1873

Gottgeb Antal (építész, közreműködő)

Dénes Ildikó
2020.07.26. 15:53
Az épületet eredetileg Burgmann Károly termény-és textilnagykereskedő építtette Hild József terve alapján 1841-ben. Türsch Nándor nagykereskedő, tulajdonába véve 1868-ban Gottgeb Antal építésszel átépíttette a homlokzatot, majd 1873-ban háromemeletes lakóházzá alakíttatta. Ekkor kerülhetett a homlokzatra a Merkúr-fej, a kereskedelem istenének ábrázolása. Teljesen jogosan, mindkét tulajdonosa nagykereskedő volt.

„Merkúr, a római isten eredetileg a kereskedelem istene volt, latin nevéből származik a merchant és a commerce szó is, később azonosították őt Hermésszel (görög istennel), a mozgás, áruszállítás és kereskedelem istenével, az istenek hírnökével. A kereskedelem és a hírnökség között mindig is volt kapocs, hiszen sok hírt az utazó kereskedők vittek el egy-egy faluba, városba.” [2]
„Hermész / Mercurius• Zeusz és Maia fia• istenek hírnöke, vándorok, kereskedők, tolvajok istene, a lant feltalálója (Apollónnak adta); ő vezeti a holtak lelkét az alvilágba• szép fiatal férfi, szárnyas kalap és saru, hírnöki pálca.” [3]
Források:
[1] http://urbface.com/budapest/a-tursch-berhaz
[2] https://kulturpara.blog.hu/2018/02/11/merkur_a_hirvivo
[3] http://www.szbkg.hu/wp-content/uploads/2017/11/Latin_vizsga_kidolgozott_sz%C3%B3beli_t%C3%A9telei.pdf
[4] https://www.belvaros-lipotvaros.hu/_user/tu_dokumentumok/3c_DL_TELKEKRE_VONATK_ELOIRASOK_9_FUGG.pdf



Cím alapján hasonló

"Merkúr-fej" c. alkotás fotói

Alkotó
Gottgeb Antal (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
410641
Feltöltve
2020.07.26. 15:45
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/1000 • 6.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.26. 15:45

"Merkúr-fej" c. alkotás fotói

Alkotó
Gottgeb Antal (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
410642
Feltöltve
2020.07.26. 15:45
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/800 • 12.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.26. 15:45

"Merkúr-fej" c. alkotás fotói

Alkotó
Gottgeb Antal (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
410643
Feltöltve
2020.07.26. 15:45
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ50/10 • 1/1000 • 57.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.26. 15:45

"Merkúr-fej" c. alkotás fotói

Alkotó
Gottgeb Antal (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
410644
Feltöltve
2020.07.26. 15:45
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/800 • 46.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.26. 15:45

"Merkúr-fej" c. alkotás fotói

Alkotó
Gottgeb Antal (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
410645
Feltöltve
2020.07.26. 15:45
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ50/10 • 1/800 • 62.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.26. 15:45

"Merkúr-fej" c. alkotás fotói

Alkotó
Gottgeb Antal (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
410646
Feltöltve
2020.07.26. 15:45
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ56/10 • 1/640 • 116mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.26. 15:45

"Merkúr-fej" c. alkotás fotói

Alkotó
Gottgeb Antal (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
410647
Feltöltve
2020.07.26. 15:45
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ56/10 • 1/500 • 125mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.26. 15:45

"Merkúr-fej" c. alkotás fotói

Alkotó
Gottgeb Antal (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
410648
Feltöltve
2020.07.26. 15:45
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/1600 • 12.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.26. 15:45

"Merkúr-fej" c. alkotás fotói

Alkotó
Gottgeb Antal (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
417896
Fotózva
2014. február
Feltöltve
2020.09.27. 16:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/210 • 6.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.09.27. 16:44
2014. február

"Merkúr-fej" c. alkotás fotói

Alkotó
Gottgeb Antal (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
417897
Fotózva
2014. február
Feltöltve
2020.09.27. 16:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ330/100 • 1/240 • 52.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.09.27. 16:44
2014. február
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.09.05. 13:03
Megérintettem a "Merkúr-fej" alkotást
22.11.22. 15:01
Megérintettem a "Merkúr-fej" alkotást
20.09.27. 16:44
2 új fotót töltöttem a "Merkúr-fej" műlaphoz
20.07.27. 09:35
A "Merkúr-fej" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.07.26. 15:53
Dénes Ildikó publikálta "Merkúr-fej" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.