Római zarándoklat
A magyar nyelvű liturgia bevezetését szerették volna elérni a pápánál. Ez sikerült is, majd nem sokkal később, 1912-ben megalakult a hajdúdorogi püspökség.
Ennek állít emléket a mű. Középen a pápa bronzalakja van, két szélén pedig a mészkő talapzaton arcok, a hívek láthatóak.
A szobrásznő a 100 éves évfordulóra készítette el a művet, és 2000 pünkösdjén avatták fel.
A zarándoklat előzménye a magyar nyelv liturgikus használatának szentszéki betiltása volt, ami 1896 szeptemberében történt. A magyar liturgikus nyelv betiltásával egyidejűleg befolyásos szentszéki tisztségviselők a magyar görögkatolikusok létét is megkérdőjelezték. A zarándoklat egyik célja ezért annak bizonyítása volt, hogy a magyar görögkatolikusok léteznek. A magukkal vitt kérvényben kérelmezték a tiltás feloldását és annak az akkor már több mint egy évszázados nyelvhasználati gyakorlatnak a szentesítését, melynek egyik központja Hajdúdorog, a legnagyobb lélekszámú görögkatolikus parókia volt. A tiltás visszavonását ugyan nem tudták elérni, de a Szentszék belátta, hogy a magyar görögkatolikusok léteznek és a liturgikus nyelvhasználat tekintetében valós lelkipásztori igényt fogalmaznak meg. Ezért a tiltást ugyan nem oldották fel, de a gyakorlatot többé nem szankcionálták. Amikor 1912-ben a magyar görögkatolikusok számára Ferenc József király és X. Piusz pápa megalapította a Hajdúdorogi Egyházmegyét, az alapító bulla liturgikus nyelvként az ógörögöt írta elő. A magyar nyelv liturgikus használatának szentesítése a II. vatikáni zsinat (1962-1965) liturgikus rendelkezései révén valósult meg. [2]
A magyar liturgia szentesítését és a Hajdúdorogi Egyházmegye megalapítását kezdeményező mozgalmat Farkas Lajos (1821-1894), Hajdúdorog főhadnagya (polgármestere) indította útjára az 1868-as első magyar görögkatolikus kongresszus megszervezésével. Attól kezdve az 1894-ben bekövetkezett haláláig a mozgalom vezetője volt. [3]
[2] A zarándoklat távoli és közvetlen előzményeinek és a magyar görögkatolikus történet legújabb feldolgozása: Véghseő Tamás: Bizánci rítus, katolikus hit, magyar identitás. Magyar görögkatolikusok. Nyíregyháza, 2023, Collectanea Athanasiana, Studia, vol. 14.
[3] Farkas Lajos halála előtt összefoglalta a mozgalom történetét, amit 1896-ban György Endre adott ki: Farkas Lajos: Egy nemzeti küzdelem története, Budapest, 1896.
Blogbejegyzések a műlapról

Földhajó

"Római zarándoklat" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ35/10 • 1/800 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Római zarándoklat" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/500 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Római zarándoklat" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/500 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Római zarándoklat" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Római zarándoklat" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/320 • 6.9mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Római zarándoklat" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 18.8mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Római zarándoklat" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/800 • 7.1mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Római zarándoklat" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/400 • 6.1mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Római zarándoklat" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/250 • 6.1mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Római zarándoklat" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 20mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Római zarándoklat" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 51.6mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Római zarándoklat" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/100 • 8.6mm • ISO80