A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank – timpanon körüli szobrok

Budapest, V. kerület, Széchenyi István tér 3-4.

Budapest
V. kerület, Széchenyi István tér 3-4.
A tér felőli homlokzaton, a timpanon felett, annak két oldalán.

Felállítás1918

Göröntsér Vera
2020.07.25. 17:05
A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank (ma Belügyminisztérium) építésének története elég összetett. Tervezésére a pályázatot Alpár Ignác nyerte el, de az alapok elkészülte után Quittner Zsigmond vette át, akinek így feladata lett saját terveinek illesztése az előzőekkel. Az így, 1909-re elkészült épület az, ami a mai József Attila utca sarkán látható. Ebben az időben a Széchenyi (akkor Ferenc József) téren még állt az ún. Coburg palota, amit a bank megvásárolt, lebontatta és több építész felkérésével javaslatot kért a telek felhasználására. Az eredmény: helyére újabb épületrész tervezete, vagyis a bővítés. A pályázaton újra Alpár Ignác nyert, így 1913-ban megbízták a telek beépítésével, ami 1918-ra történt meg. A megoldás olyan sikeres lett, hogy észre sem lehet venni, hogy tk. két épületet látunk egymás mellett – méghozzá két építész munkáját – közel 10 év időbeli eltolódással. [1]
Mindez azt hozta magával, hogy a korábbi kutatásaim, amik az épületet díszítő művek alkotóit igyekeztek azonosítani, új nekifutást igényeltek. Lehetett ugyan feltételezni, hogy a korábbi épületrészen Quittner által is "ornamentális szobrász"-ként jelzett Maróti Géza folytathatta munkáját (részleteket ld. a kapcsolt lapon), de a korábban átnézett források nem támasztották alá, az Építő Ipar c. műszaki hetilap nem számol be a bővítés részleteiről (vagy nem találtam).
Medvey Lajos kissé szűkszavú, inkább lexikon tömörségű összefoglalókat tartalmazó könyvében azonban találtam ide vonatkozó információt: "Timp. melletti négy alak (har.) és egyéb díszítőszobrászat: Maróti Géza...". [2] Így abban biztos lehetek, hogy a négy allegorikus figura az ő munkája.
A fényképek elkészítése elég nehéz volt. A térre ugyan átjutottam, de a négy emeletes épület tetején látható alkotások még onnan fotózva is torzultak. Később átmentem a Duna másik oldalára, ahonnan jóval kiegyensúlyozottabb képek készülhettek, de a részletek bemutatása már nehézségekbe ütközött.
A timpanon felett tehát négy "alak" áll. Két szélen egy-egy férfi, a középrész két oldalán egy-egy nőalak. Nagyon nehéz megállapítani, mit tartanak a kezükben, amiből – bővebb leírás hiányában is – következtetni lehetne az "üzenetre".
A két férfi mindössze egy vállára vetett leplet visel, ami itt-ott azért takarja testét is. A bal oldali kezében lévő tárgy kevésbé felismerhető, de bal lábánál egy kaptár látható, ami a pénzintézetek, bankok jól ismert jelképe. A két középső nőalak öltözéke jóval szemérmesebb, egyikük kezében iratok (talán az épület tervei), másikuk azonban mindössze virágok csokrát tartja. Igaz, másik kezét kevésbé látom. A jobb szélen lévő férfi bal kezében egy tömböt (könyv?) tart, másik lábánál talán egy üllő, háta mögül egy fogaskerék (?) kandikál ki. Így feltételezhető, hogy ő az ipar megtestesítője, de az is lehet, hogy a közbülső hölgy kezében nem virág, hanem valami olyan növény látható, ami szerint ő talán a mezőgazdaságot képviseli.
A távolról készült képeken jól látható az arcok, a testtartás és a leomló leplek, ruházat finom kidolgozása, valamennyi figura bőven illik Maróti közismerten igényes munkásságába, ami az épületeket díszítő alkotásaira is igaz.
Források:
[1] Hajós György: Roosevelt tér (ma Széchenyi tér)(Bpest., 2003.)
[2] Medvey Lajos: Vezető Budapest szobrait megtekintéséhez (1939.) p.43.

"A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank – timpanon körüli szobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
410001
Fotózva
2018. május
Feltöltve
2020.07.21. 09:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/400 • 129mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.21. 09:36

410003

410002

409998
Fotózva
2018. május
Feltöltve
2020.07.21. 09:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/500 • 109.3mm • ISO80

409999

409997

409990
Fotózva
2018. május
Feltöltve
2020.07.21. 09:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/400 • 64.3mm • ISO80

Göröntsér Vera 20.07.21. 09:31

409989
Fotózva
2018. május
Feltöltve
2020.07.21. 09:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/800 • 17mm • ISO80

409995
Fotózva
2018. május
Feltöltve
2020.07.21. 09:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/400 • 77.8mm • ISO80

409991

409993
Fotózva
2018. május
Feltöltve
2020.07.21. 09:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/500 • 129mm • ISO80

409996
Fotózva
2018. május
Feltöltve
2020.07.21. 09:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/500 • 41.1mm • ISO80

409994
Fotózva
2018. május
Feltöltve
2020.07.21. 09:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/500 • 125.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.21. 09:31
2018. május

"A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank – timpanon körüli szobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
410000
Fotózva
2018. május
Feltöltve
2020.07.21. 09:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/500 • 24.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.21. 09:36
2018. május

"A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank – timpanon körüli szobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
409992
Fotózva
2018. május
Feltöltve
2020.07.21. 09:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/400 • 21.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.21. 09:31
2018. május
Összesen 15 fotó

Műlap története

23.02.24. 12:19
Megérintettem az "A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank – timpanon körüli szobrok" alkotást
20.07.26. 17:06
Az "A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank – timpanon körüli szobrok" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.07.25. 17:05
Göröntsér Vera publikálta "A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank – timpanon körüli szobrok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.