Szolnok, Dr. Béres József sétány

Szolnok
Dr. Béres József sétány
A Pálfy Jánosről elnevezett középiskola előtti támfal ártér felöli lépcsőzetén.

Készítés2019. szeptember

kalaposlány
2020.07.10. 13:59
A szolnoki Tiszavirág gyaloghídon a város felé haladva, s ballra letekintve, a Tisza-parti árvízvédelmi támfal oldalában lévő nagylépcsőn figyelemfelkeltő festést láthatunk. A gyaloghídról le kell mennünk a Tisza-parti árterületre, s onnan, szembefordulva a Pálfy Jánosról elnevezett középiskolával, elénk tárul a grandiózus mű.

Mint ahogy gondoltam, s egy kis utánakereséssel meg is győződhettem róla, újra a szolnoki magiszteresek alkotását találtam meg. A szolnoki Magiszter Alapfokú Művészeti Iskola 13 diákja fogott neki 2019. szeptemberben egy újabb köztéri alkotásnak, tanáraik és támogatóik segítségével, a Közép-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság anyagi támogatásával. [1]

A támfal lépcsőfestése 800 négyzetméternyi összterületű. A munka nehézségét fokozta, hogy a festést a lépcsők magas függőleges oldalain, a fellépőkön készítették el, sávokban. Fontos szempont volt, hogy az ábrázolt minták sávjainak, a távolról szemlélő részére pontosan egy képpé kellett összeállnia.

Páncsics Edina tanárnőjük nyilatkozatából megtudhatjuk, hogy a projektet komoly tervező munka előzte meg. Ez esetben a tervük az volt, hogy a Tiszát szimbolizáló motívumokat, a város színeit jelenítik majd meg ecsettel, aprólékosan kidolgozott, látványos mintákkal. Sok terv készült, melyekből három motívumvilágot választottak ki megvalósításra, egy Tisza-partot idéző részletet a gólyákkal, a magyar mondavilágot felidéző csodaszarvasokat és a tradicionális szín és formavilágot megjelenítő mintarészleteket. [2]

Az alkotási munkálatokat nyomon-követő videó-felvételből megismerhetjük e munka részleteit és megvalósulását a kezdeti lépésektől a befejező csoportképig. A középiskolás diákok művészi munkájába segítőként beszállt két tanáruk, Páncsics Edina és Györe Zoltán, valamint a munkájukat segítendően, a színezésbe besegítő grafikusok és dekoratőrök is. A széles, nagyméretű papírcsíkokon előzetesen elkészített mintarészeket térdelő, guggoló testtartásban lehetett csak megvalósítani, s ezt tovább nehezített a nagy hőség, is. Kora reggel megkezdték a munkát, amit délelőtt 11 óráig tudtak végezni, majd a következő napon folytatni, s így tovább. [2]

A végeredmény megérte a fáradozást. Egy különleges köztéri alkotással gazdagodott kezük nyomán a város. A festési munkákat végző magiszteres diákok névsora: Bíró Edina, Bíró Mónika, Buzsáki Luca, Buzsáki Sára, Garai Linda, Lengyel Renáta, Nagy Brigitta, Oláh Bence, Oláh Zsiga, Szabó Nikolett, Szalai Zsuzsa, Szepesi Krisztina, Zsiga Réka. [3] Neveikkel bizonyára találkozni fogunk a jövőben.
Források:
[1] Szoljon.hu: Újra magiszteres diákok alkotnak a támfalon c., 2019.08.28-i cikk: https://www.szoljon.hu/kozelet/helyi-kozelet/ujra-magiszteres-diakok-alkotnak-a-tamfalon-1885807/
[2] Szolnoktv.hu: Lépcsőfestés a Tisza-parton c., 2019.08.29-i tudósítása, videóval: http://www.szolnoktv.hu/hirek/?article_hid=55597
[3] Magiszter AMI lépcsőfestés Szolnok c. videó, youtube.com:
https://www.youtube.com/watch?v=xxw3ARUKMnk

kalaposlány műlapja

Cím alapján hasonló

"Festett lépcsők" c. alkotás fotói Szolnok településről

Feltöltő
Azonosító
408832
Feltöltve
2020.07.10. 12:46

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.07.10. 12:46

408837
Feltöltve
2020.07.10. 12:48

kalaposlány 20.07.10. 12:48

408834

408835
Feltöltve
2020.07.10. 12:47

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.07.10. 12:47

"Festett lépcsők" c. alkotás fotói Szolnok településről

Feltöltő
Azonosító
408833
Feltöltve
2020.07.10. 12:46

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.07.10. 12:46

"Festett lépcsők" c. alkotás fotói Szolnok településről

Feltöltő
Azonosító
408836
Feltöltve
2020.07.10. 12:48

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.07.10. 12:48

"Festett lépcsők" c. alkotás fotói Szolnok településről

Feltöltő
Azonosító
408838
Feltöltve
2020.07.10. 12:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.07.10. 12:49

408839

408840
Feltöltve
2020.07.10. 12:49
EXIF információk...
LG Electronics / LG-K350n
ƒ24/10 • 1/482 • 3.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.07.10. 12:49

"Festett lépcsők" c. alkotás fotói Szolnok településről

Feltöltő
Azonosító
408842
Feltöltve
2020.07.10. 13:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.07.10. 13:01
Összesen 10 fotó

Műlap története

26 órája
kalaposlány publikálta "Festett lépcsők" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.