Szent László mellszobra

Kézdiszentlélek (Sânzieni), 114 megyei út

A község keleti részén, a katolikus műemléktemplomhoz vezető út mellett egy kis parkban.

Avatás2017. augusztus 20.

Sántha Imre Géza
2020.07.07. 10:28
A felsőháromszéki székely, többségében római katolikus felekezetű nagyközségben, Kézdiszentléleken a Szent István kultusz honosodott meg, lévén, hogy a falu fölötti Perkő hegyén lévő kápolna az első magyar király emlékére van felszentelve és itt minden év augusztus 20-án a környék székelysége ünnepli az államalapító királyt. A község vezetősége úgy döntött, hogy a másik jeles magyar szent király, Szent László emlékére is szobrot állít. A Tódor Előd kézdivásárhelyi művész által megmintázott bronzszobor a Szent Lélek tiszteletére szentelt vártemplomhoz vezető útkereszteződés mellett kialakított kis parkba került felállításra, olyan helyen ahol akár a pünkösdi nagybúcsú, akár a perkői Szent István búcsú zarándokai útbaejtik, megpihenhetnek a közelében. A szobor zömök talapzatát a közeli bányából származó homokkőből a helyi Bartalis Béla készítette el.
A 2017 augusztus 20-i zarándok-ünnepségek alkalmával felavatott szobrot Ft. Tamás József katolikus segédpüspök áldotta meg.
Források:
Iochom István: Szent László-szobrot avattak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy). 2017 augusztus 21.
https://www.hirmondo.ro/korkepek/szent-laszlo-emlekezete/

Közös gyűjteményben
Szent László-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kézdiszentlélek (Sânzieni)
Feltöltő
Azonosító
408405
Feltöltve
2020.07.06. 23:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ410/100 • 1/1000 • 8.5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.06. 23:06

"Szent László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kézdiszentlélek (Sânzieni)
Feltöltő
Azonosító
408406
Feltöltve
2020.07.06. 23:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ420/100 • 1/1200 • 9.1mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.06. 23:06

"Szent László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kézdiszentlélek (Sânzieni)
Feltöltő
Azonosító
408407
Feltöltve
2020.07.06. 23:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/2000 • 5.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.06. 23:07

"Szent László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kézdiszentlélek (Sânzieni)
Feltöltő
Azonosító
408408

408409
Feltöltve
2020.07.06. 23:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ390/100 • 1/1500 • 6.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.06. 23:07

"Szent László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kézdiszentlélek (Sânzieni)
Feltöltő
Azonosító
408410
Feltöltve
2020.07.06. 23:07
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/1300 • 5.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.06. 23:07

"Szent László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kézdiszentlélek (Sânzieni)
Feltöltő
Azonosító
408411
Feltöltve
2020.07.06. 23:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/680 • 9.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.06. 23:08

"Szent László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kézdiszentlélek (Sânzieni)
Feltöltő
Azonosító
408412
Feltöltve
2020.07.06. 23:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ500/100 • 1/640 • 16.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.06. 23:08
Összesen 8 fotó

Műlap története

20.07.07. 10:28
Sántha Imre Géza publikálta "Szent László mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.