Braun József és családja síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út 16.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Belatini Braun József síremléke

Budapest
VIII. kerület, Fiumei út 16.
ÁJ. 18. jelű sírhely

Felállítás1918

Nem köztéri:Temető, sírkert
Göröntsér Vera
2020.07.03. 18:32
A széttárt szárnyú, szecessziós köntösbe öltözött angyal belatini Braun József (1824–1903) és családja síremlékét díszíti. Alkotója Sződy Szilárd. [1] Ennyi, ami szerepel a Budapesti Negyed gyűjteményében.

A 2018-ban kiadott Nemzeti nagylétünk nagy temetője, javított és kiegészített jegyzék kicsit több információt tartalmaz. Így megtudható, az itt nyugvó családfő pezsgőgyáros volt. Apósa: Wágner Dániel, gyógyszerész, fia, aki már a nemesi címet vezetéknévként viselte: Belatiny Artúr (gyáros). 1912-ig a családi emlék a bal 400-as jelű sírhelyen volt, majd exhumálás után került jelenlegi helyére, míg a síremlék 1918-ban készült.

A sírban nyugvó Braun Rudolf későbbi generációhoz tartozó családtag oldalán a véset megemlékezik arról a kér gyermekről, akik nyilván a családhoz tartoztak, de idegenben hunytak el.
A család meglehetősen kiterjedt, az interneten keresve legalábbis elég sok találat volt.. Érdemi információt (a fentieken felül) nem sokat találtam, pontosabban Belatiny Artúrról (1903-ig Braun), aki "pezsgőgyáros és bornagykereskedő, az Országos Központi Mintapince főbizományosa" volt, többet [3], ő azonban nem ebben a síremlékben, sőt nem a Fiumai úti Sírkertben nyugszik.

Magáról, a síremlékről semmiféle leírást nem találtam. Annyi biztos, hogy az árkádsoron gazdag családok váltottak sírhelyet. Ez a síremlék nekem ezt juttatja az eszembe. Az angyal kicsit hivalkodó, "korabeli" öltözékben picit idegen hatást kelt a síremlék felett, mögötte lévő kereszt alig észrevehető Tekintete átható, szomorúságot nem igazán látok benne.
Általában igaz, a temetői művészetnek nincs irodalma. Szívesen olvasnék egy korabeli leírást/kritikát erről az alkotásról is.
Források:
[1] Tóth Vilmos: A Kerepesi úti temető 1999-ben (Budapesti Negyed, 25. 1999. ősz): https://library.hungaricana.hu/hu/view/BFLV_bn_25_07_1999_3_2/?pg=104&layout=s&query=sz%C5%91dy
[2] Tóth Vilmos: Nemzeti nagylétónk nagy temetője" (2018) p.126.
[3] http://intezet.nori.gov.hu/national-tombs/budapest/farkasreti-temeto/belatiny-artur-belatini-1903-ig-braun-artur/

Cím alapján hasonló

"Braun József és családja síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
408108
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2020.07.02. 15:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.02. 15:06

408110
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2020.07.02. 15:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 10.7mm • ISO160

408112
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2020.07.02. 15:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 10.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.02. 15:06
2016. március

"Braun József és családja síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
408114
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2020.07.02. 15:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO80

408111

408107

408116

408109
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2020.07.02. 15:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • 10.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.02. 15:06
2016. március

"Braun József és családja síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
408118
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2020.07.02. 15:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.02. 15:06
2016. március

"Braun József és családja síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
408115

408119
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2020.07.02. 15:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 13.6mm • ISO200

408117
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2020.07.02. 15:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/125 • 6.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.02. 15:06
2016. március

"Braun József és családja síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
408120

408113
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2020.07.02. 15:06
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 10.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.02. 15:06
2016. március

"Braun József és családja síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
504860
Feltöltve
2022.10.16. 00:03
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ40/10 • 1/100 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.16. 00:03

"Braun József és családja síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
504861
Feltöltve
2022.10.16. 00:03
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ45/10 • 1/100 • 28.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.16. 00:03

"Braun József és családja síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
504862
Feltöltve
2022.10.16. 00:03
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ49/10 • 1/100 • 37.1mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.16. 00:03

"Braun József és családja síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
504863
Feltöltve
2022.10.16. 00:03
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ45/10 • 1/100 • 13.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.16. 00:03
Összesen 18 fotó

Műlap története

22.10.16. 00:03
4 új fotót töltöttem a "Braun József és családja síremléke" műlaphoz
20.07.03. 18:32
Göröntsér Vera publikálta "Braun József és családja síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.