Istenhegyi keresztút

Budapest
I. kerület, Diana utcai tér
Az Istenhegyi Szent László-templom előtt

Avatás2020. április 10.

Taraczky Dániel (tervező, közreműködő)

Dénes Ildikó
2020.07.01. 10:31
Az Istenhegyi Szent László-templom előtt felállított keresztutat 2020. április 10.-én, a karantén miatt kevés jelenlevő előtt Kocsis István plébános áldotta meg. 2020. június 20.-án Mohos Gábor püspök szabadtéri szentmise keretében szentelte fel. Bár mindkét cikkben megáldást említenek, ha jól tudom a felszentelést püspök teheti meg.
Az Istenhegyi Szent László-plébánia adományokból valósította meg a keresztutat, a bronz domborműveket B.Kopp Judit családja adományozta, a a többi adományozó a stációoszlopok felállításához járult hozzá.
„Kopp Judit már súlyos betegen, halála előtt készítette el a domborműveket, és hagyta családjára. Amikor a család értesült róla, hogy kálváriát szándékozik létesíteni a plébánia, kézenfekvő volt, hogy felajánlják a domborműveket.” [1]

A keresztút stációi karcsú, magas oszlopok, a stációdomborművek mérete kb. 20 x 40 cm. A szokásostól eltérően 15 stáció van, a 15. stáció Jézus feltámadása. A stációoszlopok oldalain adományozók neve van feltüntetve. Az utolsó stáció bronz tábláján olvasható, hogy B. Kopp Judit a domborművek alkotója és gyermekei ajándékozták.
A KOVID 19 karatén utáni első fotózásom. Nem volt könnyű az aránylag kis domborművek fotózása. Kifejezetten nem napsütéses időben mentem fotózni, hogy a képek egyöntetűek legyenek. Ne legyen nagyon megvilágított és ne legyen árnyékos. Időközben az eső is eleredt. Készítettem vakus és nem vakus képeket is.

Tagi gyűjteményben
Kálváriák

Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Istenhegyi keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
B. Kopp JuditTaraczky Dániel (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
407960
Feltöltve
2020.07.01. 10:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/320 • 7.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.01. 10:11
Feldolgozás alatt...

"Istenhegyi keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
B. Kopp JuditTaraczky Dániel (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
407961
Feltöltve
2020.07.01. 10:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ28/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.01. 10:11
Feldolgozás alatt...

"Istenhegyi keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
B. Kopp JuditTaraczky Dániel (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
407962
Feltöltve
2020.07.01. 10:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ28/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.01. 10:11
Feldolgozás alatt...

"Istenhegyi keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
B. Kopp JuditTaraczky Dániel (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
407963
Feltöltve
2020.07.01. 10:11
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ180/100 • 1/394 • 4mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.01. 10:11
Feldolgozás alatt...

"Istenhegyi keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
B. Kopp JuditTaraczky Dániel (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
407964
Feltöltve
2020.07.01. 10:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/80 • 10.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.01. 10:11
Feldolgozás alatt...

"Istenhegyi keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
B. Kopp JuditTaraczky Dániel (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
407965
Feltöltve
2020.07.01. 10:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/60 • 18.7mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.01. 10:11
Feldolgozás alatt...

"Istenhegyi keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
B. Kopp JuditTaraczky Dániel (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
407966
Feltöltve
2020.07.01. 10:11
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ180/100 • 1/100 • 4mm • ISO50

407967
Feltöltve
2020.07.01. 10:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/100 • 5.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.01. 10:11
Feldolgozás alatt...

"Istenhegyi keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
B. Kopp JuditTaraczky Dániel (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
407968
Feltöltve
2020.07.01. 10:13
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ180/100 • 1/33 • 4mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.01. 10:13
Feldolgozás alatt...

"Istenhegyi keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
B. Kopp JuditTaraczky Dániel (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
407969
Feltöltve
2020.07.01. 10:13
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ180/100 • 1/222 • 4mm • ISO50

407970

407971
Feltöltve
2020.07.01. 10:13
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/30 • 12.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.01. 10:13
Feldolgozás alatt...

"Istenhegyi keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
B. Kopp JuditTaraczky Dániel (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
407972
Feltöltve
2020.07.01. 10:13
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ180/100 • 1/149 • 4mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.01. 10:13
Feldolgozás alatt...

"Istenhegyi keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
B. Kopp JuditTaraczky Dániel (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
407973

407974

407975
Feltöltve
2020.07.01. 10:13
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ180/100 • 1/152 • 4mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.01. 10:13
Feldolgozás alatt...

"Istenhegyi keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
B. Kopp JuditTaraczky Dániel (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
407976
Feltöltve
2020.07.01. 10:13
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/30 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.01. 10:13
Feldolgozás alatt...

"Istenhegyi keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
B. Kopp JuditTaraczky Dániel (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
407977
Feltöltve
2020.07.01. 10:13
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/125 • 5.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.01. 10:13
Feldolgozás alatt...

"Istenhegyi keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
B. Kopp JuditTaraczky Dániel (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
407978
Feltöltve
2020.07.01. 10:13
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/60 • 5.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.01. 10:13
Feldolgozás alatt...

"Istenhegyi keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
B. Kopp JuditTaraczky Dániel (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
407979
Feltöltve
2020.07.01. 10:13
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/80 • 7.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.01. 10:13
Feldolgozás alatt...

"Istenhegyi keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
B. Kopp JuditTaraczky Dániel (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
407980
Feltöltve
2020.07.01. 10:13
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/40 • 7.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.01. 10:13
Feldolgozás alatt...

"Istenhegyi keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
B. Kopp JuditTaraczky Dániel (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
407981
Feltöltve
2020.07.01. 10:13
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ240/100 • 1/100 • 2mm • ISO50

407982
Feltöltve
2020.07.01. 10:13
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ240/100 • 1/50 • 2mm • ISO50

407983

407984
Feltöltve
2020.07.01. 10:16

Dénes Ildikó 20.07.01. 10:16

407985
Feltöltve
2020.07.01. 10:16
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ240/100 • 1/129 • 2mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.01. 10:16
Feldolgozás alatt...

"Istenhegyi keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
B. Kopp JuditTaraczky Dániel (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
407986

407987
Feltöltve
2020.07.01. 10:16
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ240/100 • 1/149 • 2mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.01. 10:16
Feldolgozás alatt...

"Istenhegyi keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
B. Kopp JuditTaraczky Dániel (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
407988

407989
Feltöltve
2020.07.01. 10:16
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ240/100 • 1/355 • 2mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.01. 10:16
Feldolgozás alatt...

"Istenhegyi keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
B. Kopp JuditTaraczky Dániel (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
407990

407991
Feltöltve
2020.07.01. 10:16
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ28/10 • 1/500 • 5mm • ISO100

407992
Feltöltve
2020.07.01. 10:17

Dénes Ildikó 20.07.01. 10:17

407993

407994
Feltöltve
2020.07.01. 10:17
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ28/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.01. 10:17
Feldolgozás alatt...

"Istenhegyi keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
B. Kopp JuditTaraczky Dániel (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
407995
Feltöltve
2020.07.01. 10:17
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ28/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.01. 10:17
Összesen 36 fotó

Műlap története

24.02.07. 10:39
Megérintettem az "Istenhegyi keresztút" alkotást
23.01.01. 12:56
Megérintettem az "Istenhegyi keresztút" alkotást
21.04.26. 19:57
Megérintettem az "Istenhegyi keresztút" alkotást
20.07.01. 10:31
Dénes Ildikó publikálta "Istenhegyi keresztút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.