Budapest, VIII. kerület, Üllői út 78/b.

Budapest
VIII. kerület, Üllői út 78/b.
A klinika aulájában.

Avatás2020. május 22.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Katie G.
2020.07.18. 21:02
Az Urológiai Klinika 100 éves évfordulóját szoborállítással ünnepelte a Semmelweis Egyetem. A klinika aulájában Szent Liborius, az urológia és a kőbetegségek védőszentjének szobrát avatta fel.
Az avatáson dr. Merkely Béla az egyetem rektora és dr. Nyírády Péter a klinika igazgatója is beszédet mondott. „A test és a lélek összefonása, a gyógyítás és ápolás lelkisége vezetett bennünket arra, hogy a centenáriumra szobrot emeljünk, ami minden hozzánk belépőt emlékeztethet és lelkiekben is segíthet elsősorban a gyógyulásban, de sokszor a hittel és méltósággal viselt betegségben és szenvedésben is” - mondta az igazgató.

Szent Liborius Le Mans második püspöke volt, halála után nyughelyén csodás gyógyulások történtek. XI. Kelemen pápa kezdeményezte szentté avatását, aki maga is felgyógyult vesekőbetegségéből, Liborius közbenjárása által.

A kb. 2 méter magas szobrot, az ötvös-szobrászművész alkotó forrasztással, hajlítással vörösrézből készítette. Szent Liboriust püspöki ruházatban, gyűrűvel és mellkereszttel ábrázolta, balkezében pásztorbotot, jobbkezében nyitott Bibliát tart, rajta 3 kővel. Egyéb anyagokat is felhasznált a szobor kiegészítőihez pl. a Biblia lapjai merített papírból készültek, a kapcsa fémből és bőrből, a pásztorbot fából készült.
Források:
https://semmelweis.hu/hirek/2020/05/26/szoboravatassal-unnepeltek-az-urologiai-klinika-100-eves-evfordulojat/
http://real.mtak.hu/67475/1/MU_2017_3_kopa.pdf

Katie G. műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent Liborius" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
407814
Feltöltve
2020.06.28. 22:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/20 • 5mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 20.06.28. 22:17

"Szent Liborius" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
407809
Feltöltve
2020.06.28. 22:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/20 • 11.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 20.06.28. 22:07

"Szent Liborius" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
407807
Feltöltve
2020.06.28. 22:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/20 • 6.9mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 20.06.28. 22:07

"Szent Liborius" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
407813
Feltöltve
2020.06.28. 22:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/20 • 5mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 20.06.28. 22:10

407799
Feltöltve
2020.06.28. 22:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/20 • 6mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 20.06.28. 22:02

"Szent Liborius" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
407810
Feltöltve
2020.06.28. 22:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/20 • 6.3mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 20.06.28. 22:09

"Szent Liborius" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
407804
Feltöltve
2020.06.28. 22:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/20 • 5mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 20.06.28. 22:04

"Szent Liborius" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
407815
Feltöltve
2020.06.28. 22:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ50/10 • 1/15 • 21.6mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 20.06.28. 22:18

"Szent Liborius" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
407805
Feltöltve
2020.06.28. 22:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/15 • 18mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 20.06.28. 22:06

"Szent Liborius" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
407806
Feltöltve
2020.06.28. 22:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/8 • 13.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 20.06.28. 22:06

"Szent Liborius" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
407802
Feltöltve
2020.06.28. 22:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/10 • 10.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 20.06.28. 22:04

"Szent Liborius" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
407811
Feltöltve
2020.06.28. 22:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/10 • 13.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 20.06.28. 22:09

"Szent Liborius" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
407803
Feltöltve
2020.06.28. 22:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/20 • 5.4mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 20.06.28. 22:04

"Szent Liborius" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
407812
Feltöltve
2020.06.28. 22:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/20 • 6.7mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 20.06.28. 22:10

"Szent Liborius" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
407808
Feltöltve
2020.06.28. 22:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/20 • 9.1mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 20.06.28. 22:07

"Szent Liborius" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
407800
Feltöltve
2020.06.28. 22:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/20 • 5mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 20.06.28. 22:03

"Szent Liborius" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
407801
Feltöltve
2020.06.28. 22:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/15 • 7.1mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 20.06.28. 22:03
Összesen 17 fotó

Műlap története

25 napja
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Szent Liborius" feltöltésünket!
25 napja
Katie G. publikálta "Szent Liborius" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.