Magyarlukafa, Fő utca 44.
További képek a Fotólistában

Magyarlukafa
Fő utca 44.
A kápolna előtt áll, jobbra.

Készítés1915

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2020.06.22. 06:03
Magyarlukafa egy eldugott falucska Baranya és Somogy megye határán. 2019-ben 68 állandó lakosa volt, viszont jó néhány házának távolabb lakó tulajdonosai vannak.

A harangtornyot régen bővítették, az épület terme hétköznap iskola, vasárnap r. k. kápolna volt, Szent Vendel kápolna megnevezéssel. Később is általános iskola maradt. A gyermeklétszám lecsökkenésével funkció nélkülivé vált. Így a lokálpatrióták összefogtak, 2008-ban az épületet felújították és "Lukafa Galéria" névvel kiállítóteremmé tették.

A kápolna keleti homlokzata előtt három homokkő szobor áll. Középen egy kőkereszt van korpusszal. Balra a világháborús hősi emlékmű található. Jobbra egy Szent Vendel-szobor látható.

A Szent Vendel földig érő bő köpenyében áll. Tarisznyája jobb oldalán van, annak szíját bal vállán viseli. Egy bárány kuporog a lábánál.

A talapzaton az 1915-ös évszám jól látszik. Felette a hétsoros, német nyelvű, fraktúr betűs felirat írja le a szobrot állíttató és finanszírozó Josef Zimermann és felesége Teresia Tistl neveit.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.



Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Szent Vendel szobra" c. alkotás fotói Magyarlukafa településről

Feltöltő
Azonosító
406972
Fotózva
2017. július
Feltöltve
2020.06.21. 21:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/640 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.21. 21:50
2017. július

"Szent Vendel szobra" c. alkotás fotói Magyarlukafa településről

Feltöltő
Azonosító
406973
Fotózva
2017. július
Feltöltve
2020.06.21. 21:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.21. 21:51
2017. július

"Szent Vendel szobra" c. alkotás fotói Magyarlukafa településről

Feltöltő
Azonosító
406974
Fotózva
2017. július
Feltöltve
2020.06.21. 21:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.21. 21:51
2017. július

"Szent Vendel szobra" c. alkotás fotói Magyarlukafa településről

Feltöltő
Azonosító
406975
Fotózva
2017. július
Feltöltve
2020.06.21. 21:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.21. 21:52
2017. július

"Szent Vendel szobra" c. alkotás fotói Magyarlukafa településről

Feltöltő
Azonosító
406976
Fotózva
2017. július
Feltöltve
2020.06.21. 22:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/640 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.21. 22:37
2017. július

"Szent Vendel szobra" c. alkotás fotói Magyarlukafa településről

Feltöltő
Azonosító
406978
Fotózva
2017. július
Feltöltve
2020.06.21. 22:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/500 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.21. 22:39
2017. július

"Szent Vendel szobra" c. alkotás fotói Magyarlukafa településről

Feltöltő
Azonosító
406985
Fotózva
2017. július
Feltöltve
2020.06.21. 22:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/500 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.21. 22:40
2017. július

"Szent Vendel szobra" c. alkotás fotói Magyarlukafa településről

Feltöltő
Azonosító
406986
Fotózva
2017. július
Feltöltve
2020.06.21. 22:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/500 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.21. 22:41
2017. július

"Szent Vendel szobra" c. alkotás fotói Magyarlukafa településről

Feltöltő
Azonosító
406987
Fotózva
2017. július
Feltöltve
2020.06.21. 22:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.21. 22:41
2017. július

"Szent Vendel szobra" c. alkotás fotói Magyarlukafa településről

Feltöltő
Azonosító
406991
Fotózva
2017. július
Feltöltve
2020.06.21. 22:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/1000 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.21. 22:42
2017. július
Összesen 10 fotó

Műlap története

9 napja
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Szent Vendel szobra" feltöltésünket!
10 napja
Keszthelyi Sándor publikálta "Szent Vendel szobra" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.