Jónás-ház domborművei

Budapest, V. kerület, Kálmán Imre utca 15.
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Kálmán Imre utca 15. domborművei

Budapest
V. kerület, Kálmán Imre utca 15.
A címen lévő ház homlokzatán.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Jónás Dávid (tervező, közreműködő)

Göröntsér Vera
2020.06.19. 17:35
Nemrégiben éppen csak elsiklottam a Kálmán Imre utcában, ahol több ház homlokzatát néztem ki magamnak. Idő nem volt megállni – máshogy mondva maszkban fotózni nem kellemes –, így visszamentem. Az egyik megjegyzett épülettel szemben (erről egyelőre adatokat nem találtam) "grátisz" vettem észre ezt a szecessziós stílust képviselő házat. Kerestem, találtam – bár túl sok konkrétumot nem tudtam meg.
Jónás Dávid építész "saját beruházása", aki egyben tervezője is az épületnek, elkészülésének éve nem ismert – írja a Szecessziós Magazinhoz tartozó gyűjtemény az épületre vonatkozó oldalán.
Jónás Dávid neve nekem eddig ismeretlen volt, most kevés életrajzi adatot is találtam róla.

Az épület díszítése főképp az erkély domborműveire összpontosul. Két oldalt két-két nőalak látszik, egyikük a fal felé fordul – mint egy szomorú, talán síró asszony, a másik az erkély sarkánál az utca felé néz. Előzőnek arca nem látszik (egyiknek szinte nincs is), az előre nézők fennkölt arckifejezéssel állnak helyükön. A két-két páros beállítása azonos, de kidolgozásukban jól láthatók az eltérések. A ruházat lenge, földig érő, lepelszerű. A befelé forduló hölgyek kontyot viselnek, az elől állók kibontott hajjal állnak, szinte lebegnek. Az erkély középrészén virágokat láthatunk, két szélen szív-forma közepén, bokorszerű növények között. Itt-ott finom kiegészítésként további virágcsokrokat is megfigyelhetünk.
A domborművek nincsenek jó állapotban. Repedések láthatók rajtuk, részint talán a több rétegben felvitt festékréteg sérülései. Nagyon érdekes mégis az a nőalak, akit a borítóképen is látni lehet. A repedések kombinálva az idő okán kicsit elfolyt arcvonásokkal, fátyol hatását keltik addig, amíg a szemlélő jobban meg nem nézi. A nyakánál a jól látható repedezéseken azonban nincs szépíteni való, a domborművek állapota nyugtalanító.
Források:
[1] http://www.szecessziosmagazin.com/budapesthely.php?kerulet=05&cim=kalman-i-u-15&cimtxt=%20CIM

Cím alapján hasonló

"Jónás-ház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Jónás Dávid (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406598
Feltöltve
2020.06.18. 20:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.18. 20:49

"Jónás-ház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Jónás Dávid (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406585
Feltöltve
2020.06.18. 20:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 31.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.18. 20:48

"Jónás-ház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Jónás Dávid (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406587
Feltöltve
2020.06.18. 20:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 127.2mm • ISO200

406590
Feltöltve
2020.06.18. 20:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 57.8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.18. 20:48

"Jónás-ház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Jónás Dávid (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406586

406588
Feltöltve
2020.06.18. 20:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 71.6mm • ISO125

406600
Feltöltve
2020.06.18. 20:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO80

406591
Feltöltve
2020.06.18. 20:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 16.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.18. 20:48

"Jónás-ház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Jónás Dávid (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406593
Feltöltve
2020.06.18. 20:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 71.6mm • ISO250

406595
Feltöltve
2020.06.18. 20:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 51.6mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.18. 20:49

"Jónás-ház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Jónás Dávid (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406596
Feltöltve
2020.06.18. 20:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 44.8mm • ISO200

406597

406594
Feltöltve
2020.06.18. 20:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 33.5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.18. 20:49

"Jónás-ház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Jónás Dávid (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406602
Feltöltve
2020.06.18. 21:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 44.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.18. 21:00

"Jónás-ház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Jónás Dávid (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406584
Feltöltve
2020.06.18. 20:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • 10.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.18. 20:48

"Jónás-ház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Jónás Dávid (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406589

406592

406601
Feltöltve
2020.06.18. 20:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.18. 20:49

"Jónás-ház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Jónás Dávid (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406599
Feltöltve
2020.06.18. 20:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.18. 20:49
Összesen 19 fotó

Műlap története

20.06.19. 17:35
Göröntsér Vera publikálta "Jónás-ház domborművei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.