Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai

Elek, József Attila utca

Elek
József Attila utca
A templom oltár melletti részein az ablakban

Készítés1914

Zintl János (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Benkő Gabriella Emese
2020.06.22. 08:04
Elek kisváros Békés megye keleti határán, a törökdúlás után elnéptelenedett a települést Harruckern János telepítette be németországi sváb telepesekkel és románokkal. A lakosság többsége katolikus vallású volt, a kegyúr templom és temető építése céljából területet adományozott. Az eleki műemléki védelem alatt álló katolikus templom, barokk stílusban épült 1796-ban. 1914-ben adományozott üvegablakait mutatom most be.
Azért érdekesek ezek a díszes ólomüvegek mert, alkotójuk Zintl Jánosnak [2] tudomásom szerint egyetlen fellelhető szignózott munkája. Wenckheim család uradalmán álló templom üvegablakait a család tagjai, és gazdag sváb családok adományozták a katolikus közösségnek.

Két díszes ablak az oltár mögött látható, a többi egyszerűbb üvegek az oldalhajók mindkét oldalán világítják meg a teret.
Az oltár mögött a bal oldalon Szent Erzsébet és az előtte meghajló férje alakja látható. Erzsébetet rózsákkal a kötényében, feje mögött arany glóriával ábrázolja a művész, utalva a "Rózsacsodára" Férje díszes korhű ruhában, lábuk alatt a télen is virágzó rózsakert, felettük a kastély látható.
Jobb oldalon Szent István király a Szent Koronát és országunkat Szűz Máriának ajánlja föl. "Mária királysága" Mária a Kisdeddel karján ül az égi trónuson a felhők között. Lenéz Istvánra aki előtte térdel. A király vállán a koronázási palást, kezében a korona balján egy vörös rojtos párnán a jogar, és az országalma hever. Mindkettejük feje fölött glória ragyog. Az ablakok kerete gazdagon díszített, alul a jobb oldalon az alkotói szignó olvasható.
Az oldalhajók ablakain Nagy Szent Teréz és Szent Antal, egyszerűbb, kevésbé részletes kidolgozású üvegek vannak.
A legenda szerint Szent Antal a gyermek Jézust a karján hordozta, ezt ábrázolta az üvegművész. Szent Teréz jobb kezében kereszttel szerzetesi ruhában, balját a biblián tartva imádkozik. Az ablakok szélén és keretében egységes aranyozott levél mintás díszítés fut végig.

"A templomot 1809-ben egykori kegyura, gróf Wenckheim Ferenc látta el padokkal. 1913-1914 telén a templomablakok barokk stílusú katedrális üvegeket kaptak. Az oldalhajó két ablakát Czirákyné Erzsébet, született gróf Almássy Erzsébet adományozta. Baloldalt Szent Erzsébet, kötényében az isteni segítséggel rózsává változtatott kenyérrel, jobboldalt Szent István király, jogarral látható. Az oldalhajóban jobbra Szent Antal és balra Szent Teréz, mindkettőt Hammer Antal és neje adományozta." [1]
Források:
[1] Templom története: http://users.atw.hu/karamaestro/Az_eleki_Romai_Katolikus_Templom_Tortenete.html
[2] Alkotóról: https://templomablakanno.blog.hu/2014/07/05/elek_869
További linkek
Elek: http://elek.hu/index.php?p=tartalom&id=5
Templom miserend: https://miserend.hu/templom/1563
Műemlék: https://muemlekem.hu/muemlek/show/2443
Szent Antal: https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1duai_Szent_Antal
Szent Erzsébet: https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81rp%C3%A1d-h%C3%A1zi_Szent_Erzs%C3%A9bet
Szent István: https://hu.wikipedia.org/wiki/I._Istv%C3%A1n_magyar_kir%C3%A1ly
Mária királysága: https://hu.wikipedia.org/wiki/Regnum_Marianum
Nagy Szent Teréz: https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81vilai_Szent_Ter%C3%A9z

Cím alapján hasonló

"Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Elek településről

Feltöltő
Azonosító
406481
Feltöltve
2020.06.17. 19:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/8 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.06.17. 19:46

"Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Elek településről

Feltöltő
Azonosító
406459
Feltöltve
2020.06.17. 18:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/8 • 15.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.06.17. 18:47

"Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Elek településről

Feltöltő
Azonosító
406460
Feltöltve
2020.06.17. 18:47
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/60 • 300mm • ISO800

406461

406470
Feltöltve
2020.06.17. 18:50
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/60 • 160mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.06.17. 18:50

"Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Elek településről

Feltöltő
Azonosító
406467
Feltöltve
2020.06.17. 18:47
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/60 • 300mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.06.17. 18:47

"Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Elek településről

Feltöltő
Azonosító
406462
Feltöltve
2020.06.17. 18:47
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ45/10 • 1/125 • 80mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.06.17. 18:47

"Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Elek településről

Feltöltő
Azonosító
406466
Feltöltve
2020.06.17. 18:47
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/60 • 290mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.06.17. 18:47

"Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Elek településről

Feltöltő
Azonosító
406464
Feltöltve
2020.06.17. 18:47
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ45/10 • 1/60 • 120mm • ISO800

406465

406479
Feltöltve
2020.06.17. 19:25
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ45/10 • 1/60 • 120mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.06.17. 19:25

"Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Elek településről

Feltöltő
Azonosító
406469
Feltöltve
2020.06.17. 18:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/50 • 23.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.06.17. 18:50

"Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Elek településről

Feltöltő
Azonosító
406478
Feltöltve
2020.06.17. 19:00
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/125 • 85mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.06.17. 19:00

"Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Elek településről

Feltöltő
Azonosító
406477
Feltöltve
2020.06.17. 19:00
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ63/10 • 1/400 • 240mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.06.17. 19:00

"Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Elek településről

Feltöltő
Azonosító
406473
Feltöltve
2020.06.17. 18:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/160 • 23.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.06.17. 18:53

"Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Elek településről

Feltöltő
Azonosító
406475
Feltöltve
2020.06.17. 19:00
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ13/1 • 1/200 • 80mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.06.17. 19:00

"Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Elek településről

Feltöltő
Azonosító
406474
Feltöltve
2020.06.17. 19:00
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/250 • 140mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.06.17. 19:00

"Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Elek településről

Feltöltő
Azonosító
406471
Feltöltve
2020.06.17. 18:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/60 • 17mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.06.17. 18:53

"Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Elek településről

Feltöltő
Azonosító
406480
Feltöltve
2020.06.17. 19:26
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/400 • 300mm • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.06.17. 19:26
Összesen 19 fotó

Műlap története

8 napja
A "Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
8 napja
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" feltöltésünket!
10 napja
Benkő Gabriella Emese publikálta "Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.