Szentháromság-oszlop

Sopronnyék (Neckenmarkt), Kirchenplatz

Angol cím:Holy Trinity Column

A Szentlélek titulusú római katolikus templom mellett.

Felállítás1681

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2020.06.22. 20:31
Sopronnyék, ma Neckenmarkt a trianoni békediktátum következtében került Ausztriához.
„Magyarország területe a világháború előtt 325. 000 km2 volt – ebből Trianon elvett 232. 000 km2-t. A trianoni békeszerződés elvette az ország területének kerek háromnegyed részét.” [1]
Az 1920. évi népszámlálás szerint az Ausztriához csatolt, 3965 négyzetkilométer nagyságú területen 294 849 lakos élt. [2]

A Templomtéren álló Szentháromság-oszlopot 1681-ben állíttatta Dusich Mátyás nyéki plébános. (Mathias Dusich)[3]
Az égbe törő nyolc méter magas oszlop szőlőindás és kékszőlőfürtökkel díszített.
Talapzatának felirata latin nyelvű.

A talapzat párkányán négy szent egészalakos szobrát látjuk:
-Szent Rozália, - un „pestis-szent”. Járványos betegségek esetén folyamodnak közbenjárásáért. Palermó védőszentje.
-Szent Sebestyén,- vértanúhalált halt. A Segítőszentek egyike, akihez pestis és járványok idején fohászkodnak.
-Nagy Szent Gergely pápa, egyháztanító, fején pápai koronával, kezében könyvvel. Patronátusa alá tartoznak az énekesek, kórusiskolák, zenészek, kőművesek, gombkötők, paszomántosok.
-Szent Barbara / Borbála – hitéért halt mártírhalált. A harangok és a harangöntők védőszentje, de védőszentjüknek tekintik a hegymászók, és a bányászok is. A közelben található az egykor bányászok lakta Brennbergbánya.

A korinthoszi fejezetű oszlop tetején a Szentháromság szoborcsoportja a kegyelem trónusán látható. (Gnadenstuhl)[4]
Az Atyaisten szakállasan, fején tiarával ábrázolt. A Megváltó a keresztfán, melyet az Atya a kezében tart, lábuk alatt a Szentlelket szimbolizáló galamb.

Az osztrák forrás Szent Orbánt (Urban) véli látni a talapzaton, véleményem szerint ez téves azonosítás.
Források:
[1] https://magyartudat.com/ne-felejtsd-magyar-orszagunk-teruletenek-felosztasa/
[2] https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/SzazMagyarFalu-szaz-magyar-falu-1/alsoor-6F0/idegen-jogar-alatt-754/
[3] [1] Fazekas István: A Győri Egyházmegye katolikus alsópapsága 1641-1714 között. https://tti.btk.mta.hu/images/kiadvanyok/folyoiratok/tsz/tsz1993_1-2/fazekas.pdf
[4] http://lexikon.katolikus.hu/K/kegyelem%20tr%C3%B3nusa.html
https://de.wikipedia.org/wiki/Liste_der_denkmalgesch%C3%BCtzten_Objekte_in_Neckenmarkt
-Szentek élete (Szent István Társulat)

Bertha János műlapja

Közös gyűjteményben
Szentháromság-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
406350
Feltöltve
2020.06.16. 14:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.06.16. 14:59

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
406351
Feltöltve
2020.06.16. 15:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/60 • 65mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.06.16. 15:00

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
406336
Feltöltve
2020.06.16. 14:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.06.16. 14:49

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
406337
Feltöltve
2020.06.16. 14:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/400 • 70mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.06.16. 14:50

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
406335
Feltöltve
2020.06.16. 14:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 105mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.06.16. 14:48

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
406338
Feltöltve
2020.06.16. 14:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/400 • 58mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.06.16. 14:51

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
406339
Feltöltve
2020.06.16. 14:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.06.16. 14:52

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
406340
Feltöltve
2020.06.16. 14:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/80 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.06.16. 14:52

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
406341
Feltöltve
2020.06.16. 14:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.06.16. 14:53

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
406342
Feltöltve
2020.06.16. 14:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.06.16. 14:53

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
406343
Feltöltve
2020.06.16. 14:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.06.16. 14:54

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
406344

406345
Feltöltve
2020.06.16. 14:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.06.16. 14:55

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
406347
Feltöltve
2020.06.16. 14:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.06.16. 14:56

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
406346
Feltöltve
2020.06.16. 14:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/125 • 62mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.06.16. 14:56

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
406348
Feltöltve
2020.06.16. 14:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 38mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.06.16. 14:57

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
406349
Feltöltve
2020.06.16. 14:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/100 • 100mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.06.16. 14:58

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
406352
Feltöltve
2020.06.16. 15:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/50 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.06.16. 15:01

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
406334
Feltöltve
2020.06.16. 14:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.06.16. 14:48

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
406353
Feltöltve
2020.06.16. 15:02
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.06.16. 15:02
Összesen 20 fotó

Műlap története

20.06.22. 20:31
Bertha János publikálta "Szentháromság-oszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.