Lakitelek, Felsőalpár 3.

Alternatív, helyi címek:Mária a kis Jézussal

Lakitelek
Felsőalpár 3.
A népfőiskola tantermi épületének a kápolna felöli bejárata mellett jobbra.

Készítés1994

Polyák Ferenc (fafaragó)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
kalaposlány
2020.06.05. 06:57
A lakiteleki népfőiskola parkjában egy nagyméretű faragott faszobrot találunk a tantermi szárny bejárata mellett. A közel két méteres, hatalmas fatörzsből kialakított szobron két fej látható. Az alkotásról nem találtam leírást, ezért megérzéseimre hagyatkozom. Remélem nem tévedek nagyot, amikor én a szoborban Máriát látom a kis Jézussal. A szobor kifaragatlan része, mint egy köpeny öleli körbe a két fejet. A tantermi szárny ezen bejárata a kertben lévő kápolnára néz, s talán ez is inspirálhatta a fafaragót ennek az alkotásnak az elkészítésében.

A grandiózus szobron egy nagyméretű női arc alatt egy kis méretű arc, egy gyermek arca fedezhető fel. A szép arcvonásokból, a tekintetekből, s az egész mű kisugárzásából jutottam arra a gondolatra, hogy ebben az alkotásban egy sajátos módon megjelenített Mária a kis Jézussal c. művet alkotott a fafaragó.

A szobron találtam egy "Polyák" szignót, melyből következtethető, hogy a fafaragó Polyák Ferenc készítette. Stílusában is beazonosítható a Polyák alkotások közé. A szignó mellett egy "1994" -es évszámot is találunk, mely azt jelzi, hogy ebben az évben készült az alkotás. Hogy a helyszínen mikor helyezték el, arra nézve nem találtam információt. Bár sok képes beszámolót lehet találni a népfőiskola kertjében levő épületekről és művészi alkotásokról, de pontos évszámokat csak némely esetben találni, s ennek a szobornak az avatásáról sajnos nem találtam ezek között hírt.
Források:
A helyszínen megtekintettem és lefényképeztem.

kalaposlány műlapja

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Fejek" c. alkotás fotói Lakitelek településről

Feltöltő
Azonosító
405300
Feltöltve
2020.06.05. 06:41

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.06.05. 06:41

"Fejek" c. alkotás fotói Lakitelek településről

Feltöltő
Azonosító
405301
Feltöltve
2020.06.05. 06:43

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.06.05. 06:43

405302

405303
Feltöltve
2020.06.05. 06:44

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.06.05. 06:44

"Fejek" c. alkotás fotói Lakitelek településről

Feltöltő
Azonosító
405304
Feltöltve
2020.06.05. 06:45

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.06.05. 06:45

405305

405306

405307
Feltöltve
2020.06.05. 06:46

kalaposlány 20.06.05. 06:46

405308

405310
Feltöltve
2020.06.05. 06:47
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.06.05. 06:47

"Fejek" c. alkotás fotói Lakitelek településről

Feltöltő
Azonosító
405309
Feltöltve
2020.06.05. 06:47

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.06.05. 06:47
Összesen 11 fotó

Műlap története

27 napja
kalaposlány publikálta "Fejek" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.