Julianus és Gerhardus barát

Budapest, I. kerület, Halászbástya
További képek a Fotólistában

Állapot: Áthelyezve innen

Alternatív, helyi címek:Julianus-szobor, Julianus és Gellért barát
Angol cím:Friars Julian and Gerard

Budapest
I. kerület, Halászbástya
Halászbástya, északnyugati tornya mellett volt.

Elbontás1970
Avatás1937. június 27.

Göröntsér Vera
2020.06.02. 18:31
Valószínűleg nagy kincs az a tanulmány, ami Antal Károlyt, a Julianus-szobor alkotóját mutatja be. Így az itteni bemutatást jórészt ennek alapján – itt-ott a háttéranyagot is előásva – próbálom összeállítani.
Az alkotó már túl volt főiskolai tanulmányain, amit egy két éves római ösztöndíj követett. Ez erősen meghatározta későbbi pályáját, művészi hovatartozását. Hazaérkezése előtt még a Velencei Biennálén járt, ahol három alkotását is kiállították. Még 1935-ben kezdte készíteni Julianus barát emlékszobrának tervezetét, abból is hármat – Bendefy László geológus, történész "sugalmazására és támogatásával". [1] Ezekről a forrásban lehet olvasni.
A végső forma kialakításában Cholnoky Jenő földrajztudó véleményének meghatározó szerepe volt, hiszen ez látható ma is az alkotáson:
„...Milyen nagyszerűen illenék a sok díszruhás szobor közé az Ő toprongyos, viharverte, napégette alakja, arcán a magyar ember nemes vonásai, szemében a fanatikus hit tüze, amint sietős lépésekkel megy a kitűzött cél felé, s vonszolja magával később hősi halált halt beteg társát, Gellértet, mutatva neki a célt....” [1]
Az 1937-re elkészült szobrot a Halászbástya északnyugati bástyáján helyezték el. Ez volt az a hely, ahol egykor a Szent Miklós kolostor állt, ahonnan a 13. század első harmadában a barát negyedmagával elindult Ázsia felé a magyarok gyökereinek felkutatására és az ott élő magyarok térítésére [2] és ide is tért vissza... Az alkotás Gerhardus, vagyis Gellért baráttal megtett végső útján ábrázolja. "Julianus barát keze a napfelkelte irányába mutat, abba az irányba, ahonnan a magyarok érkeztek a Kárpát-medencébe. " [3]
Az avatásról a Filmhíradók online ad képet http://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=2385
Másrészt az adalék képként feltöltött beszámoló szöveges információt ad.
A 60-as évek második felében ásatások folytak a Budai Várban, az egykori domonkos kolostor maradványait tárták fel. A Mátyás templom mellett luxusszálloda, a mai Hilton építését tervezték, amikor rátaláltak a kuriózumnak számító félezer éves templomromokra. A szobor akkor még eredeti helyén állt. [4]
A Hilton Budapest építésekor figyelembe vették a feltárt maradványokat, amiket beépítették a modern szálloda épületegyüttesébe. A szobrot 1976-ban helyezték el új helyén, a domonkos kolostor építészeti maradványai mellett.
Források:
[1] Szatmári Gizella: A Julianus-szobor alkotója, Antal Károly; Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 16. (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 2007) Közlemények https://library.hungaricana.hu/hu/view/SZAK_FOLD_fmt_16_2007/?query=Julianus%20szobor&pg=49&layout=s
[2] Julián barát szobrát ünnepélyesen felavatták a Várban: Pesti Hírlap 1937. június 29. (előfizetéses: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/PestiHirlap_1937_06/?pg=522&layout=s&query=%22Antal%20K%C3%A1roly%22 )
[3] Dr. Kubassek János: Magyar földrajztudósok és utazók eredményei Kína tudományos megismerésében 2005., (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 2005) https://library.hungaricana.hu/hu/view/SZAK_FOLD_Fmt_14_2005/?query=Julianus%20szobor&pg=23&layout=s
[4] Ásatások/bontáshoz: https://library.hungaricana.hu/hu/view/PestMegyeiHirlap_1966_09/?query=Julianus%20szobor&pg=205&layout=s
További linkek
Bendefy László: http://www.nevpont.hu/view/1139
Csolnokossi Cholnoky Jenő: https://hu.wikipedia.org/wiki/Cholnoky_Jen%C5%91

Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Julianus és Gerhardus barát" c. alkotás fotói

Avatás
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
233950
Forrás
A fotó tulajdonosa Nagy Zsolt engedélye alapján publikálva
Évszám
1937
Feltöltve
2016.03.09. 22:15
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 16.03.09. 22:15
1937, Archív felvétel
Avatás

"Julianus és Gerhardus barát" c. alkotás fotói

Új nemzedék napilap, Inkey Tibor felvétele, 118788: Antal Károly szobrászművész a Halászbástyánál felállított Julianus és Gellért barát szobrának Julianus alakján dolgozik.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
277135
Forrás
http://www.fortepan.hu/?search=118788
Évszám
1937
Feltöltve
2017.05.09. 23:31
Képinfó
Alkotó a képen
(Antal Károly)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 17.05.09. 23:31
1937, Archív felvétel
Új nemzedék napilap, Inkey Tibor felvétele, 118788: Antal Károly szobrászművész a...Teljes szövegÚj nemzedék napilap, Inkey Tibor felvétele, 118788: Antal Károly szobrászművész a Halászbástyánál felállított Julianus és Gellért barát szobrának Julianus alakján dolgozik.Kevesebb szöveg

"Julianus és Gerhardus barát" c. alkotás fotói

Képes Pesti Hírlap 1937. 131. szám
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
196863
Forrás
Képes Pesti Hírlap 1937. 131. szám
Évszám
1937
Feltöltve
2015.02.24. 13:09
Képinfó
Alkotó a képen
(Antal Károly)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.02.24. 13:09
1937, Archív felvétel
Képes Pesti Hírlap 1937. 131. szám

"Julianus és Gerhardus barát" c. alkotás fotói

Avatás & szónok
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
404928
Forrás
Képes Pesti Hírlap július 29.
Évszám
1937
Feltöltve
2020.05.31. 18:43
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.31. 18:43
1937, Archív felvétel
Avatás & szónok

"Julianus és Gerhardus barát" c. alkotás fotói

Filmhíradók online
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
404929
Forrás
https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=2385

404930

404931

404932

404933

Képeslap
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
404942
Forrás
https://gallery.hungaricana.hu/hu/OSZKKepeslap/1401927/?list=eyJxdWVyeSI6ICJKdWxpYW51cyBzem9ib3IifQ&img=0
Évszám
1942
Feltöltve
2020.05.31. 20:14
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.31. 20:14
1942, Archív felvétel
Képeslap

"Julianus és Gerhardus barát" c. alkotás fotói

Képeslap
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
404935
Forrás
https://gallery.hungaricana.hu/hu/OSZKKepeslap/1400612/?list=eyJmaWx0ZXJzIjogeyJTT1VSQ0UiOiBbIktUX09TWksiXX0sICJxdWVyeSI6ICJKdWxpYW51cyJ9&img=0
Évszám
1942
Feltöltve
2020.05.31. 18:44
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.31. 18:44
1942, Archív felvétel
Képeslap

"Julianus és Gerhardus barát" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
63556
Forrás
Képeslap.
Feltöltve
2010.08.17. 14:50
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.08.17. 14:50
Archív felvétel
Képeslap.

"Julianus és Gerhardus barát" c. alkotás fotói

Adományozó: Új nemzedék napilap, Póbuda Alfréd felvétele 118756
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
277136
Forrás
http://www.fortepan.hu/?search=118756
Évszám
1937
Feltöltve
2017.05.09. 23:32
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 17.05.09. 23:32
1937, Archív felvétel
Adományozó: Új nemzedék napilap, Póbuda Alfréd felvétele 118756

"Julianus és Gerhardus barát" c. alkotás fotói

Illusztráció,Szatmári Gizella: A Julianus-szobor alkotója, Antal Károly
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
404936
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SZAK_FOLD_fmt_16_2007/?query=Julianus%20szobor&pg=49&layout=s
Évszám
1940
Feltöltve
2020.05.31. 18:44
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.31. 18:44
1940, Archív felvétel
Illusztráció,Szatmári Gizella: A Julianus-szobor alkotója, Antal Károly

"Julianus és Gerhardus barát" c. alkotás fotói

Adományozó: Góg Emese
Kép - 56828
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
172118
Forrás
http://www.fortepan.hu/?search=56828
Évszám
1940
Feltöltve
2014.07.15. 13:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.07.15. 13:21
1940, Archív felvétel
Adományozó: Góg Emese
Kép - 56828

"Julianus és Gerhardus barát" c. alkotás fotói

1940-es felvétel
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
59112
Forrás
?
Évszám
1940
Feltöltve
2010.06.30. 19:16
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 10.06.30. 19:16
1940, Archív felvétel
1940-es felvétel

"Julianus és Gerhardus barát" c. alkotás fotói

Képeslap 1963
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
69283
Forrás
Képeslap
Évszám
1963
Feltöltve
2010.10.19. 12:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.10.19. 12:29
1963, Archív felvétel
Képeslap 1963

"Julianus és Gerhardus barát" c. alkotás fotói

Adományozó: Archiv für Zeitgeschichte eth Zórich/Agnes Hirschi. Fotó Carl Lutz
Fortepan, 105818
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
404940
Forrás
http://www.fortepan.hu/?search=105818
Évszám
1945
Feltöltve
2020.05.31. 18:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.31. 18:45
1945, Archív felvétel

Fortepan, 105818 részlet
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
404939

Fortepan 60159 sz. kép
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
378064
Forrás
http://www.fortepan.hu/?search=60159
Évszám
1945
Feltöltve
2019.10.10. 17:23
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.10.10. 17:23
1945, Archív felvétel
Fortepan 60159 sz. kép

"Julianus és Gerhardus barát" c. alkotás fotói

Adományozó: Military Museum of Southern New England, 30894, részlet
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
404941
Forrás
http://www.fortepan.hu/?search=30894
Évszám
1945
Feltöltve
2020.05.31. 18:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.31. 18:45
1945, Archív felvétel
Adományozó: Military Museum of Southern New England, 30894, részlet

"Julianus és Gerhardus barát" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
233952
Forrás
A fotó tulajdonosa Nagy Zsolt engedélye alapján publikálva
Feltöltve
2016.03.09. 22:17
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 16.03.09. 22:17
Archív felvétel

"Julianus és Gerhardus barát" c. alkotás fotói

Képeslap 60-as évek
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
69284
Forrás
Képeslap
Évszám
1960
Feltöltve
2010.10.19. 12:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.10.19. 12:35
1960, Archív felvétel
Képeslap 60-as évek

"Julianus és Gerhardus barát" c. alkotás fotói

Adományozó: Henzely Béla, képszám: 129204, részlet
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
404937
Forrás
http://www.fortepan.hu/?search=129204
Évszám
1955
Feltöltve
2020.05.31. 18:44
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.31. 18:44
1955, Archív felvétel

Adományozó: Henzely Béla, képszám: 129204
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
404938

6906
Forrás
?
Feltöltve
2008.06.04. 10:33
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.06.04. 10:33
Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Julianus és Gerhardus barát" c. alkotás fotói

Julián barát szobrát ünnepélyesen felavatták a Várban Pesti Hírlap 1937. június 29.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
405160
Forrás
Előfizetéses: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/PestiHirlap_1937_06/?pg=522&layout=s&query=%22Antal%20K%C3%A1roly%22
Évszám
1937
Feltöltve
2020.06.02. 19:47
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.02. 19:47
1937, Archív felvétel
Julián barát szobrát...Teljes szövegJulián barát szobrát ünnepélyesen felavatták a Várban Pesti Hírlap 1937. június 29.Kevesebb szöveg
Összesen 27 fotó

Műlap története

20.06.02. 19:47
1 új fotót töltöttem a "Julianus és Gerhardus barát" műlaphoz
20.06.02. 18:31
Göröntsér Vera publikálta "Julianus és Gerhardus barát" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.