Hetvehely, Kán, Káni utca.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Immaculata-szobor, Kígyótipró Asszony

Hetvehely
Kán, Káni utca.
Az egykori Kán településen van, a haranglábnál.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2020.05.24. 13:59
Kán ősi település, már 1126-ban említi oklevél. A török időkben elnéptelenedett és az 1760-as években németek betelepítésével éledt újra. "Tipikus sváb falu haranglábbal, temetővel, jellegzetes szobrokkal." írja a Wikipédia. Azonban 1945 után ismét a megszűnés határára jutott, sok-sok okból az őslakosai teljesen elhagyták. Mint önálló község megszűnt: 1979. január 1-én Hetvehelyhez csatolták. Napjainkra üdülőfaluként kelt új életre.

Bükkösd és Hetvehely között induló, egyre rosszabb minőségű kövesutakon (a kis Goricán és a Káca-tanyán keresztül) érhető el Kán, de a kátyúk és sárfolyások miatt: csak száraz időben. A kalandos utazás megéri: az útvonal végén egy bájos fekvésű, észak-déli irányú egyutcás falu van, szépen felújított parasztházakkal.

Az egyetlen utca közepén, annak nyugati oldalán – hatalmasra nőtt fák alatt - egy Szűz Mária-szobor áll. Még nyugatabbra kezdődik az egykor itt lakottak temetője.

Mária félgömbön áll, lábaival egy tekergő kígyón tapos. Ruházata bő, redőzött, hullámzó. Két kezét fohászkodva teszi össze. Hosszan göndörödő haja látszik, de koronája nincs.

A talapzat igen magas. Annak keleti oldalán felirat volt, néhány betű töredéke maradt meg, de ebből mára semmi sem olvasható ki.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1n_(telep%C3%BCl%C3%A9s)
http://lexikon.katolikus.hu/K/k%C3%ADgy%C3%B3tipr%C3%B3.html



Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szűz Mária szobra" c. alkotás fotói Hetvehely településről

Feltöltő
Azonosító
404447
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2020.05.24. 12:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/500 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.24. 12:40
2017. április

"Szűz Mária szobra" c. alkotás fotói Hetvehely településről

Feltöltő
Azonosító
404448
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2020.05.24. 12:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.24. 12:40
2017. április

"Szűz Mária szobra" c. alkotás fotói Hetvehely településről

Feltöltő
Azonosító
404449
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2020.05.24. 12:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.24. 12:41
2017. április

"Szűz Mária szobra" c. alkotás fotói Hetvehely településről

Feltöltő
Azonosító
404450
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2020.05.24. 12:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/250 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.24. 12:41
2017. április

"Szűz Mária szobra" c. alkotás fotói Hetvehely településről

Feltöltő
Azonosító
404451
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2020.05.24. 12:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/320 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.24. 12:42
2017. április

"Szűz Mária szobra" c. alkotás fotói Hetvehely településről

Feltöltő
Azonosító
404452
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2020.05.24. 12:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ56/10 • 1/250 • 33.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.24. 12:42
2017. április

"Szűz Mária szobra" c. alkotás fotói Hetvehely településről

Feltöltő
Azonosító
404453
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2020.05.24. 12:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/125 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.24. 12:43
2017. április

"Szűz Mária szobra" c. alkotás fotói Hetvehely településről

Feltöltő
Azonosító
404454
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2020.05.24. 12:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/160 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.24. 12:43
2017. április

"Szűz Mária szobra" c. alkotás fotói Hetvehely településről

Feltöltő
Azonosító
404455
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2020.05.24. 12:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/60 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.24. 12:44
2017. április
Összesen 9 fotó

Műlap története

05.24. 13:59
Keszthelyi Sándor publikálta "Szűz Mária szobra" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.